A napokban nyílt meg Pápán, a hajdan szebb napokat látott helyi zsinagóga épületében a Kertész Imre Intézet gyűjteményéből az a vándorkiállítás, amely „Az ismeretlen Kertész Imre – Tanulóévek 1934–1955” címet viseli, s amely 2019. június 23-ig látogatható.

A vándorkiállítás a szerző tanulóéveire koncentrál, azokra az élményekre, amelyek az alkotói pálya későbbi irányát, témaválasztásait is meghatározták. A tárlat anyaga nem csupán az életmű rejtett rétegeire kívánja ráirányítani a figyelmet, hanem választott címéhez híven valóban eddig ismeretlen fotókkal és javarészt kiadatlan vallomásokkal kíséri végig e korai életperiódus állomásait; – azonban a pápai kiállítás egy fotótabló erejéig az író hajdani pápai látogatásának az emlékét is megidézi a látogatók számára.

A nagy múltú Pápai Református Kollégium Gimnáziuma közönségtalálkozóra hívta 2003. december 15-én az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imrét, aki másnap a következőket jegyezte fel naplójában: „2003. december 16. – ...tegnap Pápán, a Református Gimnázium meghívására. Megható volt. A templomban tartották a rendezvényt, a nagyszabású érdeklődő miatt. Ahogy beléptünk Magdival, a templomban felálltak az emberek és egy zsoltárt énekeltek; majdnem kijöttek a könnyeim. A beszélgetés maga annyira »komoly« volt, hogy nem sikerült semmi humort belelopnom, mint más alkalmakkor... Hosszú sor a dedikálásért, Parkinson-kóros kezemmel legalább ötszáz könyvet írtam alá, a végén a firka már nem is hasonlított a nevem betű-ábrájához. Utána beszélgetés a tanári karral – jó arcú, agyondolgozott pedagógusok, akik nehezen élnek és mégis teljesítik nehéz kötelességüket; sorsukért senki sem felel, életüket senki sem igyekszik megkönnyíteni, mégis tartják magukat; becsület – így hívják ezt, s ma már elég kevesen rendelkeznek ezzel az erénnyel.” (Kiadatlan naplójegyzet – Forrás: Kertész Imre Intézet)

Kertész Imrét az irodalmi Nobel-díj átvétele után három helyre hívták: Pápára, Pannonhalmára és Szegedre. Szegeden már járt a tárlat, most Pápán látható, a Kertész Imre Intézet munkatársai úgy gondolták, ezekre a helyszínekre mindenképp eljuttatják a válogatást.

Anno a találkozóról, a Veszprém megyei napilap hasábjain az Elsősorban pápai Városbarát Egylet (EpVE) ügyvivője, Kerecsényi Zoltán – akkor diákként – is megemlékezett, aki többek között akkor a következőket írta: „December 15-én jó érzés volt magyarnak és pápainak lenni. Szűkebb pátriánkba látogatott az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre. Az a kiváló magyar irodalmár, akit 1944-ben Auschwitzba deportáltak, aki megrendítő történelmi idők tanújaként, túlélőjeként vált nemzetközileg elismert magyarrá; az, aki műfordítóként anyanyelvünkre ültette át többek között Freudot, Hofmannsthalt, Nietzschét, az, aki papírra vetette a holokauszt borzalmait – figyelmeztetve mindenkit arra, hogy hasonló többé ne forduljon elő. Nekünk, magyar állampolgároknak büszkének kell lennünk arra, hogy van egy Kertész Imrénk, aki műveivel – a világ sok-sok híres-neves magyar tudósa mellett – megbecsülést, elismerést szerzett kicsiny európai hazánknak...”

Kertész Imre pápai emlékkiállítása, idei – közelítő – 90. születési évfordulója, a MegTÖRTént elnevezésű pápai holokauszt-emlékév, 1944 május 29-e – 3600 pápai zsidó honfitársunk gettó falai közé zárásának – napokbéli 75. évfordulója kapcsán az EpVE nevében Kerecsényi Zoltán önkormányzati képviselő pápai, piros-kék színezetű szalaggal átkötött emlékkoszorút vitt és helyezett el a XX. századi európai irodalom kiemelkedő alakja, a „legmegrázóbb magyar holokauszt-regény”, a Sorstalanság szerzőjének és feleségének nemzeti sírkertbeli nyugvóhelyére. ( A 2016 márciusában elhunyt író után pár hónappal, 2016 szeptemberében elhunyt özvegye, Kertész Magda is. Haláluk előtt nem sokkal nyilatkozta Magda asszony az egyik hazai újságnak: „Mivel a férjemmel együtt komoly, gyógyíthatatlan betegséggel élünk, sokat beszélünk a halálról is. Felkészülni igazán nem lehet erre, pedig ez a természet rendje. Ugyanakkor azt is hiszem, hogy az élet tele van csodákkal és szerencsével, a végén pedig valahogy minden a helyére kerül. A férjemnek van egy mondása: minden élet teljes, akármeddig élünk...” )

(Forrás, fotók: EpVE)