Hírek
2017. Szeptember 08. 22:15, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Csülök, cicege, jó borok, tánc és ének
Majd minden érzékszervünkre hat a Pápai Csülök Cicege és Bor Fesztivál, melynek hivatalos megnyitóját pénteken este tartották az Esterházy-kastély udvarán.
A borrendek menetével vette kezdetét a nyitóceremónia. Koczor Kálmán, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnöke köszöntőjében azt mondta, számára mindig nagy élmény Pápára jönni. Mint mondta, olykor meg kell állni ünnepelni. – Meg kell tanulni a saját munkánkat becsülni, meg kell tanulni, hogy büszkék legyünk a jelenünkre, a múltunkra és büszke várakozással tekintsünk a jövőbe. A szőlőtermelő ember mindig optimista, bízik Isten minden jó szándékában, hogy olyan kiváló évjáratot ad, mellyel jól tudunk sáfárkodni – fogalmazott Koczor Kálmán, jó szórakozást kívánva az egybegyűlteknek.
Áldozó Tamás polgármester külön köszöntötte a város vendégeiként részt vevő testvérvárosok delegációit, Kampen, Schwetzingen és Gorlice vezetőit. Köszönetet mondott az ország legkülönbözőbb pontjairól érkező borrendeknek, hogy eljöttek Pápára, részben azért, hogy köszöntsék a pápai borfesztivált, részben pedig azért, hogy a szintén 25. jubileumát ünneplő Somlói Borlovagrendet ünnepeljék. A városvezető is kiváló időtöltést és sok-sok étel és ital kóstolást kívánt minden jelenlévőnek.
A borfesztivál megnyitóján sor került a díjak átadására. A zsűri az idei Pápai Csülök Cicege és Bor Fesztivál felvonult mezőnyéből az abszolút győztes díját a Jammertal Borbirtok Glória Cuveé 2011-es évjáratú bora kapta. A fehér borok mezőnyének győztese a Szent György pincészet 2016-os Badacsonyi Kéknyelű bora lett.
A megnyitót követően színvonalas színpadi produkció következett. A Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület lépett színpadra. A 35 éves jubileumra összeállított műsorban közel 200 szereplő működött közre.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi
Negyven év a harcművészet szolgálatában
2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi
Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket
Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.
2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi
Fókuszban a megelőzés Pápán
A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.













