Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2020. Október 20. 17:19, kedd | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Buszsofőrök verekedtek össze az egyik Pápa környéki faluban

Buszsofőrök verekedtek össze az egyik Pápa környéki faluban

Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Pápai Járási Ügyészség egy 44 éves autóbuszvezetővel szemben, aki egy szintén buszsofőr kollégájával fennállt nézeteltérését annak autóbuszán, verekedéssel akarta rendezni.

A vádirat szerint mindkét férfi szerződéses autóbuszokon egy győri üzem munkásait szállította, és járataikkal 2019. október 4-én délután fél négy körül érkeztek meg az egyik Pápa környéki faluba. Miután a sértett autóbuszán leszálló volt, a sofőr a megállóba behajtott, az eközben érkező vádlott pedig a sértett járműve elé állt be.

A vádlott egy korábbi szóváltásuk miatt ekkor leszállt az általa vezetett járműről, és felszállt társának autóbuszára, ahol korábbi szidalmai miatt számon kérte a férfit, közben pedig tenyérrel arcon ütötte. Az álló jármű vezetőülésében helyet foglaló sértettel dulakodni kezdett, kiabált vele, majd ököllel még egyszer arcon ütötte, minek következtében a munkatársa nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett. Az ügyészség vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalára és abban pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a Pápai Járásbíróságnak a büntetlen előéletű elkövetővel szemben.

A kép csak illusztráció

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi

Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán

Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.

2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi

Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni

Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.

2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi

Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására

Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

2025. December 04. 09:18, csütörtök | Helyi

Pápai körforgalomban ütött el egy elektromos kerékpárost