Hírek
2019. Január 30. 14:14, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Népszava, Inforabakoz.hu
A Népszava szerint újra megszűnhet a Csorna-Pápa vasútvonalon a személyszállítás
Tizennégy szakasz van veszélyben, de az önkormányzati választások előtt jegelnék az ügyet a lap szerint.
Újra napirenden van vasúti mellékvonalak bezárása – értesült a Népszava több vasutas szakszervezeti vezetőtől. Más forrásaik szerint a kis forgalmú vonalszakaszok megszüntetésének előkészítését jelzi az is: Fónagy János államtitkár irányításával már javában tart a párhuzamosságokat csökkenteni hivatott egységes országos vasúti- és buszmenetrend létrehozása.
A hírt megerősítette a Népszavának a Közlekedő Tömeg Egyesület egyik alapítója is. Gyöngyösi Máté arra emlékeztetett: a MÁV Start Zrt. már tavaly novemberben két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vasútvonalon is arra írt ki közbeszerzési pályázatot, hogy a szerelvényeket autóbusszal váltsák ki. A vasúti személyszállításért felelős állami társaság vezérigazgatója a civil szervezet információi szerint elszánt a kérdésben, és további 12 szárnyvonalat akar felszámolni, mert a cég többmilliárdos hiányából mindenképpen szeretne faragni. A korábbi két megszüntetésre ítélt szakasszal együtt 14 vonalat számolnának fel.
Ezeken a szakaszokon valóban rossz állapotban van a vasúti pálya, erre költeni kellene az államnak, de a közutak is rémesek.
A Közlekedő Tömeg Egyesület birtokában lévő nem hivatalos MÁV-Start-javaslatban most a következő vonalak bezárásának terve jelent meg:
Almásfüzitő-Esztergom
Csorna-Pápa
Zalaegerszeg-Rédics
Somogyszob-Nagyatád
Godisa-Komló
Szentlőrinc-Sellye
Mohács-Villány
Gyöngyös-Vámosgyörk
Hidasnémeti-Szerencs
Nyékládháza-Tiszaújváros
Tiszafüred-Karcag
Mezőtúr-Battonya
Bizonytalan további két korábban megnevezett szakasz sorsa is
Nyíregyháza-Nyírbátor
Mátészalka-Csenger
A Csorna-Pápa vonalon kezdetben több, de 2012 óta naponta csak 2 vonatpár közlekedik. Pápáról 06.05-kor és15.04-kor indul vonat, ami 06.55-kor, illetve 15.54-kor ér Csonára. Ezek a vonatok mennek vissza, Csornáról 09.05-kor és 16.35-kor indulnak, és 09.55-kor illetve 17.25-kor érnek Pápára. A 37 kilométeres utat 50 perc alatt teszik meg. A vonal közlekedését 3 év szünet után 2010 júliusban látványos külsőségek között, politikai felhangoktól sem mentesen indították újra. Akkor még azok is utaztak egyet rajta, akik sem előtte, sem azóta nem ültek fel erre a vonatra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi
Negyven év a harcművészet szolgálatában
2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi
Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket
Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.
2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi
Fókuszban a megelőzés Pápán
A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.

