Hírek
2018. November 19. 09:26, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápai Rk.
Balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről
Járművezetés ittas állapotban vétség miatt indult eljárás egy 25 éves férfi ellen, a Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A nyomozás adatai szerint a helyi férfi 2018. március 25-én 18 óra 43 perckor személygépkocsival közlekedett Pápa egyik utcájában. Haladása során hátramenetet végzett, majd a manőver közben nekiütközött egy ott várakozó személygépkocsinak. Mindkét járműben anyagi kár keletkezett, ám a sofőr anélkül távozott a helyszínről, hogy a saját és a személygépkocsikötelező felelősségbiztosításának adatait hátrahagyta volna. A baleset helyszínelése alatt a férfi visszatért autójával a helyszínre, így az intézkedő rendőrök vele szemben alkoholszondás vizsgálatot végeztek, mely pozitív eredménnyel zárult. P. Rolandot a járőrök további mintavétel céljából előállították a helyi kapitányságra.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Pápai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás iratait átadta az illetékes ügyészségnek.
A kép csak illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 11:14, szombat | Helyi
Mintegy 30 fogyasztót látott el kábítószerrel a Pápán lekapcsolt testvérpár
Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt letartóztatását indítványozta a Pápai Járási Ügyészség annak a 32 éves férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint a testvérével együtt kábítószer-fogyasztói hálózatot épített ki Pápán.
2026. Április 25. 11:06, szombat | Helyi
Országos elismerésben részesült a pápai tűzoltó
Dr. Pintér Sándor belügyminiszter tűzoltósági tanácsosi címet adományozott Porga Krisztián István címzetes tűzoltó főtörzsőrmesternek, a Pápai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltójának.
2026. Április 24. 20:35, péntek | Helyi
Elfogták az öltözői tolvajt a Perutznál
Gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően rövid időn belül elfogták azt az elkövetőt, aki a múlt héten a Perutz FC Pápa öltözőjéből tulajdonított el készpénzt.
2026. Április 24. 16:22, péntek | Helyi
Átvette megbízólevelét Ujvári Szilvia megválasztott országgyűlési képviselő
Ünnepélyes keretek között adták át a pápai Városházán Ujvári Szilvia országgyűlési képviselői megbízólevelét.

