A Pannonia Reformata Múzeum fogadóterében ezúttal is Mátyus Aliz sorozatszerkesztő kérdezett. Ezúttal hitről, feladatokról, elhívásról, döntésekről.

A hit gyermekkora óta része életének, az egyház biztosítja a keretet és teret, amiben mozog. Vallja, hogy a hit és az öröm összetartoznak, a hívő ember bizakodó, hisz sosincs egyedül. Ő is megtapasztalta ezt a nehéz helyzetekben és a szép pillanatokban egyaránt, s most ezeket a tapasztalatokat adja át gyülekezetének, diákjainak. Baráth Julianna Ászáron született, Kisbéren érettségizett, majd Budapesten végezte el a teológiát. 18 esztendeig volt lelkész Tácon, majd 2003 és 2015 között a kunszentmiklósi református gimnáziumot vezette. 2015-től a nyárádi egyházközség lelkésze, a Dunántúli Református Egyházkerületben felkérték iskolaügyi szaktanácsadónak, de a Teológián is tanít és hitoktató is. A 2018-19-es tanévtől ő a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma igazgatója.

"Hálás vagyok Istennek, hogy végigsegített ezen az úton..."

Baráth Julianna a Dunántúli Református Egyházkerület kérésére vállalta a gimnázium igazgatását. Mikor 2015-ben eljött a kunszentmiklósi iskolából, nem gondolta volna, hogy szüksége lesz még intézményvezetői tapasztalatára. A pápai gimnáziumot ismerte, már amennyire egy kívülálló, egy szaktanácsadó ismerheti. Tudta, hova jön, tudta, hogy mit jelent iskolát vezetni, mégis ismeretlen útra lépett, először mintha sötétben tapogatózott volna. Izgalmas félév van mögötte, hisz nehéz úgy vezetni egy intézményt, hogy a több mint háromszáz kamasz, a pedagógusok és a technikai dolgozók ismeretlenek számára. Kevésbé kiszámíthatók így a helyzetek, a reakciók, de idővel oldódnak a görcsök.

"Ott legyünk igazán, ahol vagyunk..."

Baráth Julianna úgy véli, hogy rémálom, ami ma a gyerekeket körülveszi. A szülők szeretnének mindent megadni a gyerekeknek, szakkörök, különórák, foglalkozások, csak épp minőségi idő nem jut egymásra. S ennek nem csak ez a veszélye, hanem az is, hogy a fiataloknak magukra sincs idejük. Magyarórán írják a matematika házit, németórán az angolt, földrajzon pedig a történelmet. Nem érik utol magukat, nem tudnak figyelni, egyik tanórán sincsenek igazán jelen, leterheltek, az örömtevékenység elmarad. Sokkal fegyelmezettebben kellene válogatni a lehetőségek közül, vallja az igazgatónő. Nehezíti a helyzetet az is, hogy nem hagyunk időt a gyakorlásra, az ismétlésre, mindent azonnal akarunk, pedig nem lehet siettetni a testi-lelki fejlődést.

"A pedagógus munkájában az a legnehezebb, hogy az igazi eredményét nem látjuk közvetlenül...."

Nagy kihívás a több száz kamasz nevelése, oktatása, vezetése. De Baráth Julianna szerint az igazi nehézség az, hogy a tanárok a munkájukról csak sokára kapnak visszajelzést, akkor látszik az eredmény, amikor a tanítványok felnőttként visszatérnek saját gyermekeikkel. Nem ritka, hogy a legnagyobb csibészből és sok vihart kavaró diákból konszolidált családanya/apa válik a jól kezelt lázadás évei után. Ráadásul a pedagógusok időről időre újrakezdenek. Elkísérik négy-hat-nyolc éven át a növendékeket, felkészítik őket a dolgozatokra, vizsgákra, az életre, aztán elengedik a kezüket és újraindul a körforgás új fiatalokkal. Csak egy szakaszon haladnak együtt, aztán a folytatás már Isten kezében van.

"A lelkipásztori és az igazgatói feladatok nagyon hasonlóak, a kettő együtt adja az élet teljességét számomra..."

Baráth Julianna elmondta, arra jött rá, hogy a nyárádi lelkész és a pápai gimnáziumigazgató feladatköre közt nincs nagy különbség, hisz mindkettő egy közösség életét szervezi, alakítja. S nem mellékesen ezek a hivatások kölcsönösen segítenek az itt vagy ott megjelenő nehezebb helyzeteket túlvészelni. Baráth Julianna lelkészként úgy végzi szolgálatát, hogy legyenek tervek, legyen jövőkép. Igazgatóként pedig azt szeretné, hogy a diákok megtapasztalják: Isten igéjével olyan kincset kapnak, ami életük végéig elkíséri őket. Vannak tananyagok, megszerzett tudásmorzsák, amik feledésbe merülnek, de a Refiben megtanult énekek és imádságok az utolsó pillanatig - és hitünk szerint azon túl is - elkíséri őket.

"Azt szeretném, hogy a református gimnáziumról mindenki úgy beszéljen, mint egy jól szervezett, megbízható iskoláról, ahol a mindennapi munkához szükséges fegyelem és feltételek adottak."