Hírek
2016. December 10. 14:04, szombat |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Csaknem százezer forintot gyűjtöttek az erzsébetvárosiak
Az Erzsébetváros Advent keretében ételfőzést és szárazsütemény vásárt tartottak a városrészben, melyek bevételét az Erzsébetvárosi Óvodának adták át.
Az első alkalommal megrendezett, hagyományteremtő szándékkal létrehozott programon felállították Erzsébetváros karácsonyfáját, melyre mindenki hozhatott magával egy-egy díszt, így szombat délelőtt a városrész lakói közösen változtatták át a fenyőt, karácsonyfává. Venczel Csaba önkormányzati képviselő ebéd utáni köszöntőjében elmondta, bízik benne, hogy az idei alkalom csak a kezdet és hagyományt tudnak teremteni az Erzsébetvárosban. - Ennek a programnak nincs kiadási oldala, csak bevételi. Bevétel az adomány és bevétel az a szeretet is, amit innen hazaviszünk - fogalmazott a városrész képviselője.
Papp András, a program ötletgazdája köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult az alkalom sikeréhez, majd átnyújtotta az adományt tartalmazó üveget Petri Lászlóné óvodavezetőnek, aki szintén megköszönte a segítséget hozzátéve, a pénzt karácsonyi ajándékok vásárlására fogják fordítani.
Az ételfőzésből és a sütemény vásárból befolyt adomány mértéke megközelíti a százezer forintot, sőt, az alkalmon egy nagyvállalat képviselője további adományokat helyezett kilátásba, mellyel segítenék az Erzsébetvárosi Óvodát.
Az adventi programon részt vett Kovács Zoltán államtitkár is. A kezdeményezéssel kapcsolatban elmondta, így az ünnep közeledtével még inkább felértékelődik a segítségnyújtás, így nagyon szép elgondolásnak tartja azt. Kiemelte a program közösségformáló erejét, röviden úgy fogalmazott: az Erzsébetvárosi Advent jót tesz a lelkeknek.
Unger Tamás alpolgármester annyit tett hozzá az elmondottakhoz, hogy meglátása szerint még mindig sokkal többet beszélünk a jótékonykodásról, mint amennyit teszünk érte. - Ez a mai nap megmutatja, hogy nem is olyan nehéz egy gondolatot végigvinni. Nagyon becsülöm azokat az embereket, akik ilyen gondolkodásmóddal és ilyen kitartással rendelkeznek - mondta el az alpolgármester.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

