Városlista
2024. december 19, csütörtök - Viola

Hírek

2017. Március 12. 09:12, vasárnap | Belföld
Forrás: mti

Eddig 437 ezren kérték postán az adótervezetet

Eddig 437 ezren kérték postán az adótervezetet

Eddig 437 ezren kérték az adóhatóságtól, hogy postán küldjék el nekik a személyi jövedelemadó bevallásának tervezetét, erre még március 16-ig van lehetőségük az adózóknak

- mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

Tállai András tájékoztatása szerint az adóbevallás-tervezetek adatai alapján a magánszemélyek több mint 80 százalékának nem lesz semmiféle teendője a bevallásával.

A tervezetet kérők közül 235 ezren SMS-ben, 80 ezren a NAV honlapján keresztüli elektronikus úton tették meg ezt, kevesebben választották az ügyfélszolgálatot, a postai levelet vagy a telefonálást.

Akinek van ügyfélkapuja, az egy kattintással éri el március 15-e után a bevallási tervezetét, akinek nincs, az vagy rászán öt percet és május 20-ig nyit egyet, vagy csütörtök éjfélig kéri az adóhivataltól a postázást - tette hozzá az államtitkár.

Elmondta azt is, hogy a magánszemélyek több mint 80 százalékának lényegében semmit nem kell tennie, mert a bevallási tervezetük valamennyi adatukat pontosan rögzíti, és a fizetési egyenlegük is nulla. Így ha nem kell kiegészíteniük a tervezetüket, akkor csak az 1 százalékos nyilatkozatokat kell kitölteniük.

A hivatal által elkészített tervezeteket azoknak kell kiegészíteniük, akiknek olyan adataik vannak, amelyekről nem tud az adóhatóság. Ilyen lehet például a bérbeadásból származó jövedelem, vagy az első házas kedvezmény, amelyről a munkáltatónak nem nyilatkozott a hitvestárs - mondta Tállai András.

Az államtitkár közölte azt is, hogy a tervezetek adatai alapján a levont előlegeken felül 300 ezer magánszemélynek van adófizetési kötelezettsége. Ezt banki átutalással is rendezhetik, sőt kérhetnek részletfizetést is, ha a fizetendő adó nem több 200 ezer forintnál. Mintegy 222 ezer magánszemélynek jár vissza adó. A visszatérítendő vagy befizetendő adó összegéről mind az 520 ezer érintett adófizető április 30-ig értesítést kap.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 19. 08:10, csütörtök | Belföld

Bemutatták az első magyar elektromos csuklós buszt

Bemutatta az első magyar gyártású elektromos meghajtású csuklós autóbuszt a Kravtex-Kühne csoport és a Volánbusz Zrt. szerdán Budapesten.

2024. December 19. 08:06, csütörtök | Belföld

Varga Mihály: Magyarország a 4. helyre lépett elő az uniós gazdaságfehérítési rangsorban

Elismerés az Európai Bizottságtól: Magyarország a 4. helyre lépett elő az uniós gazdaságfehérítési rangsorban - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.

2024. December 19. 08:04, csütörtök | Belföld

A MOHU megnövelt kapacitással dolgozik a karácsonyi időszakban

A MOHU a karácsonyi időszakban megnövelt kapacitással dolgozik a zökkenőmentes visszaváltás érdekében - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.

2024. December 19. 08:03, csütörtök | Belföld

Porsche Hungaria: jól teljesített az idén a magyarországi autópiac