Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2012. Január 31. 08:20, kedd | Helyi
Forrás: InfoPápa.hu

65 évvel ezelőtt jött létre a NÉKOSZ

65 évvel ezelőtt jött létre a NÉKOSZ

65 évvel ezelőtt, 1946 júliusában jött létre a NÉKOSZ, a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége. Ez alkalomból tartott megemlékezést a Petőfi Asztaltársaság hétfőn az Anna téri városi levéltár udvarán lévő emléktábláknál.

Sok szakértő szerint a magyar népi kollégiumi mozgalom egyike volt a 20. század legsikeresebb pedagógiai kísérleteinek.A bentlakásos internátus létesítésével meg akarták teremteni a tanulás, az értelmiségivé válás esélyét a szegény sorsú, többnyire paraszti származású gyerekeknek.

Grőber Attila, a Petőfi Asztaltársaság ügyvivője beszédében kiemelte, szerinte két aktualitása is van a NÉKOSZ-nak, a mai Magyarországon. Az egyik, hogy ma is működnek szerte az országban olyan programok, melyek a szegény sorsú gyermekek felzárkóztatását hivatottak segíteni, a másik üzenete pedig az, hogy ma se zárjuk el a szegény sorsú ifjúság elől a továbbtanulás lehetőségét, ha arra érdemesek, hogy a jövő „fényes szelének nemzedéke” lehessenek.- fogalmazott Grőber Attila.

Ezután Fejes Sándor lokálpatrióta idézte meg az 1945 utáni esztendőket, amikor sok-sok szegénysorból jövő, zömében paraszti származású fiú és lány számára lehetőség, kitörési pont volt a NÉKOSZ.

A beszédet követően az egykori kollégiumok emlékére állított emléktáblánál Grőber Attila, Gőgös Zoltán és Kerecsényi Zoltán helyezték el az emlékezés koszorúit, majd aVilágos utcai Nagy László emlékházhoz vonultak, ahol Kerecsényi Zoltán az Asztaltársaság másik ügyvivője tartott rövid emlékező beszédet.

Az emlékezés koszorúit helyezte el Grőber Attila, Gőgös Zoltán és Kerecsényi Zoltán, valamint az irodalmi emlékeket méltón ápoló Pápai Jókai Kör képviselői is.

Címkék: koszorúzás

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi

Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán

Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.

2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi

Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni

Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.

2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi

Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására

Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

2025. December 04. 09:18, csütörtök | Helyi

Pápai körforgalomban ütött el egy elektromos kerékpárost