Hírek
2016. December 21. 09:49, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu - Pápa-ma.hu
A fideszesek nyuszimotorokkal kedveskedtek a bölcsiseknek
Huszonöt kismotort ajándékozott a Fidesz frakció a 35 éves jubileumát ünneplő Napsugár bölcsődének.
Az ajándékot hétfőn délelőtt adta át az apróságoknak Áldozó Tamás polgármester, a Fidesz helyi szervezetének elnöke, Unger Tamás alpolgármester, valamint Bocskay László és Venczel Csaba önkormányzati képviselő.
A városvezető hírportálunk érdeklődésére elmondta, a bölcsőde ebben az évben ünnepelte átadásának 35. évfordulóját. Az ilyen jeles évfordulót ünneplő intézményeknél mindig volt lehetőség arra, hogy abban az évben több eszközt vásároljanak, ez egy bölcsőde esetében játékokat jelent. A 2016-os esztendő azonban nem olyan volt a város számára, hogy ezt a lehetőséget bőven mérhette volna, így a képviselő-testület Fidesz-KDNP színeiben megválasztott képviselői úgy határoztak, hogy amit a város nem tudott teljesíteni, azt saját felajánlásból pótolják.
A bölcsődével egyeztetve a nyuszimotorokra esett a választás, huszonötöt adományoztak az intézménynek, mintegy százezer forint értékben. Mind a tíz képviselő egyetértett az ötlettel és egyenlő arányban járult hozzá az ajándékhoz, a karácsony közeledte pedig kiváló alkalom volt arra, hogy a játékokat átadják.
Beke Ágnes bölcsődevezető kollégáival együtt nagy örömmel fogadta a felajánlást, hiszen bár adományt korábban is kaptak már például a városrészi napok főzőversenyéből, ilyen felajánlásban még nem volt részük.
-Ezek a motorok a gyerekek kedvencei. Nagymozgásos játékok. Mindig van belőlük, de olyan igénybevételnek vannak kitéve, hogy gyorsan tönkremennek, így nagyon örülünk, hogy ilyen játékokat kaptunk – fogalmazott a 75 kisgyermeket ellátó intézmény vezetője. Mint megtudtuk, kisfiúk és kislányok egyaránt szívesen motoroznak, sebesen haladnak az egyenesben és éles kanyarokat tesznek velük, így nem csoda, ha gyorsan elkopnak.
S bár a motorok inkább udvari játékok, a bölcsőde karácsonyfája alatt talált játékokat azonnal ki is próbálták az apróságok, és szélsebesen „robogtak” velük a bölcsi folyosóján.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi
Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége
A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.
2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi
A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán
Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.
2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi
Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak
Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.
2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi
Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte
A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.

