Hírek
2013. Május 03. 14:38, péntek | Helyi
Csaknem 4000-en érettségiznek a megyében
Május 3-án a német nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelikkel vette kezdetét a 2013. évi érettségi időszak.
Május 6-án, hétfőn magyar nyelv és irodalommal, kedden matematikával, szerdán pedig történelemmel folytatódik az idei matúra.
Veszprém megyében 44 vizsgahelyszínen 3941 fő diák kezdheti meg az érettségit. A vizsgázók száma 5%-kal csökkent a tavalyi évhez képest (2012-ben 4 149 fő) – tájékoztatott a Veszprém megyei kormánymegbízott.
Dr. Kovács Zoltán elmondta, az emelt szintű érettségi vizsgákat minden kormányhivatal a saját megyéjében szervezi meg. Megyénkben négy helyszínen, Veszprémben a Vetési Albert Gimnáziumban és a Lovassy László Gimnáziumban, illetve Pápán a Petőfi Sándor Gimnáziumban és a Türr István Gimnáziumban tesznek majd emelt szintű vizsgát a végzős diákok.
Veszprém megyében idén emelt szintű érettségi vizsgára 893 diák jelentkezett, ez a tavalyi évhez képest közel 6 %-os csökkenést jelent. Közülük a legtöbben angol nyelvből, biológiából, történelemből és matematikából tesznek emelt szintű vizsgát – tette hozzá a kormánymegbízott.
Idén kilencedik alkalommal vizsgáznak a magyar középiskolások a kétszintű érettségi rendszerben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

