A Pápai Honvéd Bajtársi Klub 2019. szeptember 12-i összejövetele a második világháború kezdetének nyolcvanadik évfordulója, valamint a magyar kiugrási kísérlet 75. évfordulója kapcsán telt. A felkért előadó Kerecsényi Zoltán lokálpatrióta, városi képviselő, az Elsősorban pápai Városbarát Egylet (EpVE) ügyvivője volt, aki az évfordulók jegyében a háború alatti magyar függetlenségi-ellenállási mozgalmakról, és azok helyi vonatkozásairól beszélt hallgatóságának.

Hagyomány, hogy a Klub minden esztendőben ilyentájt a Huszár Közösségi Ház melletti lakóépületben található márványtáblához koszorút visz mindazon néhai katonaszökevény, ejtőernyős, munkaszolgálatos, civil ember és izraelita vallású embertársunk emlékére, akiket a pápai Huszár lakótelep helyén lévő volt lovassági laktanya kispuska lőterén végeztek ki 1944 végén, illetve 1945 elején, a nyilasuralom idején. Tudniillik, a nyilasok 1945 elején az egész városra kiterjedő kutatást, razziát tartottak, több száz gyanús személyt találtak, ezek között voltak lógós katonák, szökevények, barátok által bújtatott leventék, bujkáló munkaszolgálatosok, zsidó nők, zsidó családosok, antifasiszták egyaránt. A nyilas fegyveresek, a városi rendőrök és csendőrök – kutatásban és letartóztatásban – együttműködve, legtöbbször besúgások alapján találtak rá a bujkálókra. A pápai anyakönyv számos ember nevét őrzi, akiket a volt huszárlaktanya udvarán végeztek ki.

Kerecsényi Zoltán (a Huszár ltp. 1/C sz. házban lévő mártír-emléktábla tíz esztendővel ezelőtti kezdeményezője és felállíttatója) a Klub tagságának – néhai Huszár János, Rácz István, Szalai Antal helytörténészek forrásaira támaszkodva – tartott előadásában többek közt kiemelte, a nyilaskeresztesek diktatúrája alatt sok bujdosónak nyújtottak menedéket a kishegyi, öreghegyi, törzsökhegyi présházak, pincék, a második zsidótörvény ellen szavazó, a nyilasok előretörése idején bátran Szálasi Ferenccel szemben föllépő antifasiszta pápai országgyűlési képviselő, Sulyok Dezső – későbbi pápai polgármester – pedig a közeli Somló-hegyen vészelte át ezeket a nehéz hónapokat, és a környékbeli falvak sem kevés bujkálónak nyújtottak menedéket. Bakonyságon például több szökevény levente mellett egy szovjet őrnagy és egy magyar karpaszományos őrmester is oltalmat nyert, épségben megérve a háború végét. A vaszari plébánia pincéjében pedig amerikai pilótákat rejtegettek.

Azonban fegyveres nyilasok kezére került például Tapolcafőn két antifasiszta férfi, és az egyik felesége, Pápán dr. Erőd János András református lelkészt (zsidó vallásról tért át a református hitre) menyasszonyával, Nemes Jolánnal együtt végezték ki a lovassági laktanya közelében a nyilasok, három zsidó embert bírói ítélet nélkül, arany vitézségi érem kitüntetésükre való tekintet nélkül öltek meg a Huszár-réten: Frimm Lipót Pált, László Miklóst és tizennégy éves kisfiát, László Jánost. 1945. február elején Turi József ejtőernyős őrvezető hanyatlott véresen a fehér hóra a pápai kaszárnya udvarán, a fedett lovarda előtti térségen; február 17-én hárman álltak ugyanott, s rogytak össze a gyilkos golyóktól: a 24 éves Becsvárdy Sándor honvéd, a 26 éves Faulwetter Ernő honvéd, egyetemi hallgató, és a 24 éves Szeibert László honvéd, okleveles mezőgazdász. Március 2-án a 24 éves Balázs Antal honvéd, asztalossegéd, a 24 éves Gerecs Károly honvéd, sütősegéd, a 32 éves Hahn István honvéd, asztalossegéd, és a 22 éves Pál József Antal honvéd, földműves nézett szembe a puskacsövekkel. Itt végeztek ki március 16-án a 42 éves Pitzer József honvéddel, asztalossegéddel együtt két munkaszolgálatost is: a 40 éves zsidó Bachrach Adolf bőrkereskedőt és az ugyancsak zsidó, 37 éves Mandler Sándor kelmefestő-szappangyártót. A pápai razziák során a nyilaskeresztes fegyveresek kezébe kerülő Bartha Miklós, Bodó Éva, Fehér Miklós, Libenau Jenő, Révész István antifasiszták Bergen-Belsen koncentrációs táborában, az ugyancsak antifasiszta Burucs János asztalos és Varga Lajos cipész az egyik legnagyobb lágerben, a buchenwaldiban vesztik életüket; míg az ugyancsak antifasiszta Schiller Sándort ismeretlen helyen, nem tudni melyik haláltáborban ölik meg.

Máig nem tudni pontosan, hogy mennyi lehet azoknak a mártíroknak a száma, akik nem kerültek be a halotti anyakönyvbe, s még az említetteken kívül hányan lehettek olyanok, akiket a mai pápai Huszár lakótelep helyén lévő volt kaszárnya udvarán öltek meg. Sokáig emlegették a pápaiak olyan polgári személyek, férfiak és nők nevét, akiket a nyilasok elhurcoltak, s örökre nyomuk veszett.

Kerecsényi Zoltán elmondta, valójában Magyarországon a német megszállásig a szó igazi értelmében nem volt látványos ellenállás, a német szövetségtől való elszakadás, a nemzeti erők összefogásának gondolata csak lassan hódított teret. A magyarországi antifasiszta gondolkodásúak, németellenesek és háborúellenesek túlnyomó többségét kitevő polgári csoportosulások támogatták Horthy kormányzót, Kállay miniszterelnököt és az angolbarát politikusok csoportját a béketapogatódzásokban, s egyetértettek a kiugrást kereső állami politikával. 1941 második felében, a Szovjetunió elleni háborúba való belépés után kezdett kibontakozni az ún. függetlenségi mozgalom.

Országos kitekintésben szólt az 1942 februárjában Budapesten felállt Magyar Történelmi Emlékbizottságról, az ez által szervezett háborúellenes megmozdulásokról, az 1943 második felében a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert professzor vezetésével kibontakozó – a háborúból való kiugrás lehetőségeinek keresésében a Kállay-kormánnyal partner – függetlenségi mozgalomról, az 1944-ben a Különleges Akciók Szervezete által bevetett Szenes Hannáról és csoportjáról, a Bajcsy-Zsilinszky Endre író-újságíró, országgyűlési képviselő elnökletével létrejött Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságáról, valamint az 1944. március 19-i német megszállás utáni legbefolyásosabb ellenállási szervezetről, a Magyar Testvéri Közösségről. Ezzel állt kapcsolatban Pápa akkori polgármestere, Szőllősy Sándor, aki aktívan igyekezett segíteni a pápai polgári ellenállás csoportjait; 1944. december elején egy titkos pápai találkozón beszélte meg a Közösség vezetőjével, a Kiugrási Iroda vezető egyéniségével, az 1943-1944-es évek magyar nemzeti ellenállási mozgalmának kiemelkedő személyiségével, Soos Gézával az ellenállási mozgalom helyi üldözötteinek bújtatását, a pápai lakosság németek és nyilasok által való kifosztásának megakadályozását. Szőllősy a veszprémi nyilas főispánnak Pápa város férfi lakossága nyugatra telepítésére vonatkozó parancsát nem volt hajlandó végrehajtani, ezért a főispán a város főterén akarta megbotoztatni és utána a sopronkőhidai fegyházba vitetni.
1945 virágvasárnapján, március 24-ről 25-re virradóra sok ezer pápai ember élete menekült meg – a műemlékváros értékei mellett – Szőllősy Sándor polgármesternek köszönhetően, aki 1945 februárjában megegyezett a Pápán állomásozó ejtőernyős zászlóalj parancsnokával, Makray Ferenc ejtőernyős századossal, hogy a szovjet csapatok közeledése esetén a várost katonailag kiürítik, ezzel megelőzve az ostromot, harc nélkül feladva Pápa város védelmét. Ezzel lett elkerülve a heves harc és bombázás a város birtoklásáért.

Kerecsényi Zoltán előadásának végén a Pápai Honvéd Bajtársi Klub megjelent tagjai a Huszár Közösségi Házból átvonultak a szomszédos Huszár ltp. 1/C sz. házba, amelynek földszinti előterében, az áldozatok emléktáblája előtt hajtották meg fejüket. Farkasdy Lajos nyá. őrnagy, klubelnök rövid gondolatait követve Csukárdi Tibor pápai költő, klubtag tolmácsolta Juhász Ferenc (1928–2015) Kossuth- és József Attila-díjas költő alkalomhoz illő vers-sorait, Kerecsényi Zoltán felolvasta azon ismertek neveit, akiket a lakótelep helyén, a kaszárnya udvarán öltek meg, majd Gazda József nyá. századossal, klub-alelnökkel elhelyezték az emlékezés-emlékeztetés nemzeti színű szalaggal átkötött babérkoszorúját.

(Forrás: PHBK, EpVE-Hírlevél,
fotók: Karlovich G., Horváth F.)