Hírek
2019. Augusztus 14. 21:56, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Az ellenzéki képviselő-jelöltek is bemutatkoztak
Zenész, korábbi mozivezető, tanár, volt úszóedző, szakszervezeti vezető, nyugállományú katonatiszt és vendéglőt üzemeltető vállalkozó is van a jelöltek között.
Mint ismeretes, az őszi önkormányzati választásra készülve Pápán választási megállapodást kötött hat ellenzéki párt, az MSZP, a Jobbik, a DK, a Momentum, a Párbeszéd és az LMP. Ennek értelmében közös polgármester-jelöltet indítanak, Grőber Attila személyében és a tíz egyéni választókerületben is megegyeznek a jelöltekről. Megszületett a megállapodás a pártok között, szerdán este ezt a tíz jelöltet mutatta be szimpatizánsaiknak Grőber Attila.
Az eseményen a polgármester-jelölt azt mondta, az őszi győzelemhez szükség van arra, hogy szimpatizánsaik vállalják a nyilvánosság előtt nézeteiket, ne féljenek.
1. választókerület (Belváros): Németh Csaba, aki a Jobbik színeiben korábban már megmérette magát. Azt mondta, ha akkor is közösen indultak volna az ellenzéki pártok, szép eredményt tudtak volna elérni, ezért bizakodó az őszi választást illetően. Hangsúlyozta, a belváros nem a Fő térből és az Esterházy-kastélyból áll. Ebben a választókerületben Szabadkai Verita, a JMSZK igazgatója lesz az ellenfél, aki a Fidesz-KDNP jelöltje lesz ősszel.
2. választókerületben (Belváros – Bástya lakótelep felőli része) Szalay Aladárt indítja az ellenzék. A jelölt azt mondta, korábban is részt vett a közügyekben, több javaslata volt már a lakókörnyezete élhetőbbé tételével kapcsolatban, ezért szeretne képviselőként is dolgozni. Ebben a körzetben a Fidesz-KDNP dr. Töreki-Vörös Ibolyát, a kórház főigazgatóját indítja.
3. választókerület (Huszár, Fáy környéke) ellenzéki jelöltje Grőber Attila lesz, őt Kovács Arnold kampányfőnök mutatta be. Bocskay László lesz az ellenfele.
4. választókerületben (Tókert) Mód Károly, a mozi korábbi vezetője indul, aki nem tudott részt venni a rendezvényen. Bakos Lászlót indítja itt a Fidesz-KDNP
Az 5. választókerületben (Erzsébetváros) Zsédenyi Pétert indítja az ellenzék. A Vasas Szakszervezet titkáraként dolgozói érdekeket képvisel, amely Grőber Attila szerint nagyon fontos a modern demokráciákban. Venczel Csaba lesz az ellenfele, akit a Fidesz-KDNP indít a választáson.
A 6. választókerületben (Felsőváros) Kovács József indul az ellenzéki együttműködés színeiben. Korábban volt már önkormányzati képviselő, jelenleg az MSZP pápai elnöke. Büszke rá, hogy javaslatára és ötletére állították fel a MiG-21 emlékművet, ám azt mondta, tisztában van a térség problémáival is, ezek megoldásáért kíván dolgozni és bízik abban, hogy a legutóbbi szoros veresége után most győztesen jön ki a megmérettetésből. Ellenfele Vaitsuk Mária gyermekgyógyász lesz.
A 7. választókerületben (Bocsor, Kéttornyúlak, Borsosgyőr) Lombosi Sándor indul, aki korábban úszóedző és a régi uszoda vezetője volt. Ellenfele Németh Zsolt, a Türr Gimnázium igazgatója lesz.
A 8. választókerület (Vajda lakótelep) jelöltje Kovács Arnold lesz. A civil életben zenészként dolgozó, egyébként magyar-angol szakos tanári végzettséggel rendelkező Kovács Arnold szenvedélyes kortesbeszédében azt mondta, a Vajdán olyan tisztességes embere élnek, akik többet érdemelnek annál, mint hogy ne hallgassák meg problémáikat, szerinte ez a város elfelejtett része. Azt ígérte, hogy meg fogja hálálni a választók bizalmát. Dr. Guiás János Zsolt, a pápai kórház kardiológus szakorvosa lesz az ellenfele.
A 9. választókerületben (volt Kilián lakótelep és környéke) Pintér Kálmán indul. A jelölt a lakótelep néhány problémáját, például a csapadékvíz-elvezetés nehézségeit említette, melyeket szeretne képviselőként megoldani. Unger Tamás alpolgármester indul ebben a körzetben a Fidesz-KDNP színeiben.
Az utolsó, 10. körzetben (Igal környéke és Tapolcafő) Süle Zsolt, a Jobbik pápai elnöke. A politikus azt mondta, a város azon területeire kíván elsősorban koncentrálni, amelyek eddig kevés figyelmet kaptak. Szerinte a választókerületében sok ilyen terület van. Hozzátette, azt szeretné, ha a politikai közéletben a leírt, vagy kimondott szavaknak lenne hitele. Zsegraics Gyula lesz az ellenfele.
Grőber Attila a jelöltek bemutatását követően kifejtette, az ellenzéki oldalon nem egy a tábor és egy a zászló, sokfélét gondolnak a világról, ám közösen akarják megváltoztatni azt a közösséget, ahol élnek. Ezért hozták létre a Közösen a Városért Egyesületet. Hangsúlyozta, számára Pápa város fejlődése a legfontosabb, ellenfelei nem a Fidesz politikusai, hanem a „járhatatlan járdák és utak, az orvoshiány, a pedagógushiány és a szakmai hozzáértés háttérbe kerülése a politikai lojalitáshoz képest.
– Új kiegyezést szeretnék. Olyan kiegyezést, ahol megosztás helyett értelmes párbeszéd van, gyalázkodás helyett egymást tisztelő vitapartnerek, pártos politika és táborépítés helyett pedig közösségépítés van – fogalmazott Grőber Attila, aki mindehhez kéri szimpatizánsaik támogatását.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 19. 12:18, csütörtök | Helyi
Elfogták a rendőrök a belvárosi karácsonyfákban kárt tevő férfit
A pápai Grincs a belvárosi üzletek elé kihelyezett, az ovisok által feldíszített kis fenyőkről lopott el vagy rongált meg fényfüzéreket.
2024. December 19. 11:12, csütörtök | Helyi
Reszkessetek betörők - Kevinre sem volt szükség, hogy csapdába kerüljön a részeg betörő - Videó
Megpróbált elmenekülni a pápai rendőrök elől a férfi, így esett csapdába.
2024. December 19. 07:39, csütörtök | Helyi
Gyilkosság a Kékfestőben - Megjelent Csukárdi Sándor első krimije
Egy kicsit Dan Brown, egy kicsit Agatha Christie, de mégis 100 % Sándor Csukárdi - írják a könyvről, amelyben számos pápai helyszín elevenedik meg.
2024. December 19. 07:32, csütörtök | Helyi
A matrac alá bújt el a rendőrök elől a pápai férfi - Videó
Lopással gyanúsítják a 27 éves pápai férfit, akit két társával együtt fogtak el a rendőrök.