Hírek
2018. Április 17. 19:55, kedd |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápa-ma.hu
A Kínai Nagykövetség kereskedelmi tanácsosa látogatott Pápára
Zhou Xinjian és munkatársai előbb a Pápai Hús-nál jártak, majd a Városházán tettek látogatást Áldozó Tamás polgármesternél, végül pedig a szintén kínai háttérű Yanfeng Kft-t keresték fel.
A húsgyárban Kovács László ügyvezető igazgató fogadta a vendégeket, bemutatva a céget és a tulajdonosváltás óta eltelt időszak eredményeit. Elmondta, a több mint 100 éves múlttal rendelkező gazdasági társaság 2016-ban a Famous Yield Enterprises tulajdonába került, ezzel új lehetőségek nyíltak meg a vállalat előtt a termelésben, valamint a hazai és export piacon is erősödni tudtak. Az igazgató szólt a gyárban előállított termékekről, a saját sertéstelepekről, melyek az alapanyag egy részét biztosítják, és a 850 főt számláló dolgozói létszámról. Mint mondta, a cég évente 250 ezer sertést vág, és 25 ezer tonna terméket állít elő. Kiemelte, alapvető célkitűzésük, hogy minél magasabb feldolgozottsági szintű termékkel jelenjenek meg a piacon. Kovács László arról is szólt, árbevételeik 30 százaléka származik exportból, fő piacuk Ázsia - így Kína, Japán, Tajvan - és az Amerikai Egyesült Államok, továbbá a szomszédos európai országok. Hangsúlyozta, a kínai piac nagyon fontos a vállalat számára, a tulajdonosváltás óta 55 konténer, 1300 tonna árut szállítottak oda.
Zhou Xinjian elismerését fejezte ki a gyár tevékenységével kapcsolatban, és arról szólt, szeretne közreműködni abban, hogy a Pápai Hús tovább erősödhessen a hatalmas kínai piacon, ezért meginvitálta a céget az idén novemberben tartandó Kínai Nemzetközi Import Expóra, hiszen ez a rendezvény újabb üzleti kapcsolatok kialakítását teheti lehetővé a pápai gyár számára.
A gyárlátogatáson azt az új csarnokot tekintették meg a vendégek, ahol a késztermékek szeletelése és csomagolása folyik.
A kínai konzulátus munkatársainak látogatása a Városházán folytatódott, ahol Áldozó Tamás polgármesterrel és Unger Tamás alpolgármesterrel találkoztak. A megbeszélés után a városvezető kifejtette, Magyarország és Kína között a magas szintű kapcsolatok rendezettek, ezt igazolja a kínai miniszterelnök tavalyi magyarországi látogatása is, melyen több Közép-európai ország vezetőjével hoztak fontos határozatokat. Ezek egy része a további kínai befektetések hazánkba hozataláról szól. A kereskedelmi tanácsos feladata, hogy ezeket a beruházásokat segítse, olyan befektetési lehetőségeket azonosítson, ahol a kínai pénz jól kamatozik. Kiemelte, Pápa a kínai nagykövetség és a kereskedelmi tanácsos számára jól látható település, hiszen itt két kínai tulajdonú cég is működik, a Yanfeng és a Pápai Hús.
-A tanácsos arról érdeklődött városházi látogatásán, hogy milyen további beruházási lehetőségek jöhetnek szóba Pápán. Zhuo Xinjian tudta a városról, hogy munkaerőhiány van, ez pedig nem könnyű pozíció. A megbeszélésen néhány lehetséges befektetési terület is szóba került, ilyen az ipar és a gyógyturizmus, a szállodafejlesztés - mondta el érdeklődésünkre a polgármester a tanácskozásról. Hozzátette, megállapodtak abban, hogy a város rendszeresen angol nyelvű tájékoztatást küld a követség számára az infrastrukturális fejlesztések előrehaladásáról és a beruházási lehetőségekről.
-A vendégeket tájékoztattuk arról, hogy a közlekedési infrastruktúrában nagy fejlesztések kezdődtek meg, ilyen a 83as út építése, ide tartoznak a repülőtéri fejlesztések, de arról is információt adtunk, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 30 millió Eurót költünk el a városra, ezek jelentős része az iparterületek fejlesztésére és a közlekedésfejlesztésre irányul, de a Várkertfürdő környezetében megvalósuló fejlesztések is lehetőséget kínálnak további beruházásokra. Tanácsos úrnak azt is elmondtuk, hogy a város mivel tudja támogatni a beruházásokat.
Áldozó Tamás megemlítette, a delegációnak tagja volt Austin Jieh ügyvezető igazgató, aki régi ismerősként jött a városba, hiszen a Pápai Hús beruházását az a befektető csoport hajtotta végre, amelynek ő volt az egyik vezető menedzsere.
-Ez azért fontos, mert ezen a kapcsolatrendszeren keresztül látogatott el hozzánk a nagykövetség kereskedelmi tanácsosa és lehet, hogy a további befektetők már a tanácsos közreműködésével érkeznek hozzánk - fejtette ki, hozzátéve, Zhuo Xinjian kereskedelmi tanácsos ezen az első egyeztetésen a megismert információk alapján szállodaiparban lát lehetőséget, de természetesen az ilyen megbeszélések nagy időtávokról szólnak és nem a holnapról.
A Kínai Nagykövetség delegációja a Városházán tett látogatást követően a Yanfeng Kft-t kereste fel.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 18. 08:17, szerda | Helyi
Hamis cipőket árult a pápai kínai üzlet
Iparjogvédelmi jogok megsértésének vétsége miatt emelt vádat a Pápai Járási Ügyészség azzal a 47 éves kínai állampolgárságú férfival szemben, aki két alkalommal is hamis márkajelzéssel ellátott cipőket árult a boltjában.
2024. December 18. 08:11, szerda | Helyi
Lemondott Köntös László, a református gyűjtemények igazgatója
A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek igazgatója egészségügyi okokból távozik, 31 évnyi szolgálat után.
2024. December 18. 07:41, szerda | Helyi
Sikerült megfékezni a tüzet a Csókánál
A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is kiérkezett a helyszínre tegnap éjszaka, mivel félő volt, hogy a szomszédos festékraktárra is átterjednek a lángok.
2024. December 17. 22:03, kedd | Helyi
Kigyulladt egy tetőtéri lakás a Csóka körforgalomnál
Három járművel vonultak a helyszínre a tűzoltók.