Hírek
2016. Március 23. 06:38, szerda |
Helyi
Forrás: papa-ma.hu
A CSOK-ról tájékoztatták a nagycsaládosokat
Három kereskedelmi bank képviselői a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) szabályait ismertették röviden az egyik belvárosi étterem előadótermében a PÁNKE szervezésében szombat délután.
Krasztel Éva, a PÁNKE elnöke elmondta, hogy decemberben kereste meg őket az egyik helyi bank vezetője azzal az ötlettel, hogy szervezzenek egy fórumot közösen a CSOK iránt érdeklődőknek, amelyen a bank közvetlen tájékoztatást nyújthatna az érdeklődő ügyfeleknek. Az ötlet megvalósult, sőt, ki is bővült, még két bank csatlakozott, amelyek képviselői készségesen fogadták az érdeklődők kérdéseit, személyes egyeztetés körében a projektoros kivetítővel színesített előadást követően. A bankok szakemberei a következő kérdésekre adtak választ többek között:
A bankok megjelent képviselőit a PÁNKE részéről Krasztel László mutatta be: Kőszeghy Gábor fiókigazgatót, Péri Gábor fióigazgatót, Magyar Máté értékesítési vezetőt, illetve Kottán Péter értékesítési partner támogatót.
- Ma már nem kell figyelembe venni az energiahatékonysági szintet, és eltörölték a támogatható ingatlanokra előírt felső mérethatárt. A külföldön szerzett biztosítási jogviszony is beleszámít az előírt féléves biztosítási időszakba, ami elősegítheti azt, hogy a külföldön munkát vállaló fiatalok hazatérve le tudjanak telepedni. Az előre vállalt gyermekek esetében elegendő lesz, ha csak az egyik szülő 40 év alatti. A nem felsőoktatási intézménybe járó gyermekeket 16 év helyett már húszéves korukig figyelembe lehet venni az igénylésnél.
- A felvehető vissza nem térítendő támogatás összege egy gyermek esetén 600 ezer, két gyermeknél 2,6 millió, három vagy több gyermekkel pedig tízmillió forint.
- A CSOK-ot mindenki igénybe veheti, akinek vele együtt élő gyermeke van, legyen szó házaspárokról, élettársakról vagy egyedülállókról. Jövőbeni gyermek vállalásával viszont csak a fiatal házaspárok kaphatnak CSOK-ot, illetve növelhetik támogatási összegüket.
- Fiatal házaspárnak azok a házastársak számítanak, akik közül a CSOK iránti kérelem benyújtásának időpontjában legalább egyikük még nem töltötte be a 40. életévét. Az igénylőknek 180 napos folyamatos társadalombiztosítással kell rendelkezniük akár belföldön, akár külföldön. A három gyerekre és új lakáshoz járó tízmillió forinthoz pedig legalább kétéves (legfeljebb 15 napos megszakítású) társadalombiztosítás szükséges.
Kottán Péter a CSOK rendszerét mutatta be, hangsúlyozta az ügyfelek felelősségét, ugyanis a pénzt nem a bankoktól, hanem az adófizetőktől kapják a családok. A bankok a közvetítő szerepet kapták a támogatások folyósításában.
- Azokat a gyermekeket is figyelembe lehet venni a kedvezmény összegének megállapításánál (beleszámítanak a gyermekszámba), akik után a szülők korábban már igénybe vettek CSOK-ot, korábbi lakásépítési támogatást vagy szocpolt úgy, hogy a korábban kapott támogatás összegét a tízmillió forintos kedvezményből le kell vonni.
- A meg nem született gyermekszámra eső támogatási összeget vissza kell fizetni a késedelmi kamattal növelten. Nem kell kamatot fizetni, ha ötszöri mesterséges megtermékenyítési kísérlet ellenére vagy bizonyított meddőség miatt nem születik gyermek. A gyermekvállalást teljesítettnek tekintik, ha a házastársak egyike elhunyt, a gyermek születését megváltozott munkaképességű személlyé válás hiúsítja meg, a gyermek a terhesség 24. hete után halva születik vagy éppen meghatározott fogyatékossággal, betegséggel születik.
Péri Gábor fiókigazgató arra kérte az érdeklődőket, hogy mindenképpen tájékozódjanak a bankoknál az ügyfelelek a CSOK részletszabályairól
Legfontosabb tudnivalók a CSOK igényléséhez:
- házastársak és élettársak csak együttesen igényelhetik, meglévő gyermekek után egyedülállók és élettársi kapcsolatban élők is kérhetik;
- büntetlen előélet;
- nem lehet köztartozás;
- igénylőknek társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkezniük;
- vásárlás esetén együttesen 100 %-os, bővítés esetén legalább 50 %-os tulajdoni hányaddal kell rendelkezni a CSOK-kal érintett ingatlanban, házaspár és élettársak esetén mindkét félnek;
- az igénylő szülőknek és a gyerekeknek be kell költözniük az ingatlanba, és 10 évig életvitelszerűen benne kell lakniuk, de vannak kivételek, pl. a nagykorúvá váló gyermek elköltözhet a lakásból;
- az ingatlanra 10 évre bejegyzett az állam javára szóló jelzálogjog, az elidegenítési és a terhelési tilalom mellett erre az időre lakásbiztosítást is kell kötni;
- vissza kell fizetni a támogatást, ha az igénybevevők nem teljesítik a gyerekcélt.
- lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződésben szereplő teljes vételárról kiállított számlát kell benyújtani;
- új lakásra felvett támogatásnál nem kell eladni a meglévő lakástulajdont.
A kormány családi otthonteremtési kedvezménye (CSOK) iránt nagy az érdeklődés a nagycsaládosok részéről
A kedvezményes kamatozású állami támogatott hitelt az igényelheti, aki a 10 milliós CSOK-ra is jogosult és kérvényezte, valamint hitelképesnek is minősül. Az állami kamattámogatás az ügyleti kamatot annyira csökkenti, hogy az 3 százalék legyen. A kamattámogatás hitel futamidejének első 25 évére szól, de a hitelt ennél rövidebb és hosszabb tartammal is fel lehet venni. A kölcsön legfeljebb 10 millió forint lehet, de ennél kisebb összeget is felvehetünk. A hitel kamatperiódusa 5 év.
A családok otthonteremtési támogatásának további meghatározó eleme a magánépítkezésekkor visszaigényelhető áfa, ötmillió forintig. Az adó-visszatérítés a telek vételárához is igénybe vehető. Ezt a támogatást is legfeljebb egy alkalommal lehet igényelni, legkésőbb 2019. december 31-ig.
A fórum személyes tanácsadással zárult.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 06. 10:20, vasárnap | Helyi
Perutz: Újabb kiütéses győzelem
A pápai csapat a vármegyei pontvadászat 8. fordulójában 6-1 arányban győzte le a mérkőzést kilenc emberrel befejező Gyulafirátótot.
2024. Október 04. 13:18, péntek | Helyi
Íme a nagyteveli buszmegálló egyik ötletgazdája!
Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a napokban bemutatott nagyteveli nappali-buszváró nem előzmény nélküli: Bakonykoppányban már szeptemberben átadtak egy hasonlót.
2024. Október 04. 12:50, péntek | Helyi
Megtörtént az átadás-átvétel a Városházán
Konstruktív módon zajlott a folyamat, egyetlen vitás ponttal.
2024. Október 03. 15:54, csütörtök | Helyi
Eladta a rábízott, egy milliót érő fűkaszát
A Pápai Rendőrkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki a 27 éves férfit.