Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2014. Október 01. 13:20, szerda | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)

A pápai önkormányzaté lesz a HEMO

A pápai önkormányzaté lesz a HEMO

A Helyőrségi Művelődési Központot, ismertebb nevén a HEMO-t - csakúgy, mint a Honvédelmi Minisztérium összes többi közművelődési célt szolgáló intézményét - térítésmentesen ajánlotta fel a helyi önkormányzatoknak.

A ma délelőtti birtokba adási eljáráson elhangzott, az épület ezentúl a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ telephelyeként, de az eddigiekhez hasonló céllal fog a jövőben működni. Rádi Róbert kabinetvezetőtől megtudtuk, az önkormányzat felkérte a JMSZK igazgatóját egy olyan szakmai koncepció elkészítésével, melynek célja, hogy a HEMO belépésével újragondolják, a város közművelődési célt szolgáló intézményei, épületei milyen módon kapcsolódjanak be, vegyenek részt a város közművelődési életében.

Bocskay László azt emelte ki, hogy az épületben működő kisközösségek rendezvények szervezésekor gyakran akadályokba ütköztek, mivel engedélyt kellett kérniük a HM-től. Ezentúl jóval gördülékenyebben tudják majd kialakítani programjaikat. A képviselőtől azt is megtudtuk, hogy az épület ünnepélyes birtokba vétele október11-én, szombaton lesz, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Címkék: helyőrségi klub, hemo

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi

Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége

A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.

2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi

A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán

Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.

2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi

Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak

Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.

2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi

Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte

A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.