Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2024. Február 28. 11:05, szerda | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Bejelentették a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjét Pápán

Bejelentették a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjét Pápán

Dr. Áldozó Tamás regnáló polgármester újra elindul a pozícióért.

A helyi Fidesz csoport döntése nyomán (a testületben ketten tartózkodtak, egyikük maga Áldozó Tamás volt) a júniusi önkormányzati választáson újra dr. Áldozó Tamás polgármestert indítja el a Fidesz, amelyhez a KDNP helyi szervezete is csatlakozott - mondta el dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő. Hozzátette: 1998 óta alpolgármesterként segítette a munkáját Áldozó Tamás, majd pedig főispánként, és képviselőként dolgoztak együtt. Mint fogalmazott, a város fejlődésének az elmúlt öt év kiemelkedő szakasza volt, mind a közlekedés-fejlesztés, mind a gazdaság-fejlesztés, mind pedig a zöld területek fejlesztése terén. A képviselő szerint az eredmények önmagukért beszélnek, de a kampány során igyekeznek majd felhívni a figyelmet mindezekre.

Áldozó Tamás elmondta 1994-től önkormányzati képviselőként kezdte meg a munkát, majd bizottsági elnökként, alpolgármesterként szolgálta a várost. A Kovács Zoltánnal való együttműködés az elmúlt évtizedekben jól vizsgázott, ám még számos tennivaló van - tette hozzá. - Szeretném megköszönni a bizalmát a korábbi választásokon a pápaiak többségének, és ebből az alkalomból pedig köszönöm a Fidesz pápai csoportjának a támogatását. Március 8-án születik döntés az indítandó képviselő-jelöltekről, amelyekben nagy meglepetésekre nem kell számítani - mondta el Áldozó Tamás hozzátéve, amennyiben ismét bizalmat kap a pápaiaktól, ismét Unger Tamás fogja alpolgármesternek jelölni.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi

Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége

A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.

2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi

A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán

Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.

2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi

Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak

Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.

2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi

Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte

A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.