Hírek
2011. Június 16. 12:19, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
A harmadik "legcsaládbarátabb" klub a Lombard!
A Sport TV által életre hívott kezdeményezés szerdai, sajtótájékoztatóval egybekötött eredményhirdetésén elhangzott, hogy a győztes klub csapatának minden egyes hazai mérkőzését közvetítik majd az egy hónap múlva induló szezonb
A győztes klub a Győri ETO FC lett.
A program a tavaszi idény harmadik fordulójától indult, a Sport TV, a Magyar Labdarúgó Szövetség, valamint a Nemzeti Sport munkatársai minden mérkőzés helyszínén szavazólapon értékelhették azokat a körülményeket, amelyek "családbaráttá" tesznek egy stadiont. Így a tisztaságot, a biztonságot, a különböző gyerekprogramokat, vagy az esetleges családi kedvezményeket.
"Köszönjük a szervezőknek ezt a remek kezdeményezést. Elmondhatom, hogy sok mindent tervezünk még a következő szezonra is" - mondta Horváth Cs. Attila, a Győr klubmenedzsere, hozzátéve, hogy a tervek között az első a június 29-én sorra kerülő ETO Nap lesz, melyen a győri együttes a Bayern München gálacsapatával vív majd bemutató mérkőzést.
Az ETO mögött a második helyen a Budapest Honvéd végzett, míg a harmadik a Lombard Pápa lett.
"Ez a program azért indult, hogy megduplázzuk a stadionokba látogatók számát, a Sport TV szeretné visszacsábítani a családokat a mérkőzésekre. Ehhez persze szükség van a klubok támogatására is" - nyilatkozta Málnay B. Levente, Chello Central Europe vezérigazgatója.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a következő szezonban is hetente öt mérkőzést láthatnak a nézők élőben a Monicomp Ligából, négyet a Sport TV-n, egyet pedig a köztelevízión.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

