Hírek
2019. Július 13. 15:00, szombat |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), VTV Pápa
48 szobás szállodát terveznek a Várkertfürdőhöz
A hotelt az uszoda és a termálfürdő között építik fel, ha találnak beruházót.
Nagy Zsolt, a Termálvízhasznosító Zrt. vezérigazgatója a Pápa Városi Televíziónak elmondta, az a céljuk, hogy a Várkertfürdő vendéglétszámát növeljék, ugyanis egy szálloda megépítésével az ország távolabbi pontjairól is tudnának vendégeket Pápára csábítani. Két évvel ezelőtt készült el a hotel koncepciója, 2018-ban az engedélyes tervek érkeztek meg a hatóságoktól, jelenleg pedig a kiviteli tervdokumentáció készül.

A 700 négyzetméter alapterületű, négy szintes épület a tervek szerint négy csillagos kényelmi szintet tudna biztosítani. A beruházás 1-1,2 milliárd forintba kerülne, melyhez keresik a forrást - mondta el Áldozó Tamás. A polgármester úgy fogalmazott, hogy nem ígérik azt, hogy a következő 1-2 évben ez a szálloda el fog készülni, hanem azt a munkát végzik el, ami ebben a pillanatban elvégezhető, vagyis előkészítenek egy beruházást. A beruházáshoz számítanak a társtulajdonos magyar állam közreműködésére és pályázati támogatására is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

