Hírek
2019. Február 07. 07:30, csütörtök |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Donald Trump reméli, hogy már a jövő hétre teljesen eltűnik az Iszlám Állam kalifátusa

Közeli az Iszlám Állam nevű terrorszervezet teljes felszámolása Irakban és Szíriában - jelentette ki Donald Trump az Iszlám Állam ellen küzdő globális koalíció külügyminiszteri tanácskozásán Washingtonban szerdán.
Trump a dzsihadista szervezet által valaha uralt területek "100 százalékos felszabadításának" bejelentését ígérte a jövő hétre. Úgy fogalmazott: "az Egyesült Államok, a terrorellenes akcióban részt vevő partnerei és a (kurdok és arabok szövetségéből álló) Szíriai Demokratikus Erők" ezeket a vidékeket Irakban és Szíriában már megszabadították a terroristáktól.
"Nem akarom elkiabálni, de a kalifátus területének 100 százalékos visszavételét jelentem majd be" - fogalmazott. Elismerte ugyanakkor, hogy a még harcoló dzsihadisták "nagyon veszélyesek lehetnek", de hozzátette, hogy "egyre kevesebben lesznek".
Az amerikai elnök beszéde előtti felszólalásában Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy az Iszlám Állam "változatlanul veszélyes fenyegetést" jelent. Azt mondta, hogy a terrorszervezet egyre inkább decentralizált, és a harcmodora is változik.
A terrorellenes koalícióban részt vevő 74 ország külügyminisztereit és öt nemzetközi szervezet képviselőit Pompeo arra sürgette, tegyenek meg mindent a terrorcsoport végleges legyőzéséért. Kiemelte a hírszerzés fontosságát, és ismét arra ösztökélte a koalíció résztvevőit, hogy járuljanak hozzá a terrorellenes küzdelem költségeihez. A tárcavezető szerint csak az idén még 350 millió dollár hiányzik Irak stabilizálásához.
Az amerikai külügyminiszter megerősítette: az amerikai katonák kivonása Szíriából nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok ezzel be is fejezi a terrorellenes harcot. "Amerika továbbra is irányító szerepet vállal a dzsihadisták elleni küzdelemben" - hangsúlyozta.
Mike Pompeo felvetette, hogy az elfogott európai dzsihadistákat az egyes európai országoknak vissza kell fogadniuk, azoknak kell felelősségre vonniuk és megbüntetniük őket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 20. 07:59, csütörtök | Külföld
Izrael harckocsikkal bevonult a Gázai övezet középső részébe
Izrael harckocsikkal elfoglalta a Gázai övezet középső részét keresztben átszelő, úgynevezett Necarim-folyosót – jelentette szerdán az izraeli katonai rádió.
2025. Március 20. 07:56, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Fehér Ház: egyetértett Donald Trump és Volodimir Zelenszkij
Egyetértett az ukrán energiainfrastruktúrát érintő részleges orosz-ukrán tűzszünetről Donald Trump és Volodimir Zelenszkij, a technikai részleteket a következő napokban Szaúd-Arábiában egyeztetik a tárgyalódelegációk
2025. Március 19. 07:42, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Az energiaellátást és az infrastruktúrát érintő tűzszünetről is egyeztetett Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Az energiaellátást és az infrastruktúrát érintő tűzszünet lehet az első lépés az ukrajnai háború lezárása felé vezető folyamatban
2025. Március 18. 07:49, kedd | Külföld
Izraeli-palesztin - Izrael nagyszabású légicsapásokat mért a Gázai övezetre, legkevesebb kétszázharminc gázai életét vesztette
Az izraeli hadsereg (IDF) nagyszabású légicsapásokat mért a Gázai övezetre, a Hamász terrorszervezet irányította egészségügyi minisztérium szerint életét vesztette legkevesebb kétszázharminc gázai hétfőről keddre virradó éjjel.