Hírek
2015. Január 11. 12:19, vasárnap |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Az utolsó emberig a Donon - A magyar honvédekre emlékeztek
72 évvel ezelőtt történt a magyar hadtörténet egyik legsúlyosabb veresége, a II. Magyar Hadsereg katasztrofális megsemmisülése a Don folyó mentén.
A megszokott helyszíntől eltérően, a JMSZK színházépületének előterében gyűltek össze a megemlékezők a délelőtti esőzés miatt.A Pápa Város Önkormányzata és a Pápai Huszáregyesület által szervezett rendezvényen Kincses László szavalatát követően az emlékbeszédetSzijártó László esperes-plébános mondta. A szónok kiemelte, a magyar honvédek a szörnyű hideg, a nem megfelelő ellátás és felszerelés, továbbá a nyomasztó túlerő ellenére a reménytelenségben is kitartottak, hősiesen harcoltak hazájukért. -A hazaszeretet érzelmi kötődés az iránt az ország iránt, ahol élünk, ahol születtünk. Ez megjelenhet a szavainkban, a tetteinkben és a viselkedésünkben. A hősiesség lehet a hazaszeretet tettbeli megnyilvánulása, vagy egy közösség érdekében végzett önzetlen cselekvés - fogalmazott a plébános, aki szerint napjaink életéből egyre inkább hiányoznak ezek az értékek, pedig meglátása szerint igazán ezek tartanak össze egy nemzetet. - A mai napon emlékezni gyűltünk össze nemzeti hőseinkre, akik számára mindennél fontosabb volt e két erény. Azonban mi nemcsak emlékezni akarunk, hanem példát venni a hőseink életéből. Ők bizonyítják számunkra, hogy minden kilátástalanság terhére érdemes egy közösségért, a magyar hazánként, a városunkért áldozatot hozni - hangzott el az emlékező beszédben.
A szónok felidézte 1943 januárjának szörnyű napjait, amikor a 200 ezres magyar hadsereg tagjai közül 50 ezren életüket vesztették,emellett közel 70 ezerre tehető a sebesültek és fogságba esettek száma. 1943 tavaszán Horthy Miklós kormányzó összesen 126 ezer fős veszteségről számolt be egy Hitlerhez intézett levelében. Akik pedig túlélték a megpróbáltatásokat,kitörölhetetlen nyomot hagyott az ütközet.
A rendezvény a második világháborús emlékműnél folytatódott koszorúzással, majd a takarodó és a Szózat hangjaival zárult. A megemlékezésen részt vett dr. Kovács Zoltán államtitkár, dr. Áldozó Tamás polgármester, az MH Pápa Bázisrepülőtér és a Nehéz Légiszállító Ezred képviselői, valamint a képviselő-testület tagjai.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

