Görgeinek nem sok választása maradt: vagy az osztrákok (Haynau), vagy az oroszok (Paszkievics) előtt teszi le a fegyvert, vagy szélnek ereszti katonáit. Haynautól nem sok jót várhatott, míg az oroszok legalább a fegyvert letevők életét garantálták. Az osztrákok előtt való meghódolást úgy értelmezhette volna a külvilág, hogy egy törvénytelen lázadás bukott el, a lázadók pedig meghódoltak a törvényes uralkodó előtt. Az oroszok előtti – feltétel nélküli – fegyverletétel mást üzent; azt, hogy Európa két legerősebb katonai hatalmának seregeivel szemben nincs mód további fegyveres ellenállásra, mert csak értelmetlen tömeges pusztulás az eredmény. 1849. augusztus 13-án az ekkorra már (Kossuth Lajos lemondásával) teljhatalommal felruházott Görgei Artúr (akkori kifejezéssel Magyarország diktátora) a Világos melletti szőlősi síkon letette a fegyvert Fjodor Vasziljevics Rüdiger cári lovassági tábornok csapatai előtt, jelezve ezzel azt is, hogy nem ad fel semmit a forradalom és szabadságharc eszméiből.

A fegyverletétel mostani kerek 170. évfordulónapjának késő délutánján az Elsősorban pápai Városbarát Egylet (EpVE) ügyvivője, Kerecsényi Zoltán pápai önkormányzati képviselő rövid tisztelgésre, koszorúelhelyezésre hívta a főt hajtani szándékozókat a pápai Kálvária-temetőbe, az ott nyugvó, 120 éve elhunyt Bánóczy Pál síroszlopához, ugyanis a néhai ’48/49-es honvéd tizedes volt az, aki elsőként Pápára meghozta a világosi fegyverletétel hírét. Az emlékalkalmon az EpVE önkéntesei mellett megjelent és tisztelgett Bánóczy szülőhelye, Bakonyszentiván község képviseletében Földing Zoltán önkormányzati képviselő, a Pápai Honvéd Bajtársi Klub részéről Farkasdy Lajos nyá. őrnagy, klubelnök, Gazda József nyá. százados, klub-alelnök, valamint a Pápai Huszár Egyesület nevében Nagy Zoltán, hagyományőrző huszár-őrmester, alelnök és Herédi János hagyományőrző huszárzászlós is.

A szerény tisztelgésen, Horváth Lászlóné egyleti önkéntes versmondása után Kerecsényi Zoltán ismertette röviden a fegyverletétel körülményeit, Bánóczy életének főbb állomásait, illetve részletet olvasott fel a pápai Szent István Római Katolikus Plébánia historia domusából, Plosszer Ferenc káplán „A világosi lefegyverzésrőli hírek” című feljegyzéséből.

Bánóczy Pál a Pápa közeli Bakonyszentiván községben látta meg a napvilágot 1826. december 8-án, nemesi családban. Előbb Pápán tanult, majd az építészeti képesítés megszerzése végett a bécsi műszaki főiskolára került; itt érte a bécsi forradalom. Hamarosan hazaszökött, és a forradalmi eszmék híveként 1848. december 11-én a sorozóbizottság elé állt, tüzérnek vagy utásznak kérve magát. Nagysándor József honvéd vezérőrnagy (a későbbi aradi vértanúk egyike) hadtestéhez került, kilenc csatában harcolt. A világosi fegyverletétel hírét ő hozza meg elsőként Pápára, utána bujdosni kényszerül. Az enyhülést követően befejezi tanulmányait, majd az 1850-es évek közepétől Pápán telepedik le, ahol sok szép épület tervezésében-kivitelezésében működik közre, többek között például a városi színház tervezőcsoportjának is tagja volt. Közismert pápai építőmesterként hunyja le szemeit 1899. május 21-én, éppen Budavár visszafoglalásának 50. évfordulónapján.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részlet a pápai Szent István Római Katolikus Plébánia historia domusából, Plosszer Ferenc káplán feljegyzéséből:

„A világosi lefegyverzésrőli hírek
…Már 18-ik augustusban itt-ott lehete hallani, hogy Görgey hadteste fegyverét lerakta volna, de oly nagy volt a bizalom a magyar fegyverek rettenthetetlenségében, hogy az egész puszta koholmánynak tartatnék, habár kétségen kívül volt, hogy Győrben osztrák „placatok” hirdeték annak valóságát. Augustus 21-én a dolog valószínűségben nyert, mert lefegyverzett huszárok és honvédek érkezének számosabban, s Világosvárnál történt lefegyverzésöket hirdeték. A hangulat nyomasztóbb leve, noha még nem hiányzottak törekvések a dolgot vagy elmagyarázni, vagy szépíteni. Augustus 23-án egy huszár és egy német könnyűlovas tiszt érkezett, egymással a legnagyobb barátságban. Mi volt czéljuk, vagy dolguk azt most sem tudom, legtöbben a kölcsönös kibékülésre magyarázták! Ugyanekkor jelent meg Noszlopy Gáspár a dunántúli teljhatalmú biztos parancsa, mely által meghagyatik hogy a magyar bankjegyeket elvenni senki ne vonakodjék!

Ámétások
Augustus végnapjaiban már senki nem kételkedett Görgey lefegyvereztetéséről, s e kellemetlen hatást az által vélték sokan gyengítendőnek, hogy Bem s a többi hadvezérek Pétervárad s Komárom rettenthetetlenségében helyezték reményöket. De nem sokára kitűnt, hogy Bem, Dembinszky, Kossuth, Perczel a török földre menekültek, s hogy Pétervárad magát megadta.
Sóvárogva tekintének most mindnyájan Komáromra, a szűz várra, s annak utolsó emberig leendő védelmezésében helyezték reményöket, s való, az még nem egészen boldogtalan, kinek reménye vagyon.
A köznép, nem tudom, maga által gondolt, vagy mások által közlött ama hírekkel kecsegteté magát, hogy 180 ezer török és ugyanannyi szittyamagyar fogja vitézségét a magyar függetlenségért próbakőre tenni! S eme hírek oly fontosoknak tetszének, hogy a magyar zászlókat tornyainkról levenni elmulasztók, a magyar pénzt pedig forgalomban tartók, noha biztosnál biztosabb tudósítások hirdeték, hogy azokat Győrben a császáriak kárpótlás nélkül elégetik…”