Hírek
2019. Május 23. 09:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: Pápa-ma.hu
Az ismeretlen Kertész Imre
A pápai Zsinagógában kapott helyet az a Kertész Imre tanulóéveit bemutató vándorkiállítás, amely az 1934-1955 közötti időszakot mutatja be
Kertész Imre (1929-2016) az egyetlen Nobel-díjas írónk. Élete, akárcsak műveinek jelentős része, ismeretlennek számít. Az író nevét viselő, 2017 óta működő intézet azt a célt tűzte ki, hogy ez a kivételes életmű teljes egészében hozzáférhető legyen. Ennek a törekvésnek egyik eleme az a vándorkiállítás, mely most városunkban látható. A Zsinagógában kapott helyet az anyag, mely a tanulóéveket, az 1934-1955 közötti időszakot mutatja be. A fotók azt a periódust, azokat az élményeket villantják fel, melyek meghatározták Kertész Imre alkotói pályáját, témaválasztását.
Az iskolai évek az író számára 1934-ben kezdődtek, amikor az ötéves gyermek szülei elváltak és intenátusba került, ahol ő volt a legkisebb, a legelevenebb, mesélte Hafner Zoltán, a Kertész Imre Intézet igazgatója, irodalomtörténész. Hozzátette, hogy Kertész Imre számára élete legnagyobb traumája szülei válása volt, nagyobb megrázkódtatás, mint a koncentrációs tábor. Nem volt jó tanuló, vad, verekedős fiú volt. A Madách Imre Gimnázium zsidó osztályába járt, ahova csak kiváló bizonyítvánnyal lehetett bekerülni, az elitcsapatból csak ő lógott ki, utálta a fegyelmet, a közösséget, főként a gyerekkor kiszolgáltatottságát.
A tanulóévek közepén magasodik a koncentrációs táborok kerítése, de ezt fotók nem dokumentálják a tárlatban. Visszatérése után tessék-lássék folytatta az iskolát, aztán tizenkilenc évesen újságírónak állt. Megnősült, negyvenkét évig élt Vas Albinával. Aztán 1955-től már íróként gondol magára, önálló íróként, akinek mindennél fontosabb a függetlenség, reménnyel és bizalommal tekintett a jövőbe.
A kiállításban látható fotók a Kertész Imre Intézet gyűjteményéből valók, mondta az igazgató, a tablókon pedig eddig kiadatlan interjúrészletek, elektronikus kézirat-töredékek, megjelent írások részletei olvashatók. S van egy kuriózum is a pápai tárlatban: Kertész Imre 2003. december 15-én járt városunkban, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma meghívására. A templomban tartott előadásáról Fekete Pál Péter készített fényképeket, ezek is láthatók az anyagban - mellettük az író gondolatai a látogatás kapcsán. Hafner Zoltán kiemelte, az írót a díj átvétele után három helyre hívták: Pápára, Pannonhalmára és Szegedre. Szegeden már járt a tárlat, most Pápán látható, hisz úgy gondolták, ezekre a helyszínekre mindenképp eljuttatják a válogatást.
A kiállításmegnyitón Unger Tamás alpolgármester elmondta, hogy 2019 a holokauszt pápai áldozatainak emlékéve. Az önkormányzat azt vállalta, hogy anyagiakkal támogatja a programok megvalósítását, másrészt pedig maga is szervez programokat, fűzte hozzá az alpolgármester. Köszönetét fejezte ki az intézetnek és református gimnáziumnak is, hogy létrejöhetett ez a tárlat. - Fontos kiállítás érkezett Pápára, fontos eleme a mai nap az emlékévünknek - mondta Unger Tamás, aki az érdeklődők figyelmébe ajánlotta a kiállítást.
Mayerné Pátkai Tünde, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma igazgatóhelyettese is köszöntötte az érdeklődőket. A megnyitó résztvevői megnéztek egy kisfilmet, amit refis diákok (Petrik Máté, Holb Levente, Vizlendvai Eszter, Csonka Johanna) készítettek a pápai zsidóság emlékhelyeiről, valamint a Pápa Városi Televízió Kertész Imre pápai látogatásáról készített összeállítását is megtekintették a vendégek. Az alkalmon felolvasással közreműködött Valler Kata és Pekár Csaba.
A kiállítás június 23-ig tekinthető meg a Zsinagógában.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 21:17, szombat | Helyi
Könnyedén győzött a Perutz
A Perutz a Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában Magyarpolányt fogadta a Perutz stadionban.
2024. Május 18. 09:12, szombat | Helyi
Perutz: Szurkolói busz indul az ajkai kupadöntőre
A vármegyei kupa döntőjében, június 4-én a Balatonalmádi csapatával mérkőzik meg a pápai együttes.
2024. Május 17. 18:52, péntek | Helyi
Nyitott szertárkapuk - Idén is várja a tűzoltóság a családokat
A katasztrófavédelem idén is megrendezi hagyományos gyereknapi programját, a Nyitott szertárkapuk országos rendezvényt, amelyhez a pápai laktanya is csatlakozik.
2024. Május 16. 19:15, csütörtök | Helyi
Hajmeresztő dolgot csinált az autós Pápa határában - Videó
Az új 83-as útra szeretett volna felhajtani a Mercedes sofőrje, meg is tette, ám forgalommal szemben...