Hírek
2022. Április 03. 19:29, vasárnap |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
A Medián utolsó kutatása szerint simán győz a Fidesz
A választások előtt végzett utolsó kutatás alapján ugyan az látszik, hogy zárult a Fidesz és az ellenzék közötti olló, de a lehetséges kimenetek közül még mindig a Fidesz-KDNP győzelmének van a legnagyobb esélye.
Az RTL KLUB számolt be a Medián utolsó felméréséről, amelyből kiderül:
A kétharmad azonban nem lesz meg az RTL megbízásából készült felmérés szerint. A végleges részvétel viszont magas lehet, a 2002-es rekordot is elérheti, sőt, még meg is haladhatja azt. Akkor a választók 73,51 százaléka ment el szavazni, és egyetlen megyében sem volt 70 százalék alatti a részvételi arány. A legtöbben akkor Győr-Moson-Sopron megyében és Budapesten mentek el voksolni.
Az RTL-nek készített felmérés szerint a Fidesz-KDNP most 122, az ellenzék, vagyis az Egységben Magyarországért pedig 77 mandátumot szerezhet.
A legnagyobb frakciója a DK-nak lehet, 21 képviselővel, őket a Jobbik 16, a Momentum 15, az MSZP 12, a Párbeszéd 8, és az LMP 5 fős frakciója követheti.
A Medián modellje (a 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátorának felhasználásával) azon a feltételezésen alapul, hogy az egyes politikai oldalak (kormány és ellenzék) támogatottságának területi (egyéni választókerületi szintű) szerkezete alapvetően változatlan marad. Az összehasonlítás kiindulópontja a 2019-es EP-választás, amit a 2019-es önkormányzati választás eredményeivel korrigáltak.
A becslés szerint a Fidesz mintegy 300 000 határon túli levélszavazatra számíthat, a modell ezeket a voksokat is figyelembe veszi, továbbá azzal számol, hogy egy nemzetiségi képviselő kerül be a parlamentbe, aki – a jelenlegi ciklushoz hasonlóan – a Fidesszel szavaz együtt (így őt a fideszes képviselőkhöz számítja a Medián). A kutatók azzal is számoltak, hogy a DK vállalta: ha az LMP-nek nem lesz öt képviselője, akkor átad egy mandátumot, hogy az LMP-nek is legyen frakciója.
A felmérés az RTL Klub megbízásából március 30-án és 31-én készült, 1531 fős országos reprezentatív mintán, telefonos megkérdezéssel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

