A Himnusz hangjait követően Kincses László tolmácsolásában Székely János: Éjfél című versét hallhatták a megjelentek.
Dr. Rácz János, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos munkatársa emlékbeszédében kiemelte, a mai napon olyan történelmi korszakra emlékezünk, amely több százezer ember életét tette tönkre, s hagyott mély nyomokat a családokban, a felnövekvő generációkban.

- Mit is kerestek 1945 őszétől a szovjet csapatok Magyarországon? Hogyan kerültek ide? Ki engedte meg nekik, hogy ilyen sokáig itt maradjanak? 1943 novemberében Teheránban három vezető, Sztálin, Roosevelt és Churchill találkozott. A három politikai erő közül egyikük sem bízott abban, hogy ők önállóan, saját erőből meg tudják oldani ennek az országnak a kiszakítását a háborúból. Őket az érdekelte, hogy mi fog Nyugat-Európában történni, hogy számukra megfelelő baráti rezsimek jöjjenek létre, amelyek biztosítják a területeik biztonságát. Ettől nagyon messze volt Budapest és Varsó. Az a Varsó, amelyik tulajdonképpen szövetségi viszonyban velünk együtt megharcolta a nácik elleni háborút, s ugyanazt kapták jutalmul, amit mi büntetésül, hiszen ezen a teheráni tárgyaláson odadobták Sztálinnak ezt a kérdést, s megkapta az elfoglalt kelet-lengyel területeket, egy dolgot nem kapott meg, hogy le tudjon jutni a Balkánon keresztül a Boszporuszhoz, Dardanellákhoz, amely valahol mindig is a Szovjetunió álma volt. A magyar kérdés a legkevesebbet számított, s ezért is jelentek meg a szovjet csapatok, hiszen ezt a területet nekik adták át. Ráadásul az amerikaiak abban a tévhitben ringatták magukat, hogy ha ők szövetségbe lépnek egy állammal, akkor tudják alakítani annak az államnak a belső politikai életét. Amikor megjelentek a szovjet csapatok, gyakorlatilag eldőlt a kérdés, hogy elkezdik összeszedni a német lakosság egy részét, és kihurcolják a Szovjetunióba, s ez lesz a magyarok sorsa is. Sulyok Dezső leírásából tudjuk, hogy Pápán minden temetőben szovjet emlékművet kellett elhelyezni, véletlen sem maradhatott ki egy sem. Utána elkezdték az embereket összeírni, s nemcsak fiatal férfiakat, hanem gyerekeket is vittek el - emelte ki a történész.

Beszédében hangsúlyozta, 1947-ben a szovjet megszálló hatóságok ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Ekkor vált mindenki számára nyilvánvalóvá, hogy a szovjet csapatok nem fognak elmenni, s a Szovjetunió bele fog avatkozni a magyar politikai életbe.
-Ellopták egy generáció jövőjét. Azoknak a fiataloknak a jövőjét, akik azt gondolták, hogy lehet majd normális életet élni az országban. Arra nem számított senki, hogy itt fognak maradni a szovjet csapatok is.
Végül két 56-os honfitárs családi történetét mesélte el, hogy mi is történt velük 1944-1945 között, amikor jöttek a szovjet csapatok.
A szónok hangoztatta, a legnagyobb tanulsága az emlékezésnek az, hogy össze kell tartania a Kárpát-medencében a nemzeteknek. Amikor van egy nagyhatalom, hiába dönt egy kis nemzet úgy, hogy ő szabad szeretne lenni, attól még nem lesz az.
A résztvevők a beszédet követően elhelyezték az emlékezés koszorúit és mécseseit Sulyok Dezső szobránál, majd a Márton István utcában Katona István emléktáblájánál. A megemlékezés a Szózat hangjaival zárult.