Városlista
2024. december 19, csütörtök - Viola

Hírek

2023. Március 09. 06:57, csütörtök | Sport
Forrás: mti

Csercseszov: esélyesebb a Leverkusen, de ez semmit nem jelent

Csercseszov: esélyesebb a Leverkusen, de ez semmit nem jelent

Sztanyiszlav Csercseszov szerint a Bayer Leverkusen esélyesebb a Ferencvárosnál, ugyanakkor az orosz vezetőedző szerint ez semmit sem jelent a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntője előtt.

"Megnéztem mindkét 2021-es mérkőzést, mert mindenből lehet tanulni, sok változás volt azóta mindkét csapatnál. A Leverkusen nagyon jó, fiatal csapat, remélem, hasonlóan izgalmas meccseket játszunk, mint másfél éve" - mondta az MTI érdeklődésére a zöld-fehérek trénere, aki kiemelte, meg kell mutatniuk a tudásukat, azonban a legfontosabb számukra az eredmény.

Az együttesét sújtó sérülések kapcsán hangsúlyozta, hogy a szezon mostani szakaszában már minden klubnak vannak sérültjei és eltiltottjai, így nem szokatlan a probléma. Kifejezetten a védekező középpályás posztot említve - ahonnan Aissa Laidouni távozott, Muhamed Besic pedig kidőlt - arról beszélt, hogy megvannak a megfelelő játékosai Vécsei Bálint, Amer Gojak, Anderson Esiti és Kristoffer Zachariassen személyében.

"Örülök, hogy a rivális trénere jó csapatnak tartja a Ferencvárost, de a Monacóval összehasonlítva két nagyon különböző klubról beszélhetünk. Más típusú párharcra számítok, mint amilyen a nyílt sisakos Leverkusen-Monaco volt. E tekintetben nincs jelentősége, hogy mi mit játszottunk a Monacóval, mert az már a múlt. Mi célfutballt akarunk játszani" - fejtegette a várakozásait Csercseszov.

A játékosok részéről Botka Endre azt fejtette ki, hogy a zöld-fehéreknek minden posztra van két azonos képességű labdarúgójuk, így "mindenki tudni fogja, hogy mit kell csinálnia".

"Előnyt jelent, hogy 2021 őszén már szerepeltünk itt, mert jó kiindulási alapot nyújt, de azóta erősebb lett a Fradi. Legfőképpen támadójátékban, és egyébként is sokkal kompaktabb, céltudatosabb lett a csapat" - mondta az MTI-nek a válogatott védő, aki hozzátette, erre a két meccsre készültek igazán.

Botka az előző szezon csoportkörében vívott két találkozóra utalva megjegyezte, a leverkuseni eredménnyel nem lenne elégedett, mert akkor 2-1-re kikaptak, de az otthoni 1-0-s sikert elfogadná.

"Gyors játékosaik vannak, jól cseleznek, de nem gondolnám, hogy azoknál a vb-n is szerepelt labdarúgóknál jobbak lennének, akikkel már találkoztunk" - mondta a riválisról a 28 éves védő.

A Bayer Leverkusen-Ferencváros mérkőzés csütörtökön 18.45-kor kezdődik az Európa-liga nyolcaddöntőjében, melyre kétezer magyar drukker érkezik. Hét magyar konzul is jelen lesz csütörtökön a futballmeccs helyszínén Németországban, ahol szükség esetén segítséget nyújthatnak. Ha valaki bajba kerül, és fizikai közelségében nem tud kapcsolatot teremteni a konzuli képviselőkkel, akkor a +49 1575 420 38 71 telefonszámot hívhatja.

A visszavágót egy héttel később a Puskás Arénában rendezik, amely egyúttal a május 31-i finálé helyszíne is lesz.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport

Ádám Martin visszatért Paksra

A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.

2024. December 18. 08:05, szerda | Sport

FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.

2024. December 17. 08:32, kedd | Sport

M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat

Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban

A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.