Hírek
2016. Március 07. 14:38, hétfő |
Külföld
Forrás: Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti:
A nők fizetése még mindig jelentősen elmarad a férfiakétól
Bár a helyzet javult, a nők Európa-szerte még 2014-ben is átlagosan 16,1 százalékkal kevesebbet kerestek a férfiaknál, az ezt megelőző évhez képest a legnagyobb javulás Magyarországon mutatkozott
- derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) hétfői jelentéséből.
A nemek közötti bérszakadék mélysége nem változott lényegesen 2013-hoz képest, akkor 16,4 százalék volt a különbség átlagosan.
A 28 tagállamot tömörítő unión belül Észtországban volt a legrosszabb a helyzet, ahol 2014-ben 28,3 százalékos volt a bérszakadék. Ezt Ausztria (22,9 százalék), Csehország (22,1 százalék), Németország (21,6 százalék) és Szlovákia (21,1 százalék) követte - tudatta az Eurostat a március 8-i nemzetközi nőnap alkalmából közzétett friss helyzetértékelésben.
A közhiedelemmel ellentétben a helyzet közel sem a skandináv országokban a legjobb: a bérek közti különbség a vizsgált időszakban Szlovéniában (2,9 százalék), Máltán (4,5 százalék), Olaszországban (6,5 százalék), Lengyelországban (7,7 százalék) valamint Luxemburgban (8,6 százalék) és Belgiumban (9,9 százalék) volt a legalacsonyabb.
A vizsgált országok többségében javult a helyzet a 2013-as adatokhoz képest. A legnagyobb javulást Magyarországon mérték, ahol egy év alatt 3,3 százalékponttal csökkent a férfiak és nők közti bérkülönbség. Magyarország 15,1 százalékkal jelenleg a középmezőnyben helyezkedik el.
A legnagyobb mértékben Litvániában és Portugáliában nyílt tovább a bérolló, mindkét országban 1,5 százalékponttal nőttek a fizetésbeli különbségek.
Az azonos munkáért járó azonos díjazás, az Európai Unió egyik alapelve, helyet kapott az 1957. évi római szerződésben is, majd 1975-ben irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést az egyenlő vagy egyenlő értékű munkát végző nők és férfiak között.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 07. 08:08, kedd | Külföld
A tűzszünet lehetőségéről beszélt Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij egy tűzszünet előtt \"erős Ukrajnát\" akar látni biztonsági garanciákkal. Az ukrán elnök erről egy vasárnap megjelent amerikai podcastban nyilatkozott, és a megvalósítás lehetséges módjairól is beszélt.
2025. Január 05. 09:12, vasárnap | Külföld
Joe Biden Elnöki Szabadság-érdemrendet adományozott Soros Györgynek
Az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetésével ismerte el Joe Biden elnök közismert személyiségek tevékenységét szombaton, köztük Soros György, Hillary Clinton, Ralph Lauren és Denzel Washington munkáját.
2025. Január 02. 08:50, csütörtök | Külföld
Ukrán elnök: Moszkva egyik legnagyobb veresége az orosz gáz ukrajnai tranzitjának leállítása
Moszkva eddigi egyik legnagyobb vereségének nevezte az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának leállítását Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
2024. December 30. 09:44, hétfő | Külföld
Horvátország legnagyobb naperőművét tette tönkre a vihar
Horvátország legnagyobb naperőművét tette tönkre a vihar az elmúlt napokban a közép-dalmáciai Zára (Zadar) közelében, az obrovaci volt timföldgyár területén - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) vasárnap.