Hírek
2013. Augusztus 30. 14:12, péntek |
Helyi
Forrás: Pápai Rendőrkapitányság
Barátok verekedtek össze
Egy szórakozni induló baráti társaság négy tagja verekedett össze Pápán a belvárosban 2013. augusztus 29-én éjjel 2 óra után.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy 8 fős barátai társaság egyik tagja, a 18 éves M. Márk helyi lakos – feltehetően az elfogyasztott alkohol hatására – minden előzmény nélkül támadt rá 17 éves pápai barátjára 2013. augusztus 29-én éjjel 2 óra után, miközben haladtak Pápa belvárosában. A fiú akkora pofont kapott társától, hogy még a szemüvege is leesett és eltört. Vitatkozni, majd dulakodni kezdtek, néhány perc szünet után azonban M. Márk ismét rátámadt 17 éves barátjára. A fiatal fiú védelmére kelt ekkor két másik társa, akik közül az egyiket az agresszív 18 éves tarkón rúgta. Megelégelve M. Márk dühöngését, a sértettet védő 21 éves adászteveli Sz. Gyula és a csoport másik 17 éves pápai tagja, az időközben helyszínről elszaladó M. Márk után eredt és egy közeli parkolóban bántalmazta. A verekedésnek a kiérkező rendőrök vetettek véget és cselekményben résztvevő négy fiatalt a Pápai Rendőrkapitányságra előállították. M. Márkot, Sz. Gyulát és 17 éves társukat gyanúsítottként, és a szintén 17 éves sértettet tanúként hallgatták ki a nyomozók. A gyanúsítottak elszámoltatásukat követően szabadlábon távozhattak, ellenük csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya.
Fotó illusztráció!
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

