Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2012. Június 05. 15:57, kedd | Helyi
Forrás: InfoPápa.hu (Sz.Zs.), Pápa-ma.hu

A Nagytemplom tetőszerkezetét újítják fel

A Nagytemplom tetőszerkezetét újítják fel

Az Esterházy-kastély felőli oldalon már a tetőcserepeket is leszedték a kivitelező cég munkásai.

Sokaknak szemet szúrt a pápai Nagytemplom mögötti területen felállított méretes darú. Többen a Fő tér felújításával összefüggésben a templom felújítását is feltételezték, ez azonban csak részben igaz. Az épületet ugyan felállványozták, a felújítás csak a tetőszerkezetet érinti mondta el dr. Mail József főesperes a Pápa-mának. "A felújítást végző szakemberek kicserélik a gerendákat és a szarufákat, melyet a régi cserépfedés lebontása előz meg. Ezt követően új tetőszerkezetet, majd cserépfedést kap a Nagytemplom. Az egyházközség valamint a Veszprémi Érsekség önerőből újítja fel városunk jelképét, ám a források sajnos nem teszik lehetővé, hogy az egész tető megújuljon.

A második, mintegy 47 millió forintos ütemben csak a Nagytemplom fele kap új tetőt. Az anyagköltségeket is beleszámítva az épület teljes tetőcseréje meghaladja a kétszáz millió forintot.

Két évvel ezelőtt, az első ütemben a két oratórium teteje kapott rézlemez burkolatot, valamint azok tetőszerkezetét is kicseréltük. Szintén az első ütem részeként közel kétszáz év szemetét hordtuk le, ami felhalmozódott a padlástéren, valamint a teljes tetőcserére készülve, belül egy védőtetőt kapott a templom, mely a freskók védelmét szolgálja. Még akkor, az első ütem forrásából megvettük az egész templomra a cserepeket, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélyével új cserépburkolatot kaphat a Nagytemplom - mondta dr. Mail József" - írja a portál.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 17:55, hétfő | Helyi

Grőber Attila: Van jövőképünk, van programunk!

Több ezer aláírást gyűjtöttek össze a Közösen Pápáért és az Élhető, Gyarapodó Városért Egyesületek, valamint hat ellenzéki párt által támogatott jelöltek, akiket nyilvántartásba vett a választási bizottság.

2024. Május 06. 09:32, hétfő | Helyi

Garázs égett Nagytevelen, rendőrök lőtték ki a gázpalackokat

Nagytevelen egy ingatlan melléképülete teljesen lángba borult május 5-én éjszaka.

2024. Május 05. 12:04, vasárnap | Helyi

Legyőzte a bajnokság favoritját a Perutz!

Hátrányból fordítva, egy sokáig emlékezetes találkozón 2-1 arányban legyőzte a címvédő, első helyen álló Úrkút együttesét a Perutz!

2024. Május 04. 13:25, szombat | Helyi

Elballagott a pápai ifjúság!

A pápai középiskolák idén érettségiző diáksága sétált végig a belvároson, hogy hódoljon a hagyománynak és így búcsúzzon el a pápai diákévektől és a várostól.