A Pápai járás ősi településén, a Sokorói-dombság déli nyúlványain, a Sokorói-Bakonyér partján fekvő Nagydémen kivételes ünnepi alkalomra gyűltek össze a falu aprajai és nagyjai 2019. szeptember 29-én, vasárnap kora délután, ugyanis régi álma vált valóra a helyieknek a nagydémi Tárház és a Káldy-emlékszoba megnyitásával.

A község polgármestere, Marics Lajos – aki egyben a település lelkes helytörténésze is – köszöntőjében kiemelte, mintegy harminc esztendő telt el azóta, hogy evangélikus templomkertjükben emlékművet állítottak Nagydém nagy szülöttének, az 1848/49-es magyar polgári forradalom és szabadságharc kiváló katonájának, vitéz ezredesének, Kossuth Lajos „Mikes Kelemenjének”: Ihász Dánielnek. Ezzel az 1989/90-es rendszerváltoztatás hajnalán adósságot törlesztettek, s az azóta eltelt kerek három évtized alatt bizony nagy utat tettek meg lakóhelyük önállósulása, fejlődése, az épülés-szépülés, illetve az értékek fenntartása tekintetében; egy szó mint száz, nincs miért szégyenkezniük a jelenbeli, és a felnövekvő nagydémi nemzedékeknek sem. A mostani ún. Tárház, vagyis a hajdani paraszti élet helyi eszköztárát, emlékeit, értékeit bemutató falumúzeum, valamint a Káldy-emlékszoba megnyitása is ugyancsak mérföldkő.

Ihász Dániel honvédezredes mellett Nagydém másik nagy szülötte Káldy-Nagy Gyula (1927–2011) Széchenyi-díjas turkológus, egyetemi tanár, az MTA doktora volt. Káldy-Nagy Gyula a tudomány rendkívüli szolgálójaként több közigazgatási egység – így a Budai, Mohácsi, Szegedi, Gyulai és Csanádi szandzsák – különböző összeírásait dolgozta fel összesen kilenc kötetben, monográfiát szentelt a Magyarország történetében meghatározó szerepet játszó Szulejmán szultánnak, számos magyar és idegen nyelvű cikkben tárgyalta a korai oszmán kor és az oszmán hadszervezet főbb kérdéseit, az 1960/70-es években nagy mennyiségű, főként a magyarországi hódoltságra vonatkozó oszmán irat mikrofilmjét szerezte meg Isztambulból; munkásságának egyik fő vonulata a hazai területek török forrásainak közzététele és elemzése volt. Két szemeszteren át tanított magyart az Ankarai Egyetem Hungarológiai Tanszékén, később meghívást kapott a Koppenhágai, a Bécsi és a New York-i Columbia Egyetemre is.

A Káldy-professzor személyes tárgyaiból, relikviáiból, valamint a helyből és a környékből összegyűjtött, megőrzött néprajzi tárgyakból berendezett Tárházat és emlékszobát Kerecsényi Zoltán, a város- és faluvédők Podmaniczky-díjasa, a Kossuth Szövetség Veszprém megyei titkára adta át ünnepélyesen a faluközösségnek, – vágta át a nemzeti színű emlékszalagokat Marics Lajos polgármesterrel.

A felavatott Tárház falán egyúttal Kossuth-emléktábla leleplezésére is sor került az Elsősorban pápai Városbarát Egylet (EpVE) felajánlásának jóvoltából Kossuth Lajos magyar kormányzóelnök emigrációja kezdetének idei 17O., állampolgársága elvesztésének 13O., és elhunytának 125. évfordulója jegyében.

Beszédében (lásd. alábbiakban) Kerecsényi Zoltán főként Kossuth és családja környékbeli kötődését hangsúlyozta. Szerinte nagyon is méltó ennek az új Kossuth-táblának az elhelyezése Nagydémen, kellett, hogy legyen ebben a faluban is egy emlékjele Kossuth Lajosnak, s örül neki, hogy a Kossuth Szövetség Veszprém megyei csoportjaként működő kis civil társaságuk, Elsősorban pápai Városbarát Egyletük képviseletében ehhez hathatós segítséget tudott nyújtani a nagydémieknek, – buzdítva őket az értékek további lankadatlan őrzésére „ebben a nehéz világban”.

A vasárnap kora délutáni rendezvényt – melyet jelenlétével megtisztelt Káldy-Nagy Gyula özvegye, lánya és családja – műsorukkal a nagydémi óvodások, továbbá a lovászpatonai Bánki Donát Általános Iskola néptáncosai tették még ünnepélyesebbé.

(Forrás: EpVE-Hírlevél,
fotók: EpVE)

Kerecsényi Zoltán elhangzott beszéde az alábbiakban olvasható:

Tisztelt nagydémi polgárok!

Köszönöm szépen a meghívást (a győztes pákozdi csata emléknapján), szívesen jöttem; ehhez a környékhez köt a családi múlt: a szomszédos Lovászpatona ükanyám szülőfaluja, Bakonyszentiván apai nagyanyám szülőhelye, aztán Pápateszérhez nagyanyám egyik testvérbátyja révén kötnek szálak, Bakonytamási és Bakonyság pedig szép emlékeket jelentenek – olyan közös emlékeket jelentenek számomra, amik a kossuthi hagyományőrzéshez, s konkrétan néhai H. Szabó Lajoshoz, vagy a reformeszméket hűen őrző Tatay-család leszármazottaihoz kötnek. Jó vidék ez; kitűnő, szorgos-dolgos, földet szerető, értékteremtő és értékőrző magyar emberekkel! Minden tisztelet és megbecsülés mindnyájuknak, s tiszteletre méltó elődeiknek!

A közelmúltban elhunyt kiváló pápai, Pápa vidéki helytörténet-kutató, a ’48-as emlékezetet egész életén át hűen fönntartó H. Szabó Lajos gyakran hangsúlyozta, hogy szűkebb pátriánk, Pápa és környéke nem csupán csak egy a hazai, kossuthi emlékhelyek sorában. S ugyebár nem véletlenül!

Amikor a három jeles ifjú: Petőfi, Jókai, Orlai Pápán elkezdik koptatni az utcaköveket, akkor hazánk jeles reform-politikusa pont ekkor, 1841-ben a Pápa melletti Kisdémpuszta birtokosainak, Meszlényi Jánosnak és Kisfaludy Erzsébetnek a leányával, Meszlényi Teréziával mondják ki egymásnak a boldogító igent, majd a pesti, templomi „oldalsó helyiségben” megejtett szertartáson megbotránkozó Meszlényi-apuka 1841 tavaszán a szomszédos Bakonyság-csárdapusztai kis kápolnában – melynek ő kegyura – Markovics János pápateszéri esperes-plébánost felkérve külön megáldatja Kossuth Lajos és Meszlényi Terézia pesti, „furcsán” köttetett házasságát.
Ugyanekkor, 1841 tavaszán házasodik Kossuth Lajos legfiatalabb húga, a legelső katonakórházakat majdan alapító Kossuth Zsuzsanna is. Őt Meszlényi Terézia testvére, Meszlényi Rudolf kisdémi birtokos, ügyvéd és hírlapíró veszi feleségül. Tehát még Kossuth lánytestvérének is van ide szoros kötődése. (A Kossuth-Meszlényi rokonságról még Somogyváry Gyula is említést tesz A pirossapkás kislány című regényében.)
Az sem lehet véletlen, hogy a Meszlényiek birtokával, a Kisdémpusztával szomszédos Nagydémnek szülöttéhez, Ihász Dánielhez sírig tartó barátság fűzi Kossuth Lajost.
Ihász Dániel mindhalálig segítő társa, személyi titkára lesz Kossuthnak, évtizedekig együtt él vele az emigrációban is. (Még a kertészkedésben-növénygyűjtésben is szorgalmas társa, akinek hagyatéka révén Kossuth kis herbáriumából Pápára, a régi pápai evangélikus iskola gyűjteményébe is jut.) Kossuth temetteti el, síremlékművét is ő készítteti el, mely ma is megtalálható Torinóban. A hagyomány szerint Kossuth járt a Meszlényi-birtokokkal szintén szomszédos Lovászpatonán is, a lovászpatonai evangélikus lelkészlakban; nem véletlenül nevezik el a lovászpatonaiak 1892-ben egyik utcájukat Kossuthról – még Kossuth életében –, s állítanak a patonai Babics-féle sarokházon egy emléktáblácskát tiszteletére. Ma kevesen emlegetik, hogy a Lovászpatona melletti Gic-Páltelekpuszta néhai birtokosa, a Meszlényiekkel jóban lévő, a szabadságküzdelemben is részt vevő huszár, a mindhaláláig Kossuth hívének számító Gelsei Bíró Vince, az ugodi választókerület országgyűlési képviselőjeként az elsők közötti szorgalmazója volt Kossuth visszahonosításának, és anyagilag támogatta Kossuth könyvtárának a megvásárlását és hazaszállítását is.

Tehát a kossuthi tisztelet kiemelkedő helye volt mindig is Pápa – Pápa környéke. Gondoljunk arra is, hogy már az 1840-es évek elején a Pápai Református Kollégium folyosóján ott függött Kossuth portréja. A kossuthi szabadsággondolatoknak termőtalaja volt ez a környék. Nyílván a „divatot”, a kultusz kiteljesedését jelezte, hogy szülővárosom – több magyar település sorába állva – 1887-ben díszpolgárságot adományozott az akkor emigrációban élő egykori magyar kormányzó-elnöknek, majd elneveztette róla a sétálóutcát, illetve szorgalmazta visszahonosítását is. Nyílván a pápai ’48-as veterán-honvédeknek, képviselőknek is hathatós munkája volt mindebben, de vitathatatlanul hozzásegíthetett a pápai-Pápa környéki, sőt megyei Kossuth-kultusz erősödéséhez a Kossuth-feleség, a Kossuth-húg, s Ihász-személyi titkár e táji családi kötődése is!

Kedves nagydémi barátaim!

Kossuth-kormányzó emigrációja kezdetének idei 17O., állampolgársága elvesztésének idei 13O., és elhunytának idei 125. évfordulója jegyében méltó ennek a Kossuth-emlékjelnek az elhelyezése ide, Kossuth mindhalálig hű barátja, segítője, Ihász Dániel honvédezredes szülőfalujába. Kellett ide, ebbe a faluba egy emlékjel Kossuth Lajosnak is; örülök neki, hogy Elsősorban pápai Városbarát Egyletünk – a Kossuth Szövetség Veszprém megyei csoportja – ehhez segítséget tudott önöknek nyújtani!

A 75 esztendeje megölt író-újságíró-politikus, nemzeti ellenálló, Bajcsy-Zsilinszky Endre gondolatai: „Ébredj Kossuth Lajos, aki sohasem haltál meg a magyar nép lelkében és ösztöneiben, ébredj és világosítsd meg minden jó magyar elméjét, erősítsd meg szívét…”

A 95 esztendeje született, s négy esztendeje elhunyt Szabad György – 1990 és 1994 között az Országgyűlés elnöke – szavai szerint Kossuthnak „annyira páratlan volt pályaíve, olyan kivételes jelentőségű a történelmi szerepe és messze sugárzó a politikai hatása, hogy népszerűségét tartósan lerontani nem, csak félresiklatni lehetett, magasba emelve hamis szobrait és mélyre temetve igaz gondolatait. De Kossuth, ha időszakosan sokak elől takarta is el a rágalom és a tömjénfüst, azonos maradt önmagával, azonos azzal az életének értelmet adó, vereségei ellenére is mindenki másénál eredményesebb küzdelemmel, amit a feudalizmus felszámolásáért, Magyarország polgárosításáért és önrendelkezése biztosításáért folytatott.”

Őrizzék továbbra is szeretettel – kedves nagydémiek – Kossuth, Ihász és a többi helyi-környékbeli példaadók emlékét; mindemellett szép helyi értékeiket – ebben a nehéz világban! Az Örökkévaló áldja önöket!