Városlista
2024. október 4, péntek - Ferenc

Hírek

2019. Július 01. 09:08, hétfő | Bulvár
Forrás: mti

A Csókkirály az élőben legtöbbször játszott dal

A Csókkirály az élőben legtöbbször játszott dal

Több mint 22 ezer könnyű- és komolyzenei rendezvényt tartottak tavaly országszerte az Artisjus statisztikái szerint. Az élőben legtöbbször játszott dal a Hungária együttes régi slágere, a Csókkirály volt.

A szerzői egyesület június 28-i utalásával a teljes tavalyi koncertjogdíj a komolyzenei és könnyűzenei alkotók számlájára került. Az Artisjus felhasználási csatornánként - rádió, televízió, élőzenés rendezvények, hangfelvételek, online zenehallgatás - méri a zeneművek lejátszását, majd ezek alapján osztja fel a dalszerzők között a korábban beszedett jogdíjakat - közölte az egyesület hétfőn az MTI-vel.

Mint írták, évek óta egyre több koncertet szerveznek Magyarországon. Az Artisjus 2016-ban 18 656, 2017-ben 20 007, 2018-ban pedig 22 050 koncert adatait dolgozta fel, vagyis a szám évről évre emelkedik. Az összesítésben a falunapi fellépésektől a legnagyobb fesztiválokig, az ingyenes programoktól a belépődíjas zenei rendezvényekig minden szerepel.

A koncertek fellegvára Budapest, tavaly a fővárosban összesen 14 237 koncertet tartottak. A második helyre Szeged került (1313 ingyenes és belépőjegyes könnyű- és komolyzenei koncert), a harmadikra Debrecen (1269 rendezvény). A tavalyi komolyzenei koncertek 48 százalékát szervezték a fővárosban, a könnyűzenei koncertek 32 százalékának adott otthont Budapest. A nagyvárosok mellett Sopronban és a Balaton környékén is több mint ezer zenei rendezvényt tartottak az elmúlt évben.

Az élőzenei koncertek után 714 millió forint jogdíjat fizetett 9111 magyar szerzőnek az Artisjus. A 2018-as könnyűzenei rendezvényeken megszólaló magyar dalok zeneszerzői és szövegírói között ezúttal 599 millió forintot, a magyar komolyzenei művek alkotói között pedig 115 millió forint jogdíjat osztott fel az Artisjus. 1916-an kaptak legalább ötvenezer forintot a művek élőzenei megszólalásáért, közülük 1200 alkotó jogdíja haladta meg a százezer forintot éves szinten.

A rendezvényszervezők által beküldött listák szerint a tavalyi könnyűzenei koncerteken a megszólaló dalok háromnegyede magyar szerzemény volt, a komolyzenei rendezvényeken szintén többségben hazai művek hangzottak el (62 százalék). Egyharmaduk ugyanakkor mindössze egyetlen egyszer szólalt meg élőben egy év alatt, sőt a szerzemények felét is legfeljebb évi négy alkalommal hallhatta élőben a publikum.

A részletes elemzés az Artisjus zenei blogján, a dalszerzo.hu oldalon olvasható: https://dalszerzo.hu/2019/06/27/a-nagyvarosaink-a-balaton-es-sopron-a-koncertelet-kozpontjai-nagy-elozenei-statisztika-2018/

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:32, péntek | Bulvár

Gördeszkázott a magyar autópályán - Videó

Állásinterjúról hazafelé gördeszkával az M3-on.

2024. Október 03. 08:40, csütörtök | Bulvár

Cirkuszosokat buktatott le a NAV

Bukott a cirkuszi mutatvány.

2024. Október 01. 06:00, kedd | Bulvár

További zöldfelületek újultak meg a Városligetben

Idén a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének területe újult meg, jövőre pedig a Magyar Zene Háza mögötti zöldfelületi fejlesztések kezdődnek el, valamint elindul az új Nemzeti Galéria építése is a Liget BP Projekt keretében

2024. Szeptember 28. 09:10, szombat | Bulvár

Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg Londonban környezetvédelmi aktivisták

Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg pénteken Londonban környezetvédelmi aktivisták, alig néhány órával azután, hogy két társukat ugyanilyen bűncselekményért többévi börtönbüntetésre ítélték.