A nyugalmazott pedagógus nem először tartott helytörténeti vonatkozású előadást, beszélgetést a PVE önkénteseinek körében. Most a pápai, Fő téri Szent István vértanú főplébániatemplom, vagy közkeletűbb nevén a pápai Nagytemplom múltjából villantott fel egy-egy érdekesebb részletet a hallgatóságnak.

A Szent István protomártír jeruzsálemi megkövezését, vértanúságát megjelenítő nagytemplomi főoltárkép Hubert Maurer (1738–1818) alkotása; éppen 240 esztendeje, 1784-ben kapott megbízást megfestésére a bécsi akadémiai festő. Zsuppán István véleménye szerint az alkotó személye szinte már a feledés homályába merült, méltatlanul keveset emlegetik a nevét, pedig egy „hithű” klasszicista festő és művészprofesszor volt, aki szigorúan szerkesztett formában, világos, áttekinthető kompozíciók festésére törekedett. Pápai főoltárkép-alkotásának megcsodálásáért még a nemzeti felemelkedés és önállósulás ügyét a reformkor előtti időkben bátran szolgáló író-nyelvújító – az idén 265 éve született – Kazinczy Ferenc (1759–1831) is elzarándokolt Pápára. A 235 esztendeje, 1789-ben Pápára látogatott Kazinczy Maurerrel személyes és levelező kapcsolatban állt, a legjobb és legigazabb piktornak tartotta, aki elkötelezettje volt a winckelmanni teóriáknak*, és kiváló tanítványa a Rómában, a Vatikánban festegető Anton Raphael Mengsnek (1728–1779).

Zsuppán István szerint a pápai Nagytemplom főoltárképének elemzésébe feledkező nézőket meglepetések érhetik akkor, ha a kép csomópontjait lineákra fűzik. A négyzetek, a háromszögek Alexandriai Eukleidész (i. e. 300 körül született) geometriáját zengik. Az élénkebb fantáziájú érdeklődők a csomópontok kiemelésével a Nagy Göncöl csillagképet is beleláthatják a képbe; az angyal kezében a korona akár a 7. csillag, az Északi Sarkcsillag is lehetne. Zsuppán tanár úr azt is elmesélte, hogy szegény Maurerrel mostohán bántak már csak azért is, mert frissen elkészült főoltárképének széléből levágtak Pápán, hogy az az elméretezett keretbe beleférjen. A falhoz „nyomott” kép évtizedek múltán romlásnak indult, sőt a 19–20. század fordulóján egy jókora darabon be is szakadt egy nekidöntött létrától. A szakadást csak hosszú évek múltán javították ki, miközben a faltól előrehozták több centiméterrel. A restaurálást az a Régner nevű festőmester végezte, akinek híre-neve a városon túl is ismert volt az első világháború előtti időkben. Régner megtalálta Maurer szignóját a képen, miközben a gyertyafüstöt távolította el arról.

Zsuppán István hangsúlyozta, hogy 250 esztendeje annak, hogy 1774-ben megkezdődött a Dunántúl egyik legjelentősebb építménye, a pápai Nagytemplom építése – mely egyedülálló módon tükrözi mindmáig is a néhai élenjáró mecénás-építtető, gróf Eszterházy Károly püspök koncepcióját és esztétikai alapelveit –, s jövőre, 2025-ben lesz a 230. felszentelési évfordulója.

A 220 esztendeje született Francsics Károly (1804–1880) borbélymesterről is megemlékezett Zsuppán tanár úr. Francsics Kis kamorámban gyertyát gyújték címmel napvilágot látott emlékirataiban örökítette az 1810-es – „1810-ik évi januárius holdnapban, Jézus nevenapja estvéji” – pápai földrengést, melyet gyermekként élt át. Szerencsére a földindulás nem okozott nagyobb károkat a városban, de a Nagytemplom két tornyának keresztjei óriási robajjal zuhantak le a magasból, teljesen összezúzott állapotban landolva a tér közepére. A templom keresztjeitől megfosztott két tornya több mint egy évtizedig emlékeztette Pápa lakosságát a félelem éjszakájára. Ugyancsak emlékezetes maradt a pápaiak számára a kerek egy évszázada, 1924 novemberében kerekedett tűzeset, amikoris sűrű tűz- és füstoszlop tört ki a Nagytemplom jobb oldali toronyszobájából, melyet hála Istennek egy óra alatt sikerült a tűzoltóknak eloltaniuk egy nem sokkal azelőtt, a város által beszerzett motoros fecskendő segítségével. Zsuppán István kiemelte, hogy többször forgott veszélyben Pápa város legemblematikusabb épülete, de a csodával határos módon mindmáig megvan, s pár hónapja felállványozva várja a szebb időket; folynak a régóta várt helyreállítási munkálatok, a statikai megerősítés, aztán a homlokzat felújítása.

A tanár úr még más érdekességekről is említést tett hallgatóságának: a Nagytemplom régi harangjainak sorsáról, külön is az úgynevezett „fertálos” megsemmisüléséről, a kriptarendszerről, azonkívül a napóleoni idők lokális visszásságairól.

A PVE ügyvivője, Kerecsényi Zoltán a 120 esztendeje született legnagyobb magyar szociális szervezőről, Kerkai Jenő SJ-ről (1904–1970) beszélt a megjelenteknek.

Mint mondta, Kerkai páter a vallásfelekezetre és vagyoni helyzetre való tekintet nélkül munkálkodó, legjelentősebb múlt századi országos ifjúsági mozgalom, az európai vonatkozásban is kivételes – 1935 és 1946 között működött – KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) életre hívója volt. Anno pápai tagozata is működött a testületnek. A kor legszegényebb rétegei, a vidéki magyar fiatalság, illetve a munkásság felemelése volt a céljuk. A 20. századi magyar történelem egyik legsikeresebb civil szerveződése megalapítójának, működtetőjének nyugvóhelyére hamarosan a PVE küldöttsége emlékkoszorút fog vinni – hangzott el az összejövetelen.

(Forrás: PVE–Hírlevél,
fotók: PVE)

*Johann Joachim Winckelmann (1717–1768) német régész a mai értelemben vett művészettörténet első írója, a tudományos régészet megalapítója, a németországi klasszicizmus szellemi megalapítója volt.