- Mikor jutott arra az elhatározásra, hogy könyv formában osztja meg a gondolatait. Mindig is érdekelte az irodalom?

Szerencsés közegben nőttem fel – mert nem hinném, hogy ez csupán alkat kérdése lenne -, tanáraim jó fele orientáltak. Az igényes irodalomra nyitott voltam kezdetektől.
Titkon persze mindig is hittem, hogy nyoma lesz majd egyszer a gondolataimnak, de konkrétumot két éve öltött az ügy.
Eredetileg, csak saját hevüléseink rögzítését célozták a történetek. Aztán, idővel olyan körök fogadtak be, akik művelik az írást, rendszeresen jelent meg nevük alatt különböző témában könyv. Kapacitálni kezdtek, hogy mutassam meg magamat én is. Fantáziát láttak szövegeimben. Hátszelet éreztem, így az Ad Librum kiadó egyik ajánlatát megragadva, összeollóztam akkor egy kötetre valót.

- Ön élete nagy részében sikeres nyomozó volt. Biztosan sok izgalmas, érdekes történetet látott, tapasztalt. Miért nem ezekről ír? A vadászat fontosabb szerepet tölt be az életében?

Az egyik dolog ösztönös késztetés, a másik vállalt ügy volt. Én, az akkori események jelentős részét túl személyesen éltem meg. Közelről láttam a valóságot. Mások sorsát, a tragédiákat. Nem lenne fair ezekről beszélni.

- Van hasonlóság a nyomozói munka és a vadászat között?

Igen. Többek között ezért is álltam be. A bűn útjait csapáztam. Mindkét esetben, úgymond a semmiből indul a „vadász”, az ismeretlenből kell az eredményt produkálni. Persze, az nyomasztóbb volt. Az állandó presszió, hogy nem hagyhatod, hogy a közállapotokat erőszak, bűn mérgezze. S tégedet azért tartanak, hogy ennek utánajárj, és megfékezd.
Az erdőbe járni más. Saját passzió. Nem találkoztál a remélt vaddal, nagy ügy. Holnap újfent nekivágsz. Ami viszont szintén azonos: ha folyamatosan jó döntéseket hozol, előbb-utóbb sikert érsz el.

- Sokfélét gondolhatnak a vadászatról azok, akik nem tudják, hogy mi minden rejtezik e szó mögött. Sokan kifejezett rossz véleménnyel vannak a vadászatról. Ön szerint "mi a jó" a vadászatban? Hogyan próbálná megmutatni a vadászat szépségeit?

Mi a jó a szerelemben? Kapásból, nehezen is foglalnám össze. Aki érzi, tudja. Ilyesmi a vadászat is. Ellenállhatatlan kényszer. Nem az állat lelövése, hanem maga a rituálé, a kihívás, a sóvárgás. Valami ősi kódolt gén kél életre abban, aki emlékeztető oltást kapott. A Jóisten – vagy hogy kell ezt helyesen mondani – ott közel van. Eső, szél, kudarc, remény, illatok, csönd, a hold. Egyszerre.
Nem kell ezt erőltetni. Vagyis én nem teszem. Aki fogékony rá, eljöhet velem. Mert elsősorban, hozzáállás kérdése ez. A hatvanezer vadász se egyforma. Magunkról állítunk ki bizonyítványt.

- Az új könyve bemutatásában úgy fogalmaz, hogy színtelenebbé vált a világ, a vadászatban is. Mire gondol itt?

Elfogynak a titkok. A technika fejlődésével bármi megtudható, az éjszakából is. Fehér foltok talán már csak az óceánok mélyén léteznek. A fantázia, a képzelet erejének varázsa kopóban. Túl sok a kerítés- a korlát, képletesen is. Fogják a kezed.

- Gondolom nem csak vadászoknak, vagy a vadászat után érdeklődőknek ajánlja a könyveit. Miről szólnak, túl a vadászaton?

Hát, remélem arról, ami a lényeg. Az emberről. Jelen esetben elsősorban rólam, ahogy az én szűrőimen keresztül létezik a világ. Belátom, témaválasztásom nem a legszerencsésebb. Szepesi „Nuni” Niki lepedő kalandjait megörökítő memoár, szélesebb réteget vonz. Aztán a stílusom is… Irodalmároknak vadölés, vadászoknak: irodalom. Tovább szűkül a kör.

- Milyen írói tervei vannak a jövőben, várhatók még vadászattal kapcsolatos könyvek, esetleg más témájú írások?

Valamikor több vasat tartottam a tűzben. Eredetileg, az eddig megjelent két kötet egyben volt. Kettévágtuk, amit sajnálok. Ebben a témában terveztem folytatást, arról a korszakról amikor már kiteljesedtek előttem a lehetőségek. Ebből lehet még valami. Most, a verseimet keresem. (Szanaszét vannak, papírlapokon.) Ami meglesz, összerakom, elküldöm. Aztán, meglátjuk. „Fő művem”, a Kísérletek, amely arról szólna, hogy miként próbáljuk értelmezi magunkban a ránk szánt időt – az életet - , necces. Nem hiszem, hogy lesz rá türelmem.