Az Elsősorban pápai Városbarát Egylet úgy gondolta, hogy ezen évfordulóra egybehívja a Tanár Úr emlékének tisztelőit, hogy közösen emlékezzenek meg a pápaiak hajdan szeretve tisztelt János bácsijának életművéről egy úgynevezett kis „emlékjel”, szerény réz-emléktáblácska elhelyezésével és jelképes fölavatásával.

Az Elsősorban pápai Városbarát Egylet kiemelt feladatai közt tartja számon a kossuthi, negyvennyolcas emlékek, valamint a Pápához és környékéhez köthető jeles személyiségek, Petőfi Sándor, Somogyváry Gyula, Nagy László mellett Huszár János alakjának-személyének, munkásságának helyi kulturális emlékezetben tartását.

A 95 esztendeje született Huszár Jánosra nem véletlenül a pápai Szent Anna Római Katolikus Óvoda Zimmermann utca 10. szám alatti épületébe hívta az Elsősorban pápai Városbarát Egylet megemlékezésre az érdeklődőket, ugyanis Huszár János életének egykori meghatározó helyszíne volt ez az épület, ahol egykor a pápai Római Katolikus Polgári Fiúiskola és a II. sz. Általános Iskola működött. A pápai Római Katolikus Polgári Fiúiskolának 1936 és 1940 között diákja volt Nagy László költővel együtt, a II. sz. Általános Iskola pedig mintegy harminchat éven át volt a munkahelye.

A 2019. június 14-e délutánján – Huszár János születésnapja előtt egy nappal tartott emlékalkalmon a megjelenteket Kaprinayné Megyeri Zsuzsanna tanárnő, az egylet önkéntese köszöntötte, szavalattal Györke Dorina és Kovács Bálint tarczys tanulók működtek közre. Emlékbeszédet Kerecsényi Zoltán, az Elsősorban pápai Városbarát Egylet ügyvivője, pápai önkormányzati képviselő mondott.
A főhajtást jelenlétével megtisztelő dr. Huszár Ágnes, Huszár János lánya, jogutódja köszönetet mondott az Egyletnek, hogy segítenek megőrizni édesatyja emlékét, hogy ez a kis emlékjel előfutára lehet egy öt év múlva, a kerek 100. évfordulóra tervezendő komolyabb, köztéri márvány emléktáblának, vagy akár szobor létrehozásának.

Végül dr. Huszár Ágnessel Tarróné Szücs Zita intézményvezető és Kerecsényi Zoltán közösen helyeztek el egy koszorút az emlékjel alá.

Kerecsényi Zoltán egyleti ügyvivő, pápai önkormányzati képviselő elhangzott beszéde az alábbiakban olvasható:

Tisztelt emlékezők!

„Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét...” – írja a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja, Arany János.

Huszár János tanár úr, a Tanár Úr, János bácsi az elmúlt két esztendőben is mintha folyamatosan itt lett volna velünk. Szinte nem volt olyan alkalmunk, ahol ne emlegettük volna meg, ne utaltunk volna rá, idéztük volna meg Őt.

Az Elsősorban pápai Városbarát Egylet elmúlt négy esztendős működése alatt szinte mindvégig János bácsi szellemiségében végezte tevékenységét; gondolok itt például a negyvennyolcas-honvédsíros, ihászi csatás, Somogyváry Gyulás, vagy Nagy Lászlós emlékidézéseinkre-emlékőrzéseinkre.
Az ezekkel kapcsolatos patrióta-lokálpatrióta innovációinkban, emlékprojektjeinkben mind-mind benne voltak János bácsi több évtizedes gondolatai, munkái is, – azokat próbáltuk-próbáljuk továbbvinni, továbbörökíteni.

Búcsúztatásakor, sírjánál állva határoztuk el, hogy majd valamiféleképpen állítani fogunk neki valamilyen kis emléket a városban. A kerekebb évfordulót vártuk, s a mostani 95-ös születésit gondoltuk közelibb–méltónak.

Szerény lehetőségeinkhez mérten, közadakozásból ezt a kis réz emléktáblácskát, úgynevezett emlékjelet készítettük el, nagy tisztelettel és szeretettel.

Azon egykori intézmény-épületbe, olyan falrészre helyeztük ezt a szerény kis emlékjelet, amely előtt hosszú időkön át, évtizedeken át – mondhatni egy életen át –, gyermekkorától fogva nyugdíjazásáig nap, mint nap elhaladt. Kisgyermekként itt jöttek iskolába Nagy Lászlóval, a későbbi jeles magyar költővel, majd aztán beosztott nevelőként, helyettes igazgatóként, megbízott igazgatóként, beosztott magyar-történelem szakos tanárként, szakfelügyelőként, megyei vezető szakfelügyelőként nap, mint nap – az 1940-es évektől az 1980-as évekig – ezen fal mellett haladt el.

Köszönettel tartozunk ezen kis emlékjel felállításának lehetőségéért a pápai Szent Anna Római Katolikus Óvoda fenntartójának, Főtisztelendő dr. Márfi Gyula veszprémi érsek úrnak, Tarróné Szücs Zita intézményvezető asszonynak, dr. Huszár Ágnes professzor asszonynak, Huszár János jogutódjának az engedélyekért, a hozzájárulásokért. S nem utolsó sorban köszönet az Elsősorban pápai Városbarát Egylet önkénteseinek – külön is kiemelten Csorba János László úrnak –, valamint Baloghné Rasek Nikolett asszonynak a megvalósításhoz nyújtott önzetlen, anyagi és technikai segítségekért.

Azt hiszem, Huszár Tanár Úrra, János bácsira nem lehet elfogultság nélkül gondolni – emlékezni. Azt hiszem, mindnyájunknak, akik ma itt összegyűltünk, sok-sok személyes emléke van János bácsiról.

Az én személyes életemet is meghatározóan végigkísérte személyisége – végigkíséri emléke. Édesapám általános iskolai osztályfőnöke János bácsi felesége, Rózsika néni volt, osztálytársa, barátja pedig fiúk, Péter. A gondviselés különlegessége, hogy aztán évtizedek múltán, édesapám után én is kapcsolatba kerülhettem velük, megismerhettem Őket, s hogy figyelmem-érdeklődésem gyermekkoromtól fogva döntő módon János bácsinak köszönhetően köteleződhetett el a patriotizmus-lokálpatriotizmus ügyei mellett.

Huszár János Tanár Úr, János bácsi vitathatatlanul a közelmúlt pápai évtizedeinek meghatározó személyisége – országhatárainkon túl is számon tartott – ismert és elismert, történelem- és sorsfordító időket megélt tanára, nevelője, oktatója, sokoldalúan tevékenykedő polihisztora, „ikonikus” alakja volt.

Élet-idejének hallatlanul gazdag kilencvenhárom esztendejét érdemes röviden számba vennünk!

1924. június 15-én Pápán látja meg a napvilágot; iskoláit is itt végzi, a Pápai Református Elemi Népiskolában, majd a Pápai Államilag Segélyezett Katolikus Polgári Fiúiskolában. A Pápai Állami Tanítóképző Intézetben szerzi meg jeles rendű tanítói oklevelét.

A második világégés utolsó időszakában a pápai ejtőernyős ezrednél katonáskodik, két alkalommal teljesít frontszolgálatot; részt vesz a komáromi páncélos ütközetben és a balatoni csatában.

Magyar-történelem szakos tanári diplomára a háborút követve, Budapesten tesz szert kitűnő eredménnyel a Pedagógiai Főiskolán. Pedagógusi pályáját szülővárosában kezdi, a Református Kollégium általános iskolájában.

Az államosítást követve mintegy harminchat esztendőn át tanít – egykori Alma Materében – a II. számú Általános Iskolában. Tanári működése alatt egy rövid ideig helyettes igazgatóként, aztán még rövidebb ideig megbízott igazgatóként munkál. (Sohasem lehet belőle „rendes” igazgató, mert nem lép be a pártba.)

Bő két évtizeden át előbb magyar-történelem szakos felügyelőként, majd vezető szakfelügyelőként lesz a leginkább közismert. A történelem szaktárgy gondozása terén országos jelentőségű ismertséget vív ki magának. Éveken át közreműködője a Történelemtanítás című országos folyóirat szerkesztésének, s nem egy tankönyv összeállításának.

Mindvégig igazán sokrétű pedagógus hírében áll; a humán tárgyak mellett testneveléssel is foglalkozik, szervez tornászcsapatokat, tornaünnepélyeket, sőt gyermekkart is. Életrehívója a Séllyei István Református Vegyeskarnak, s egész estéket betöltő színdarabok megrendezését is fölvállalja.

De természetesen számára mindig is a legfőbb „szenvedély” a szeretett város, a helyi múlt értékeinek feltárása, őrzése és továbbadása. Már diákként is honismerettel kapcsolatos foglalkozásokat és előadásokat tart. Ettől fogva aztán nincs megállása; egész életútján keresztül rengeteg dolgozat, tanulmány, cikk kerül ki íróasztaláról. Méghozzá a legkülönfélébb, a legszínesebb helytörténeti vonatkozásokban. Sokszor olyanokban, amiket aztán a pápaiak csodálkozva fogadnak. Olyanokat például, mint Huszár Gál élettörténete, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Vitéz Bertalan Árpád, Somogyváry Gyula, Nagy László pápai kötődései, 1848/49 helyi és környékbeli hősei, Kmety György és honvédeinek csornai és ihászi küzdelmei, illetve a pápai első és második világháborús személyiségek, köztük a mártírrá lett László Miklós, valamint az ejtőernyős katonák emlékezete. Kezdeményezésére-javaslatára nevezik el néhai iskolatársáról, Nagy László Kossuth-díjas költőről a II. számú Általános Iskolát.

Az 1983-as országos, televíziós Jókai-vetélkedő hatására aztán mind lendületesebb munkába kezd; – újjászervezi a város nagy múltú pápai kulturális szervezetét, a Pápai Jókai Kört, melynek aztán bő két évtizeden át rendkívül aktív vezetőjeként számtalan meghatározó dolgot valósít meg.

Az új, XX. század végi Pápai Jókai Kör a főtitkár Huszár János népszerű kisugárzásával, megkapó ötleteivel válik újra naggyá, Pápa legjelentősebb egyesületévé. Ennek keretein belül, hosszú évek alatt sok-sok neves közéleti, irodalmi és tudományos személyiség látogat hívó szavára vissza Pápára, s erősödnek újra olyan elszármazottak szálai a szeretett várossal, mint Rab Zsuzsáé, Csoóri Sándoré, Lőrincze Lajosé, vagy Jókay Sándoré, stb.

Fáradhatatlan szerkesztői-szerzői munkájával tucatnyi helytörténeti kiadvány kerül a pápaiak kezébe is, s ezek mellett, irányításával még több emlékjel –utcanév-magyarázó táblácska, emléktábla – kerül felállításra, felújításra, újraavatásra. Elég csak a pápai Huszár lakótelep ejtőernyős-emlékművére, az 1849-ben Csornánál megsebesült, és Pápán elhunyt 34 honvéd millenniumi-emlékparki kopjafájára, a francia katonák Anna téri emlékkeresztjének megújítására, az első világháborúkor, a katonakórházakban elhunytak központi emlékkeresztjére, vagy a Török Bálint utcai Szőllősy-Makrai-féle gránit-táblára gondolni.

A Pápai Jókai Kör mellett mindig is szívvel-lélekkel vezeti a városi Helytörténeti Kört, vagy más néven Várostörténeti-Honismereti Kört, aztán az általa kitalált pedagógiatörténeti és ipartörténeti közösséget, és nem feledhető ki a sorból a „Szűkebb pátriánk” címet viselő, nagysikerű, diákok százai számára meghirdetett honismereti tanfolyama sem, amely ugyancsak hosszas időkön át jelent szeretett szervezői elfoglaltságot számára.
Sokat tesz a Pápai Levéltár népszerűsítéséért is, melynek gyűjteményeit értékes anyagokkal gyarapítja.

Rendkívül aktív pályafutása alatt, csupa-szív pedagógiai-lokálpatrióta fáradozásaiért számos elismerésben részesül. A teljesség igénye nélkül, említésre méltóak a legrangosabbak: Apáczai Csere János-díj (1982), Bél Mátyás-díj (1994), Pápa Városért Érdemérem (1993), Veszprém Megye Érdemrendje (2001), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2011).

Huszár János Tanár Úr, János bácsi 2017 májusa óta immár az égi „Alma Materekben” terjeszti hatalmas ismeretanyagát, hazai és lokális történelmünk, irodalmunk örökbecsű értékeit.

Tehát, Arany János szavaival élve, „Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét...”

Biztosak lehetünk abban, hogy Ő mindig velünk lesz! Megkerülhetetlen-elfelejthetetlen lesz az Ő emlékezete, míg lesznek szülővárosukat hőn szerető, a múlt, a hagyományok, az értékek iránt érdeklődő pápai polgárok. Elkerülhetetlen lesz nemcsak kézbe venni, de használni, tanítani és ápolni is a Huszár János által reánk hagyottakat.

A neves jezsuita szerzetes, Sajgó Szabolcs szerint:
„...nemcsak a földi életet élő embernek van szüksége arra, hogy törődjenek vele, hanem az égi vadászmezőkön járóknak is. Összetartozunk. Ez tény. Ha nem veszünk tudomást a csillagokról, attól még vannak. Ha nem veszünk tudomást az elhunytakról, attól ők még léteznek. Az én életem is teljesebbé válik, ha rájuk tekintek, a szemhatárom, a látószögem szélesebb lesz, a világ teljesebb.”

Huszár János életével, munkásságával teljesebbé váltunk mi, pápaiak, – s szélesedjék az elkövetkezendő pápaiak látószöge is, legyen szebb, teljesebb az eljövendő Pápa is Huszár János Tanár Úr, János bácsi üzenet-művei és emlékezete által!

Legyen ez a most elhelyezett kis emlékjel „előfutára” egy – a kerek, 100. születési évfordulón, majd öt esztendő múlva állítandó – komolyabb, köztéren elhelyezendő márvány emléktáblának, vagy emlékműnek, vagy szobornak…