Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2021. Március 19. 13:16, péntek | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápai Rk.

Az egyik pápai vasúti átjáróban veszett össze két sofőr

Az egyik pápai vasúti átjáróban veszett össze két sofőr

A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták azt a 45 éves helyi lakost, aki autójával tolt el egy másik járművet és még rá is csapott egyet.

Egy állampolgár értesítette a rendőrséget 2021. március 18-án, délután arról, hogy az egyik helyi vasúti átjáróban közlekedve vitába keveredett egy ismeretlen gépjárművezetővel. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy a fénysorompóval biztosított átjáróban a bejelentő jobbra húzódva megállt az autójával, hogy a szemből érkező gépkocsi el tudjon haladni mellette. A járművet vezető férfi azonban szándékosan nekihajtott a bejelentő álló autójának, majd elkezdte hátrafele tolni azt, miközben a sértettet folyamatosan trágár szavakkal illette. A férfi még a gépkocsi motorháztetejére is ráütött, majd visszatolatva elhagyta a helyszínt.

A járőrök rövid időn belül elfogták a 45 éves pápai lakost, majd előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. Ellene garázdaság vétség és közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.

A kép csak illusztráció

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi

Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán

Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.

2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi

Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni

Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.

2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi

Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására

Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

2025. December 04. 09:18, csütörtök | Helyi

Pápai körforgalomban ütött el egy elektromos kerékpárost