Bakonyság és Bakonyszentiván Önkormányzatai, a bakonyszentiváni Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület, valamint a Kossuth Szövetség Veszprém Megyei Csoportja, a pápai Petőfi Városbarát Egylet közös ünnepséget szerveztek az 1848/49-es polgári forradalom és szabadságharc zászlóbontásának 174. évfordulója alkalmából. A 2022. március 16-i ünnepi program a bakonyszentiváni művelődési házban zajlott.

Az intézmény zsúfolásig megtelt nagytermében Fehér Mária címzetes főjegyző köszöntötte a megjelenteket; külön is Bándi Lászlót, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület tiszteletbeli elnökét, Gyulaváriné Lovassy Klárát, az egyesület elnökségi tagját, Kerecsényi Zoltánt, a Kossuth Szövetség Veszprém megyei titkárát, a pápai Petőfi Városbarát Egylet (PVE) ügyvivőjét, Némethné Tibold Szilvia nyugalmazott lovászpatonai iskolaigazgatót, Váminé Molnár Emma nyugdíjas pápai könyvtárost, akik az immár több mint két évtizedes múltra visszatekintő – Csót, Lovászpatona, Noszlop, Pápateszér, Vanyola általános iskolás diákjai részvételével zajlott – ünnepi, regionális szavalóverseny zsűrijét alkották.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével több környékbeli településvezető is. Bakonyszentiván és Bakonyság polgármestere, Frum István és Kiss Lajos mellett jelen volt Pintér Imre, Lovászpatona vezetője, Kálmán Andrea Nagydém, illetve Varga Rita Vanyola polgármesterasszonya is. De jelen voltak a csóti, a lovászpatonai, a pápateszéri oktatási intézmények vezetői, Biró Andrásné, Bandi Nóra, Esztergominé Major Tímea is. Az idei ünnepi esemény lebonyolításában hathatósan működött közre a község közművelődési munkatársa, Strommerné Bíró Hajnalka.

A főszervező, Fehér Mária kiemelte, a szavalóversenyt még néhai H. Szabó Lajos (1931–2016) pápai helytörténész, helytörténeti író, a Kossuth Szövetség hajdani megyei titkára ötlete nyomán kezdték el szervezni Földing Ernő lokálpatrióta, helyi nemzetiségi önkormányzati elnök odaadó, segítő munkájával, s immár húsz esztendeje töretlenül él ez a nemes hagyomány. H. Szabó Lajos – Lajos bácsi – volt az, aki kezdeményezte azt is, hogy évről-évre, a Bakonyszentiván tőszomszédságában, Bakonyság külterületén álló Kossuth-kápolnánál ünnepeljenek közösen a környékbeli falvak lakói.

A pandémia mostani alábbhagyása után, 2022-ben is szép számban neveztek alsó és felső tagozatos diákok a szavalóversenyi megmérettetésre. Közel harminc gyermek versszavalatát hallgathatta meg a nagyérdemű. A szavalók mindegyike magyar poétáktól adott elő egy-egy költeményt. Végül, a zsűri döntése értelmében, az alsó tagozatos általános iskolások kategóriájában első helyezett lett Molnár Alíz, második helyezést ért el Lipthay Luca, Deli Luca, Polauf Lilien, harmadik helyezést pedig Nagy Alexander Benett. A felsősök kategóriájában első helyezett lett Kató Márton, második helyezést ért el Csonka Sándor Milán, Robotka Alexa, Bakacs Bianka, a dobogó harmadik helyén pedig Bohus-Kelemen Róza végzett.

Az oklevelek és könyvjutalmak átnyújtását követően a lovászpatonai Bánki Donát Általános Iskola tanulói adtak ’48-as emlékműsort (lásd a nyitóképen!); az ünnepi emlékbeszédet Kerecsényi Zoltán tartotta, aki előbb Széchenyi-emlékplakettet ajándékozott Fehér Mária címzetes főjegyzőnek, majd köszönetet mondott a megtisztelő meghívásért, kiemelve, hogy szívesen érkezett, hiszen szívéhez közel áll a község, nemrégiben elhunyt apai nagyanyjának a szülőfaluja volt Bakonyszentiván; még napjainkban is áll dédszülei lakóháza. Mint mondta, a felkérés két évvel ezelőttre nyúlt vissza, beszéde – melyben a magyar szabadságügy „mózesi hőseit” helyezte középpontba – már akkor, 2020. március idusára megíródott, de a járványhelyzet miatt csak most hangozhatott el élőszóban:

„Induljatok
Százezrével, miljomjával
A szolgaság Egyiptomából
A szabadsági Kánaánba,
Mint Mózes népe hajdanába!
Nekik volt, van nekünk is istenünk,
Ő fog vezetni tűzoszlop képében,
S az ellenség kiomló vére lészen
A vörös tenger, melyen átmegyünk!” – írja Petőfi Sándor a „Vesztett csaták, csufos futások!” című költeményében. Ugyanez a kép elevenedik meg „A XIX. század költőiben” is:

„Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.”

Tisztelt bakonyszentiváni, bakonysági és környékbeli emlékezők!

Az Isten kiválasztottja, Mózes vezetésével negyven éven át tartó kiszabadító-fölszabadító cselekmény – mely nemzetté kovácsolta a zsidó népet – minden túlzás nélkül a szabadság egyetemes szimbólumává is vált. Ezért Petőfinknek sem lett véletlenül ihletője Mózes és Izrael fogságból való megszabadulása. Petőfi Izrael kivonulását fordította át szabatos párhuzammal magyarságunk sorsára, buzdítással kitartásra, átérezve és átéreztetve, hogy a hosszas történelmi időfolyam alatt annyi fájdalom és szenvedés a zsidóság mellett talán csak a magyaroknak jutott ki.

Petőfi jól tudta, hogy a magyarság XVI-XVIII. századi, függetlenségi- és szabadságküzdelmeinek 1848-ig tartó, hol búvópatakként föld alatt rejtőző, hol a felszínen háborgó áradata egyetlen ember nevével szimbolizálható: a Habsburg elnyomók elleni több évszázados háború vezére, II. Rákóczi Ferenc, a politikus, a hadvezér, a mindenét hazájáért áldozó „mózesi hős” példájával.

Ugyancsak Petőfink foglalja versbe 1848 áprilisában „Rákóczi” címmel:

„Hazánk szentje, szabadság vezére,
Sötét éjben fényes csillagunk,
Oh Rákóczi, kinek emlékére
Lángolunk és sírva fakadunk!
(…)
Oh de lelked, lelked nem veszett el,
Ilyen lélek el nem veszhetett;
Szállj le hozzánk hősi szellemeddel,
Ha kezdődik majd az ütközet.
Vedd a zászlót, vedd szellemkezedbe,
S vidd előttünk, mint hajdan vivéd,
S másvilági hangon lelkesitve
Erősítsd meg seregünk szivét.”

1848-as forradalmunk szerezte vissza a magyar népnek a Rákóczi-szabadságharc leverése után feledésre kényszerített nemzeti szimbólumainkat, kiharcolva a Habsburg-háztól az 1848. évi XXI. törvénycikket, amelyben az uralkodó első alkalommal mondta ki, hogy „A nemzeti szin, és ország czímere ősi jogaiba visszaállíttatik”. E szimbólumok hamar a szabadságharcra mozgósító hatóerővé, majd az önkényuralom idején a nemzeti ellenállás jelképeivé váltak. Az ekkori időkből fennmaradt dalok is erre utalnak:

„Háromszínű selyemzászlók lobognak,
Szabadságát jelentik a magyarnak,
Három színből varrasd rózsám ruhádat,
Ha szereted tiszta szívből hazádat.”

„Acélkardot csináltatok magamnak,
Ráveretem címerét a hazámnak,
Diófából ki is vágom a nyelét,
Rávágatom Kossuth Lajosnak nevét.”

Rákóczi fejedelem után Kossuth Lajos vált a Habsburgokkal szembeni ellenállás, a szabadságvágy szimbolikus, „mózesi” jelképévé. Leggyakrabban a „magyarok Mózese” hasonlattal illették, ez a templomi szószékeken – főként a protestáns szószékeken – 1848 tavaszán hangzott el először.

Az érdekegyesítés alapján állt, jobbágyfölszabadítást, nemzeti összefogást hirdetett Kossuthra szinte még az osztrákok is „mózesi” hősként tekintettek. Amikor 1848. március 15-én az átalakulás eredményeit rögzítő törvényekhez kikényszerítő hozzájárulásért küldöttség élén Bécsbe utazott, százezres tömeg fogadta; a bécsiek úgy fogták föl, őneki köszönhetik, hogy végre alaptörvényt, alkotmányt kaphatnak.

Jeles magyar művészettörténészünk, a Széchenyi-nagydíjas Dávid Katalin szerint a jelképek, a szimbólumok szellemi-lelki táplálékaink, hozzátartoznak ember voltunkhoz; iránytűk, útjelzők emberi utunkon, de sajnos a mai kor modern emberének már alig mondanak ezek valamit.

Emlékszem, óvodásként kartonból meg krepp-papírból hurkapálcikákra illesztett piros-fehér-zöld színű szíveket „ekecsöltünk”, s azokat március idusán elvittük a kispajtásokkal letűzni a pápai kastély előtti Petőfi-szoborhoz. Akkor még föl nem fogtam, hogy ezekkel a kis kézműves tárgyacskákkal a jelek és a szimbólumok mondanivalóját, felhasználását kezdtük tanulni; hogy ez a kis nemzeti színű, stilizált „kartonkrepp-szív” egy vagy két szócskát próbált helyettesíteni: a szeretetét, a szabadságét. Azóta, pár évtized távolából is kísér az a kis szív-szimbólum, az a kis jelképes „iránytű”. Mert a szív különben is iránytűnk az élethez! Az ősi példabeszéd szerint is a szívből indul ki az élet (Péld 4,23), az az értékrend központja, irányító központja, centruma. E szerint alakul minden az életben: az időbeosztás, a pályaválasztás, a családi élet, a hobbi vagy a közéleti szerepvállalás. Nem mindegy, hogy mi az ember „szív-ügye” az életében. Petőfi írja:

„Előttem minden ember annyit ér, amilyen értékű a szíve. Előbb meg tudnék azzal barátkozni, ki valami szenvedélyében ezer rosszat követett el rajtam, mint a hideg emberrel, ki ezer jót tenne velem. Lángoló szív, lángoló szív! vagy a fagyos sír!... Oh Istenem, ha az én meleg, forró szívem egykor kihűlne... de nem, ez nem lehet. Az én szívemet még a halál sem hűti meg. Temessenek el éjszakon, s ültessenek sírom mellé narancsfát; meglátjátok, hogy ott is virít, mert szívem megmelegíti a földet, melyben fekünni fog…”

Tisztelt emlékezők!

Az idén 220 éve született, az 1848-49-es magyar szabadságküzdelem élére állt Kossuth Lajos máig nagy szimbólum, máig nagy „iránytű”, „útjelző”; alakja máig ott áll népünk szívének közepén! S az sem véletlen, hogy szobra még a modern demokrácia fellegvárában, a washingtoni Capitoliumban is látható, immár több mint harminc esztendeje, a néhai magyar származású amerikai demokrata párti politikus, holokauszt-túlélő, Tom Lantos kezdeményezésére. Nem véletlen az sem, hogy ez a Pápa-vidéki kicsiny, csárdapusztai kápolna is kossuthi szimbólummá vált! Az e tájhoz szoros családi kapcsolatokkal kötődött Kossuth alakja a reformkori Pápa iskoláiban a haza föltétlen szeretetére nevelt egykori diákok számára is reményt-jelző, lelkesítő „iránytű” volt, akik Pápa és környéke egyszerű népével egyetemben elsők között álltak Kossuth zászlói alá 1848-49-ben, – akik közül többen maguk is hősökké, maguk is szimbólumokká váltak. Elég csak Györffy Endre pápai joghallgatóra, honvéd főhadnagyra, a Budavár visszafoglalásakor vívott harc ifjú hősére gondolnunk.

A néhai neves irodalomtörténész, Kossuth-nagydíjas író, Nemeskürty István „Mi magyarok” című, 1989-es vaskos könyvében megfogalmazottak szerint: „Kossuth nélkül, karizmatikus politikai vezéregyéniség hiányában egyetlen percig se védekezhetett volna a magyarság 1848-49-ben; sőt, még azt is mérlegelnünk kell, hogy vajon jobb lett volna-e a magyar nemzet helyzete az 1849-i trónfosztás nélkül? Kevésbé kíméletlenül tiporták volna le a császár hadvezérei a magyar népet? Aligha. Sőt, Ferenc József vereségét sejtve akkor is az orosz cár segítségére szorul, ha történetesen nem fosztatik meg trónjától a Habsburg-dinasztia, hanem változatlanul az élő és egészséges V. Ferdinánd király fikciójához ragaszkodik a nemzet…”

Az egykori pápai diák, későbbi neves lelkipásztor, irodalmár, politikus, az Országos Függetlenségi Kossuth-párt hajdani elnöke, Hock János pedig ekképp gondolkodik „Rákóczi Ferencné” címet viselő, 1907-es kötetében:

„Az ifjuság lelkét önzetlen és önfeláldozó hazaszeretetre a hősök és vértanuk életpéldái gyujtják. Nem szavak, tettek kellenek a tömegnek. Vezérek, akik előljárnak a kötelességteljesítés utján és véres lábbal taposnak járatlan utakon ösvényt a tetteiken lelkesülő ifjuságnak. Van-e nemzet a világon, amelynek olyan drágakövei ragyogának elő dicsőségének koronájából, mint aminőket a mi történelmünk nemzetünk homlokára tett? Históriánk minden lapja szabadsághősök és vértanuknak martirológiumja, akik szeretetüket és hűségüket hazájuk iránt vérükkel pecsételték meg…”

Örök tisztelet hazánk szabadsághőseinek!

Az ünnepi rendezvény Bakonyság-Csárdapusztán, a Kossuth-kápolnánál zárult koszorúzással. A Bakonyszentiván tőszomszédságában, Bakonyság külterületén lévő műemlék építmény a Kossuth-emlékhelyek legjelentősebb Veszprém megyei színtere.

Az a terület, melyen a kis kápolna elhelyezkedik, közvetlenül kapcsolódott ahhoz a birtoktesthez, mely anno Kossuth Lajos apósának, Meszlényi Jánosnak a tulajdona volt. A barokk stílusú kápolna a XVIII. században épült, építtetője egy bizonyos Török János volt, aki valószínűleg sírkápolnának szánta, mert alatta egy nagy kriptaépítmény található.

Kossuth Lajos családi életének sorsdöntő eseménye Meszlényi János kisdémi földbirtokos Terézia lányával kötött házassága volt. Meszlényi Terézia római katolikus hitű volt, míg Kossuth evangélikus. A vegyes vallású házasságkötés szokatlan és megalázó körülmények között történt 1841. január elején, a pesti, belvárosi római katolikus plébánián. Rainer Pál veszprémi történész 1995-ben közzétett írásából idézzük: „A házasságkötésre végül Pesten, a belvárosi plébánián került sor. 1841. január 9-én, s annak körülményei – miután Kossuth nem adott reverzálist – szinte mindenben emlékeztettek az 1840-es püspökkari körlevél és prímási enciklika szellemére (templomon kívül, karing és stóla nélkül, minden egyházi szertartást mellőzően, áldás nélkül tudomásul véve a házasságot). Feichtinger Domokos (1778–1852) belvárosi plébános, címzetes aszódi prépost – utóbb pozsonyi kanonok – ugyanis a parókia egy oldalszobájában, »ünnepélytelen egykedvű hanyagsággal« csupán tudomásul vette a házasság létrejöttét, ami Kossuth környezetében, a násznép köreiben óriási felháborodást keltett. Ezen az sem segített, hogy az ifjú pár és ismerőseik a templomon keresztül hagyták el az esküvő színhelyét.” Pedig Kossuth Lajosnak és Meszlényi Teréziának a tanúi sem voltak akárkik: Fáy András a „nemzet mindenese” jelzővel illetett nemzetgazdász, gróf Ráday Gedeon a Nemzeti Színház későbbi igazgatója, Szentkirályi Móric Pest vármegye alispánja és Szombathelyi Antal tanúskodtak.

Ezek után nem lehetett véletlen, hogy Kossuth apósa, Meszlényi János, aki hitbuzgó katolikus ember hírében állt, egyházi áldásban kívánta részesíteni a házasságot. Ezért a nászútról hazatért és Kisdémre látogatott ifjú pár házasságát megáldatta a csárdapusztai kápolnában egy plébános barátjával. Mivel abban az időben Kisdém a pápateszéri római katolikus egyházközséghez tartozott, valószínű, hogy az egyházi szertartást végző személy Markovics János, az akkori esperes-plébános volt. Sajnálatos módon az eseményről és annak pontos idejéről feljegyzés nem található az egyházi iratok között, csupán feltételezhető, hogy a szertartás 1841. február vagy március hónapban zajlódhatott le. Ennek az eseménynek állít emléket a kápolna falán 1994-ben – Kossuth Lajos halálának 100. évfordulója alkalmából – elhelyezett domborműves márványtábla, melynek a felirata a következő:

„E kápolnában áldották meg
1841-ben Kossuth Lajos
és Meszlényi Terézia
házasságkötését

Veszprém Megye Közgyűlése
Bakonyság Község Önkormányzata
Bakonyszentiván Község Önkormányzata
Veszprém Megyei Honismereti Egyesület
1994.”

(Forrás: PVE-Hírlevél,
fotók: PVE-CSJL, FM, KZ)