Hírek
2018. Január 13. 08:19, szombat |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápa-ma.hu
Az iskolafelújítások terveit egyeztették
A Pápai Tankerületi Központ 6 iskolája több mint 400 millió forint forrást nyert el a múlt évben infrastrukturális fejlesztésre az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázati kiírásán.
A munka megkezdődött, az egyes intézményekre vonatkozó konkrét tervek elkészültek, ezeket ismertették a tervezők az intézmények vezetőivel csütörtökön a tankerület Mézeskalács utcai székhelyén.
Egyházi Andrea tankerületi igazgató elmondta, tervdokumentációk ismertetése egy újabb lépcsőt jelent a kivitelezés megkezdése előtt és fontos, hogy az intézmények pontosan ismerjék milyen munka és mikor zajlik majd az iskolákban, hiszen a nyári szünet nem lesz elegendő a munkák elvégzésére, így már a tanévben meg kell kezdeni az építkezést.
-Fontos egyeztetni, hogy melyek azok a munkafolyamatok, amik már a tanítás ideje alatt is megkezdhetők, hiszen ha sikeres közbeszerzési eljárást tudunk lefolytatni a kivitelezésre, akkor már március elsején átadhatjuk a munkaterületet és indulhat a felújítás.
A rendezvényen Egyházi Andrea igazgató és Török Ádám projektmenedzser köszöntötte az iskolák megjelent képviselőit, majd a tervdokumentációt készítő tervező, Cserpes Imre részletesen bemutatta, melyik intézményben milyen beavatkozásokat végeznek el. A tervező kiemelte, a pályázat pontosan meghatározza, hogy mi minden valósulhat meg az elnyert forrásból, a munkákat pedig a várható költségek ismeretében kellett meghatározni.
Az EFOP-4.1.-3 projekt keretében egy pápai intézményben is lesznek fejlesztések, a Weöres Sándor Általános Iskolára több mint 61 millió forintot fordíthatnak. Ebből a pénzből 12 általános tanterem felújítását végzik el, radiátorok cseréjével, fűtési vezetékek átalakításával, elhasználódott rossz állapotú nyílászárók cseréjével, falfelületek megújításával, akadálymentesítéshez szükséges kapcsolók áthelyezésével. Megújul a természettudományi terem, mennyezeti inverterek beépítésével biztosítják a közlekedő és szabadidős terekben a megfelelő fűtést, szigetelik a tetőt, a tanári, igazgatói, iskolatitkári irodák felújítása során kicserélik a külső nyílászárókat, hőleadókat és kicserélik az épület villamos főelosztó szekrényét a hozzá tartozó vezetékekkel együtt.
A pápai járás területén a lovászpatonai oktatási intézmény újul még meg, erre 54 millió forintot nyert el a tankerület, ezen kívül pedig két ajkai iskola, a nyírádi intézmény és a noszlopi iskola részleges felújítása valósul meg október végére.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

