Hírek
2024. Augusztus 30. 15:32, péntek |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Áll a bál a Sportcentrumban, sorra mondanak fel az emberek!
Gyakorlatilag kiürül a felső szint, Szabadkai Verita kinevezése nyomán több vezető is beadta a felmondását az önkormányzati cégnél.
Mint arról korábban beszámoltunk, viharos körülmények között váltották le Tóth Pétert, a Pápai Sport Kft. ügyvezetőjét. Egy Grőber-nyilatkozat verte ki a biztosítékot Áldozó Tamás leköszönő polgármesternél, aki azt nehezményezte, hogy az ügyvezető családtagját alkalmazta a Sportcentrumban. Bár sem őt, sem fiát szakmai kritika nem érte a testület ülésén, a fideszes képviselők mégis úgy döntöttek, hogy Tóth Péternek távoznia kell.
Helyére pályázatot írtak ki, amelynek határideje szeptember 30-a, így személyéről az új testület határoz majd, ám ez valószínűleg nem lesz egyszerű feladat, hiszen egyik félnek sincs többsége. Nem lehet tehát tudni, hogy az átmeneti időszak meddig tart, addig pedig Áldozó Tamás javaslatára Szabadkai Verita leköszönő önkormányzati képviselő lett az önkormányzati cég vezetője.
Információink szerint a kinevezés híre komoly felháborodást keltett a Sportcentrumban, többen azonnal be is adták a felmondásukat, úgy tudjuk, több vezető és pénzügyes is van a távozók között, Tóth Péteren kívül öten hagyják el a céget.
A mai nap folyamán történt meg az átadás-átvétel, ám forrásunk szerint nem Tóth Pétertől vette át a hivatalt az új vezető, neki már tegnap távoznia kellett.
Telefonon kerestük Szabadkai Veritát, de eddig nem értük el, Tóth Péter nem kívánta kommentálni az átadás-átvétel körülményeit, a távozások hírét megerősítette. Hozzáfűzte: köszönetet mond minden Pápai Sport Nonprofit Kft-ben dolgozó kollégájának, a három év közös munkájáért. - Meggyőződésem, hogy jól végeztük a dolgunkat, ebben megerősít az a sok-sok pozitív visszajelzés, amit városon belülről, vármegyei és országos szinten kaptunk. A történtek óta rengetegen megkerestek, kifejezték értetlenségüket és szolidaritásukat. Nekik is köszönöm! Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy sokuk szinte titokban merte ezt csak megtenni. Emelt fővel távozom és büszke vagyok a kollégáimra - fogalmazott Tóth Péter.
Fotó: Pápai Médiacentrum
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 17. 15:55, kedd | Helyi
Október közepétől e-mailben is lehet időpontot kérni a pápai kórházban
Az e-mailben érkezett előjegyzés kérés esetén lekésőbb 3 munkanapon belül válaszolnak a megkeresésekre.
2024. Szeptember 17. 14:51, kedd | Helyi
Engedély nélkül bontották a kocsikat a Pápa környéki faluban
2024. Szeptember 17. 14:47, kedd | Helyi
Pápai katonák is indulnak a gátakra
Három munkacsoport áll készen az árvíz elleni védekezésben való részvételre.
2024. Szeptember 17. 12:27, kedd | Helyi
Komoly károkat okozott a vihar, hetekig is eltart a letört ágak, kidőlt fák eltakarítása
A Várkertben egy platánfa is az elmúlt napok szélsőséges időjárásának áldozatául esett.