A Kossuth- és Baumgarten-díjas költőről, íróról, műfordítóról,egykori pápai diákról, a 110 esztendeje született Weöres Sándorról (1913–1989), a 190 éve megjelent „Poétai harmonistika” című akadémiai székfoglalója és „A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul” című műve kapcsán a „magyar Horatiusról”,Berzsenyi Dánielről (1776–1836), továbbá a 450 éve világra jött bibliafordítóról, Káldi Györgyről (1573–1634) emlékeztek meg a pápai Petőfi Városbarát Egylet (PVE) május eleji, műkedvelő kerekasztalán.

A magyar literatúra Pápától nem messzi kötődésű jeles személyiségeiről kiselőadásokkal, szívhez szóló üzenetek felolvasásával és hangulatos diskurzussal emlékeztek meg az egyleti kerekasztal e havi résztvevői.

A modern hazai irodalom egyik világirodalmi rangú alkotója, az elemi iskolát Pápán kezdett Weöres Sándor életéről Zábrák Károlyné ny. óvodapedagógus, egyleti önkéntes tartott kiselőadást.

Kiemelte, hogy Weöres kedves, színes, dallamos versein nemzedékek nőttek fel az országban, de sajnos máig kevesen ismerik, hogy nem volt oly könnyű az ő pályája, sokszor igen nehezen tudta megjelentetni a gondolatait, egy időben hallgatásra kényszerítették világszemlélete miatt, többször még a puszta megélhetése is bizonytalan volt. „A költőnek nem kell a világ dolgaiba beleszólnia.”, „Legnagyobb méltóság a szeretetreméltóság” – vallotta mindezeket, ezeknek megfelelően élve – emelte ki Zábrák Károlyné.

Varga Árpád helyi tanár, költő „Benned a létra” – Reflexió Weöres Sándor „Szembe-fordított tükrök” című szerzeményére című esszéjét ismertette a hallgatósággal. Ebből az alábbi, rövid részlet:

„Talán az egyik legtöbbet idézett Weöres-verssor ebben a műben található (szokás az előtte lévő sorral együtt is citálni): »Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.« Ez a citátum a világháló legismertebb keresőoldalán több tízezer találati számmal bír, sőt ha csak a »benned a létra« rövidebb szakaszra keresünk rá, többszöröződik a találatok száma. Önkényesen végezve egy gyors összevetést és felmérést négy másik ismert verssorral (»Talpra magyar, hí a haza!«; »Elhull a virág, eliramlik az élet…«; »Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent«; »Ki viszi át a Szerelmet«) arra juthatunk, hogy a talán legismertebb magyar verssorok közül többet is (pl. a Szeptember végén sorát vagy a Nem tudhatom sorát) megelőz ez a Weöres-idézet. Sőt, hogyha még jól azonosíthatóan rövidítve és idézőjelek közé írva, azaz szó szerint keresünk rá ismét e versidézetekre (úgymint: »benned a létra«; »talpra magyar«; »eliramlik az élet«; »nem tudhatom«; »ki viszi át«), akkor már csak az a »nem tudhatom« mint keresett szöveg előzi meg, amely ilyen formában – lévén elég hétköznapi kifejezés is egyben – nem feltétlenül csak a Radnóti-vershez irányíthat minket, míg a »benned a létra« ennél sokkal egyértelműbben utal magára a versre. (Teljes hosszukban és idézőjelek közé írva is csak a Nemzeti dal kezdő sora és a Nagy László-vers címe előzi meg.)

Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy 2015-ben készült internetes szavazás szerint, melyet a Kultúrpart online kulturális magazin mért fel – több száz magyar vers közül szakmai zsűri által végül 15 művet szavazásra bocsátva –, ez a vers lett a legkedveltebb magyar költemény, ami által ezt a verset fogja a Puli nevű magyar űrszonda és holdjáró rover magával vinni a Holdra, akkor gyakorlatilag bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a Szembe-fordított tükrök az egyik legnépszerűbb, illetőleg az egyik legsokatmondóbb magyar vers a magyarok számára...” (https://www.maradokversdalhalo.com/2023/02/mvdh-weores-sandor-palyazat-ii.html)

Kaprinayné Megyeri Zsuzsanna ny. tanár Kerecsényi Zoltán PVE-ügyvivő még tavaly készített, Berzsenyi Dánielről szóló, „A legnagyobb magyar görög költő” című publikációját olvasta fel. Ebből az alábbi, rövid részlet:

„A hazával, a küszködő magyarsággal mélyen együttérző, a szabad lélekért minduntalan aggódó, igen érzékeny rímfaragó – akinek szülőfaluja anyai dédapáméval azonos –, rendkívüli hatással volt reám diákként, s szellemileg mind a mai napig is élelmez.

Örömteli, hogy dédnagyapám révén az én szívemnek is oly kedves Egyházashetye, valamint Nikla hűen őrzik a Berzsenyi-emlékeket, hogy mindig látni piros-fehér-zöld masnis koszorúkat az emléktábláknál, hogy Ambrus Lajos József Attila-díjas írónk csupaszív irányításával évtizedek óta méltón él a hetyei hagyomány, hogy működik a kaposvári székhelyű, nagy múltú Berzsenyi Társaság, aztán a hetyei-niklai kultuszt összekötő BölcsődSírod Egyesület, hogy évről évre megrendezésre kerül a niklai Berzsenyi Mézes Nap, illetve a rangos, keszthelyi Berzsenyi Helikon Napok. Berzsenyi Dániel létét, sorsát legjellemzőbben talán a múlt századi, tragikus fátumú Radnóti Miklós biblikus, »dánieli« gondolatai foglalják össze egy közel kilenc évtizeddel ezelőtti, 1936-os Nyugatban: »Szivemnek ember és rokon kebel kell…« – kiáltotta, és egész életében egyedül maradt, sértődötten és ideges magányban. Az érzékeny embert, a hatalmas indulatú költőt legyőzi a világ. Egyedül volt és pályája nagyobbik fele költészete igazolásával telt el… Dániel ő… a név minden nagy erejével s kissé rettenetével is. Messzi és közeli, zordon és szelíd, sértetlen próféta az oroszlánok között, és testvér az elesettségben. Az oroszlánok között…? Fölütöm a Bibliát. »Dániel pedig értett mindenféle látomáshoz és álmokhoz is« – olvasom. Továbblapozok és a gyűlölet tizenkilenc évére gondolok. És újra olvasom: »S egyedül én, Dániel láttam e látomást, a férfiak pedig, akik velem valának, nem látták a látomást.«” (https://www.infopapa.hu/hirek/olvas/a-legnagyobb-magyar-gorog-kolto-2022-05-08-222237)

Elhangzott, hogy Berzsenyi Dániel 1820–30-as években keletkezett esztétikai munkái közül legjelentősebb a190 éve írt „Poétai harmonistika” című költészeti szintézis, amely Berzsenyi akadémiai székfoglalójaként jelent meg 1833-ban, de ugyanennyi esztendeje annak is, hogy Széchenyi „Hitelétől” ösztönözve megírta „A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul” című művét is, melynek egyik legfőbb gondolata az „erkölcs cultura” követelése; jobb bánásmódot kívánt a jobbágyoknak, a magyar börtönök és a büntetőrendszer embertelenségéről beszélt.

Az összejövetelen Antalné Szabó Éva Mária, Margl Józsefné, Mező Lászlóné és Némethné Mészáros Márta tolmácsolásában lehetett hallani Berzsenyi Dániel „A magyarokhoz”, a „Fohászkodás”, Weöres Sándor „Ha nézem a világot”, a „Noé bárkája”, az „Öröklét”, és „Varázsének” című költeményeit. Puskásné Tófeji Mária Valéria saját, „Lélekkép” című poémáját adta elő.

A PVE ügyvivője, Kerecsényi Zoltán gyűjteményéből elhozta, megmutatta az egyletieknek dr. Harsányi István (1908–2002) hajdani neves református pedagógus, pszichológus professzor – mára már tisztességesen megsárgult – 1947-es, Magyar Élet kiadású „Útravaló” címmel szerkesztett, értékes versgyűjteményét, az abban napvilágot látott kis Weöres-költeményeket; közülük „A tündér”-t olvasta fel.

A programon megemlékeztek a 450 éve született Káldi György bibliafordítóról is. Úgy tudni, hogy Pápától szintén nem messzire, Berzsenyi szülőhelyének, Egyházashetyének a szomszédságába, Káld községbe vezetnek az egykori római katolikus bibliafordító, jezsuita szerzetes családi gyökerei – mondta el Kerecsényi Zoltán. Úgy tudni, hogy Káldi ősei középkori eredetű, Vas vármegyei nemesek voltak, akik még Veszprém vármegyében is rendelkeztek birtokkal.

A nemzeti felemelkedés és önállósulás ügyét szolgáló nyelvújító, Kazinczy Ferenc (1759–1831) nagy becsben tartotta Káldi György emlékezetét, munkásságát, a Káldi-féle Bibliát még a magyar irodalmi nyelv megreformálásakor is figyelembe vették. A Káldi-Neovulgátából, Máté evangéliumából, Jézus Krisztusnak a „Hegyi beszéd” elején elmondott kijelentéseit, a „Boldogmondásokat” Almássy Ernőné egyleti önkéntes idézte a helyet foglalóknak.

Mező Lászlóné pápai grafikusművész újabb alkotással gazdagította a PVE-t. Diófapáccal készült új alkotásán az egylet névadója, Petőfi Sándor (1823–1849) költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és egyik legkiemelkedőbb alakja – volt pápai diák –, illetve Kossuth Lajos (1802–1894), a 175 éve alakult Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke, a nemzeti függetlenségért, a rendi kiváltságok felszámolásáért és a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. századi küzdelem egyik legnagyobb alakja, a magyar szabadságharc egyik szellemi vezére – megboldogult pápai díszpolgár – jelenik meg. (Az alábbi fotófelvételen Mező Lászlóné Julika az alkotásával és Kerecsényi Zoltánnal, a PVE ügyvivőjével látható.)

„Tudni kell róluk, hogy ők is a nép egyszerű gyermekei voltak, halandók, esetenként teli gyarlóságokkal. Petőfi egy végtelenül öntudatos ember volt, akit büszkeséggel töltött el a páratlan tehetsége. Ennek köszönhetően gyakran rendkívüli érzékenység öntötte el és hirtelen indulatok uralkodtak rajta. Ki gondolná róla, hogy költeményeinek csodálatos, választékos nyelvezete ellenére bizony csúnyán beszélt és apróságokon is képes volt vérig sértődni.

Kossuth esetében fel lehetne hozni, hogy Széchenyinek, majd később Görgeinek is megvolt a maguk igazsága a vitájukban – nem is kevés –, de ez szinte természetes. Más utakat kerestek, talán a pillanatnyi realitásokat is másként ítélték meg. Kossuth időnként populista módon érvelt és igyekezett minden vitát a maga javára fordítani, időnként nehezen magyarázható módon. Az idő azonban leginkább őt igazolta.

Petőfi radikálisabb nézeteket vallott, Kossuth bölcsebb volt és messzebbre tekintett. Petőfi a jobbágyok felszabadítását tekintette az egyik legfontosabb magyar kötelességnek. Gyakran hangoztatta, hogy a magyar paraszt nem tekintheti Magyarországot valóban hazájának, amíg jogaiból ki van tagadva. Kossuth az egész rendszert szerette volna megreformálni. Mindketten rendkívül tájékozottak voltak, de teljesen más nézőpontból szemlélték a világot. A személyes viszonyuk nem gátolta őket abban, hogy a közös célokért fenntartások nélkül tegyenek, legjobb tudásuk szerint. A közéletben távol álltak egymástól, a politikai küzdelmekben nem voltak azonos platformon, de az eszmék viharaiban a legfontosabb pillanatokban mindig azonos irányba haladtak. Némi túlzással élő példái Deák Ferencnek, a haza bölcsének intelméhez, miszerint: »Szeressétek jobban a hazát, mint amennyire utáljátok az ellenségeiteket!«

A haza szeretete és a jobbító szándékuk mindig erősebbnek bizonyult, mint az ellentéteik. Az irodalmárok és történészek sem tudtak igazságot tenni közöttük, legtöbbször az adott kor elvárásainak megfelelően színezték Petőfi és Kossuth viszonyát…”

(Részlet Gazdag G. László lokálpatriótának, „A csárdapusztai kápolna titokzatos története” című könyv szerzőjének a Pápa közeli Bakonyszentivánon,
2023. március 14-én elhangzott beszédéből.)

A kellemes légkörű, május eleji egyleti találkozó kötetlen beszélgetéssel zárult a Nagytemplom szomszédságában lévő iskolai bibliothéka ódon falai között.

(Forrás: PVE-Hírlevél,
fotók: PVE)