Hírek
2011. Június 11. 21:25, szombat | Helyi
Bravúr hazai pályán, megvan az ezüst!
Az NB3-as bajnokság utolsó fordulójában, emberhátrányban tartotta otthon mind a három pontot a Lombard Pápa második csapata, a nagy rivális Haladás II ellen. A folytatáshoz kattintson a címre!
Számos sérült, fáradt játékosok, kiváló kapusteljesítmény, hatalmas küzdelem. Röviden ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni az NB3-ban vitézkedő pápai fiatalok utolsó meccsét a szezonban. Mint tudjuk, az ezüstérem volt a tét szombaton, a feljutás esélye már korábban elveszett. Mindenki nehéz mérkőzést várt a Haladás II ellen.
Végig nagy küzdelem folyt a pályán, látszott, a csapatok mindent megtesznek a győzelemért. Voltak helyzetek itt is - ott is. Szükség volt Hajtogató kapus bravúrjaira is, aki a második félidőben többek között tizenegyest is hárított. A tizenhatoson belül elkövetett szabálytalanság piros lapot ért, miután a hazaiak emberhátrányban voltak kénytelenek lejátszani az utolsó 25 percet. Ennek ellenére nem álltak be védekezni a pápai fiatalok, aminek meg is lett az eredménye. A 76. percben egy jobb oldali beadást Csepregi bólintott a szombathelyiek hálójába. Az utolsó negyed órában sikerült megőrizni a vezetést, ezzel a győzelemmel az NB3 Bakony csoportjának ezüstérmese a Lombard Pápa II lett!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 13. 14:15, kedd | Helyi
Szabálytalanul hajtott be a körforgalomba, pont a rendőrök előtt
Nem adta meg az elsőbbséget a Peugeot sofőrje.
2026. Január 13. 09:07, kedd | Helyi
Eltűnt Lakatos Mária Adrienn és Ignácz Dzsenifer Pápáról
Ha látja őket, szóljon a rendőrségnek!
2026. Január 13. 07:20, kedd | Helyi
Ónos eső miatt adtak ki riasztást!
A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet, Győr megyében a legrosszabb a helyzet.
2026. Január 12. 15:50, hétfő | Helyi
Így tolja az útról a havat Pintér Gergő, a Magyar Közút bajnoka
A pápai mérnökség útellenőre négyszeres magyar bajnok és a V4-es országok közötti bajnokság négyszeres győztese Közutas Rodeóban!

