Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2023. Február 08. 12:37, szerda | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Dr. Kovács Zoltán: Februárban érkezik az emelt összegű 13. havi nyugdíj

Dr. Kovács Zoltán: Februárban érkezik az emelt összegű 13. havi nyugdíj

Februárban a rendes nyugdíjfolyósítás mellett megérkezik a 13. havi nyugdíj is, ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatót az országgyűlési képviselő.

Dr. Kovács Zoltán emlékeztetett, 2009-ben a baloldali kormányok elvették az idősektől ezt a segítséget, amely több száz milliárd forintra tehető éves szinten. Hozzátette, az új kormánynak fontos volt az idősek megbecsülése, ezért a nehéz gazdasági helyzet ellenére már 2010-ben, és azóta folyamatosan megőrizték a nyugdíjak vásárlóértékét, az átlag nyugdíj több mint megduplázódott az elmúlt bő évtizedben - emelte ki a képviselő.

Mint mondta, a 15%-kal megemelt nyugdíj érkezik meg februárban, kiegészülve a 13. havi juttatással, amely szintén ilyen mértékben emelkedik természetesen. Dr. Kovács Zoltán hozzátette, a magyar nyugdíjrendszer három lábon áll, a havi nyugdíjellátás mellett nyugdíjkorrekciót is kapnak az idősek, amennyiben az infláció meghaladja a tervezettet, ezt év végén visszamenőleg kapják meg. Ezen kívül, ha jól megy a gazdaság és 3,5 százaléknál nagyobb mértékben bővül a GDP, nyugdíjprémiumot is fizet a kormány, erre öt alkalommal került sor az elmúlt években, míg 2010 előtt egyetlen egy ilyen alkalom sem volt - hangsúlyozta.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi

Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége

A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.

2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi

A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán

Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.

2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi

Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak

Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.

2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi

Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte

A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.