Hírek
2021. November 04. 15:06, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
Áder: hangzatos jelszavakkal, tüntetésekkel nem fogjuk megoldani a klímavédelem problémáját
A klímavédelem ügyében nem politikai jelszavak szintjén kell vitatkozni, hangzatos jelszavakkal, tüntetésekkel nem fogjuk megoldani a problémákat - mondta Áder János köztársaság elnök a Magyar Nemzetnek.
A lap csütörtöki számában megjelent interjúban az államfő egyebek mellett kitért arra, hogy atomenergia nélküli a párizsi klímacélokat nem lehet elérni, és jelezte: Magyarországon 1990-hez képest több mint 32 százalékkal csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, ezzel előkelő helyen vagyunk a többi országhoz képest.
A köztársasági elnök hangsúlyozta: Magyarország vállalta és törvényben rögzítette, hogy az ország 2050-re klímasemleges lesz, vagyis csak annyi szén-dioxidot fog kibocsátani, amennyit a természetes elnyelők - például az erdők, a gyepek, a talaj - semlegesíteni tudnak. "Ez egy jelentős átalakítása a magyar energiarendszernek. Ennek érdekében két új blokk is épül Pakson, a Mátrai Erőműnél a szénalapú áramtermelést befejezzük, azt részben földgáz, részben nap, részben pedig hulladékégetésből származó energiatermeléssel pótoljuk. Folyamatosan bővítjük a naperőművi kapacitást, az elmúlt öt évben minden évben megdupláztuk ezt, a szándék az, hogy a tendencia folytatódjon" - mondta. Hozzátette: 2030-tól csak elektromos meghajtású buszok állhatnak forgalomba, emellett a főváros és a megyei jogú városok is csatlakoztak az Under 2 mozgalomhoz, vállalva, hogy 2050-re 80 százalékkal csökkentik szén-dioxid-kibocsátásukat, amire minden városnak külön stratégiája van.
"Én azt gondolom, hogy ha hasonlóan részletesen lebontott programja lesz mindenkinek az Európai Unióban és a világ más részein, akkor sokkal könnyebben fogjuk elérni a közös célt" - fogalmazott Áder János.
Az államfő, aki a november 30. és december 5. között tartandó Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Világtalálkozó és Expo fővédnöke, elmondta, hogy a rendezvény szakmai előadók, kerekasztal-beszélgetések, valamint több mint 160 technológiai fejlesztéseket, innovatív termékeket, szolgáltatásokat bemutató kiállító segítségével igyekszik felhívni a figyelmet a klímaváltozás kockázataira, és nemcsak a problémákról, de azok megoldásáról is beszélnek majd. Emellett lesz közönségprogram és kifejezetten a fiataloknak szóló élményprogram is. A Your Planet fenntarthatósági közönségprogramok részeként tizenegy fenntarthatósági célról ugyanennyi kiállítótéren fognak közérthető információkat nyújtani a látogatóknak, részben interaktív formában. Ilyen például az ökoszisztémák védelme vagy a biológiai sokféleség megóvása.
A lap kérdésére kifejtette: az embereket foglalkoztatja a klímaváltozás témája, hiszen egyre inkább részévé válik az életüknek, és azt várják, hogy ezekre a kérdésekre megoldást találjanak részben a politikai döntéshozók, részben az üzleti világ. Egyre nyitottabbak arra, hogy személyesen is tegyenek az ügyért, azonban ha ez anyagi áldozattal is jár, akkor már egy kicsit megtorpan a lelkesedés - tette hozzá, jelezve: bízik abban, hogy ez is változni fog a jövőben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 19. 08:10, csütörtök | Belföld
Bemutatták az első magyar elektromos csuklós buszt
Bemutatta az első magyar gyártású elektromos meghajtású csuklós autóbuszt a Kravtex-Kühne csoport és a Volánbusz Zrt. szerdán Budapesten.
2024. December 19. 08:06, csütörtök | Belföld
Varga Mihály: Magyarország a 4. helyre lépett elő az uniós gazdaságfehérítési rangsorban
Elismerés az Európai Bizottságtól: Magyarország a 4. helyre lépett elő az uniós gazdaságfehérítési rangsorban - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2024. December 19. 08:04, csütörtök | Belföld
A MOHU megnövelt kapacitással dolgozik a karácsonyi időszakban
A MOHU a karácsonyi időszakban megnövelt kapacitással dolgozik a zökkenőmentes visszaváltás érdekében - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.