Hírek
2012. Szeptember 27. 05:00, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: MTI
Börtönbüntetésre ítélte és két évre kitiltotta a faluból a bíróság a csökölyi uzsorást
Egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, mellékbüntetésként két évre kitiltotta a falujából a Kaposvári Városi Bíróság szerdán meghozott nem jogerős határozatában azt a 44 éves csökölyi férfit, aki különböző összegű kölcsönöket adott a hozzáforduló helybelieknek, majd a következő hónapban annak kétszeresét kérte vissza. A bíróság 857 ezer forint vagyoni kár megtérítésére is kötelezte a vádlottat.
Az ügyészség hat károsult sérelmére elkövetett uzsora-bűncselekménnyel vádolta meg Orsós Ferencet, aki 2009 és 2011 között a kétezer és húszezer forint közötti kölcsönökre 100 százalékos kamatra kötött megállapodásokkal adósait "nélkülözésbe taszította".
A korábban tíz hónapig előzetes letartóztatásban lévő vádlott a bíróságon tagadta, hogy pénzt adott volna kölcsön, mint ahogyan azt is, hogy a helybelieknek hitelre eladott élelmiszerekre és italokra - krumplit, hagymát, tyúkot, bort árult hitelbe - kétszeres felárat számított fel.
Azt mondta: az irigyei jelentették fel, mert bár ő is szociális segélyből élt, de nem szórta el a pénzt, mint mások.
A vádhatóság szerint ennek ellentmondanak a sértetti vallomások, és az is, hogy a rendőrök a vádlottnál tartott házkutatáskor találtak egy noteszt, benne egy listát az adósokról, a kölcsönökről és az eladott árukról. Az abban szereplő összegek a sértetteket igazolják, mindegyikük szociális segélyből él. A káruk összességében több mint 800 ezer forint.
Korábban a meghallgatott tanúk egyike a bírónak arra a kérdésére, hogy könnyebb-e az életük az uzsorás nélkül, azt mondta: most sokkal nehezebb, mert nincs kitől kölcsönkérni, és már segélyt sem kap.
Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett. Az ügyben jogerős határozatota Kaposvári Törvényszék hoz.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült