Hírek
2014. Március 07. 13:04, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Csapra verték a hordót
Őrizetbe vette a Pápai Rendőrkapitányság 2014. március 5-én azt a 38 és 46 éves Pápa környékén élő testvérpárt, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy aznap két bakonyszentiváni borospincébe is betörtek.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. március 5-én kora délután jutott Fűzfa László r. törzszászlós körzeti megbízott tudomására, hogy a bakonyszentiváni szőlőhegyben két, a rendőrök által jól ismert testvér borral töltött műanyag kannákkal kerékpározott. A körzeti megbízott és társa Radics Roland r. őrmester a Bakonyszentiván és Bakonyság között található zártkertbe mentek és megállapították, hogy két ottani borospincébe is betörtek. A szőlőhegy, majd az onnan elvezető tagutak ellenőrzését követően a lakásától 200 méterre elfogták az egyik gyanúsítottat, akinek hátitáskájában két fehér borral töltött 5 literes kanna volt. Az intézkedés alá vont férfi azok eredetéről nyilatkozni nem tudott, ezért az egyenruhások elfogták és előállították a Pápai Rendőrkapitányságra. Testvére felkutatására Mehringer Richárd r. főtörzsőrmester nyomozó, valamint Bóka Péter r. őrmester és Kovács Péter őrmester járőrök indultak. A férfit nem találták otthon, ám egy helybeli lakos tájékoztatta őket arról, hogy a keresett személy – meglátva a rendőrautót – a közeli akácosba menekült. A rendőrök az erdőben hangokat hallottak, majd az egyik bokorban megbújva rátaláltak a férfire, akinél egy műanyag palack volt, benne fél liter fehér borral. A járőrök őt is előállították a kapitányságra.
Mindkét gyanúsított beismerő vallomást tett, amelynek során elmondták, hogy ebéd után borért indultak a szőlőhegybe, majd két pincébe is betörtek. Egyik helyről nem vittek el semmit, a másik borospincéből viszont 40 liter fehér borral megtöltött boros kannákkal távoztak.
A Pápai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya mindkét személyt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. Ellenük lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik a büntetőeljárás.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

