„Láttam a pápai templomot is Veszprém vármegyében, melyet a püspök, a helynek ura építe. Belépvén ott, az oltártáblákon ráismerék a Krakker ecsetére; azok egytűl egyig az ő munkái. Egyedűl a nagy oltár táblája a prof. Maurer Húberté. Az a protomártír Istvánt adja, s oly szépen, mint Maurertől várhatni, ki a templomi stílusban utólérhetetlen vala. De a képpel nagy istentelenséget követének el a püspök tisztjei. Hibásan jegyzék fel Maurernek mennyi légyen a kép magassága s szélessége; s magasabbnak és szélesebbnek lelvén midőn az Bécsből leküldetett, mint a ráma vala, jobbnak láták a képből valamit elszeletni, mint urokat új ráma csináltatásával terhelni…”

„A pápai templom (Veszpr[ém] várm.) nem tartozik az ország legnagyobb templomainak számokba, de szebb ízlettel épült, mint sok új nagy templomaink, belső dekorációira nézve pedig mindazokat, amelyeket ismerek, felülmúlja. A főoltárt bécsi prof Maurer Hubert úrnak egy első mártír szent Istvánja ékesíti, a több oltárokat a Kracker festései. A templomot építő földesúrnak, gróf Eszterházy Károly egri püspöknek tudatlan emberei a Maurer képén vandalushoz illő vétket követtek el: valamivel kisebb lévén a ráma, melyet a véső azalatt készíte, míg Maurer a tablón dolgozott, mint a megérkezett kép, készebbek voltak a képet megnyirbáltatni, mint uroknak erszényét új rámának csináltatásával terhelni; s így némely figura olyformán jelen meg a képen, hogy aki a történetet nem tudja, a mívészt fogja vádolni. A státuák ezen az oltáron Prokoptól vannak. Akit szerencséje Pápára vezérel, egy-két pillantást vessen a tabernákulum zöld márványára is, mely egy föld alatt Veszprémben talált régi oszlopból szeldeltetett. Oly szépségű zöld márványt ritkán fog látni. Az oldaltemplom oltárán egy gyönyörű Madonna függ, mely első ránézéssel elfeledteti mindazt, amit a néző a nagy templomban csudált. A püspöktől tudom, hogy az kardinális Garampi ajándéka: ellenben a püspök tőlem tudta, hogy az Raffaelnek kópiája. Tomkins által metszett reze a Purling úr birtokában lévő originálnak dolgozó asztalom felett függ, s nincs oly borult momentuma életemnek, melyet fel ne derítsen…”

A fent idézettek a reformkor előtti évtizedekben a nemzeti felemelkedés és önállósulás ügyét szolgáló Kazinczy Ferenctől, a magyar klasszicista irodalom mesterétől, a nyelvújítás vezéralakjától, a magyar szabadkőművesség első nagy személyiségétől valók, méghozzá a „Pályám emlékezete”, valamint a „Magyarországi utak” című műveiből. Utóbbi Kazinczy Ferencnek a 18. század utolsó és a 19. század első három évtizedének világát megidéző úti beszámolóit tartalmazza. Művelődéstörténeti szempontból felbecsülhetetlen értékű munka, mert segítségével egy mozgásban lévő kor viszonyai közé tekinthetünk be.

Kazinczy 1789-ben, Bécsbe tartva ejtette útba Pápát; képes volt kitérőt tenni azért, hogy megtekinthesse az akkortájt frissen épített, „modern” pápai Nagytemplomot, s benne az általa jól ismert Hubert Maurer művét, a főoltárképet.

A klasszicizáló egyházi festészet kivételes képviselője, Hubert Maurer által 1785-ben, Bécsben, Esterházy Károly földesúr-püspök megrendelésére festett, és a következő év elején – 235 esztendeje – Pápára „leszállított” alkotásra maga a főpap (aki főművének tartotta a monumentális pápai Nagytemplomot) hívta fel a magyar klasszicista irodalom mesterének, Kazinczy Ferencnek a figyelmét, aki igen kíváncsi volt a festő munkájára, mert személyes és levelező kapcsolatban is állt vele, ismerte és nagyra becsülte művészetét; a legjobb és legigazabb piktornak, hithű klasszicistának tartotta. (Most, augusztus 23-án lesz Kazinczy Ferenc elhunytának a 190. évfordulója; jó volna hajdani pápai látogatásának emlékét valamilyen módon egyszer majd megörökíteni. Igaz, viseli nevét egy utca a vasútállomás szomszédságában, azonban itteni, nagytemplomi látogatása okán ő is megérdemelhetne egy olyan pápai Fő téri emléktáblát, mint Mikszáth Kálmán, vagy Bartók Béla.)

Különleges ez a pápai főoltárkép, viszont a hivatalos művészettörténet még nem igen igyekezett oly részletes elemzést adni róla, de még készítőjéről sem; nevét szinte „nagyítóval” kell megkeresni a lexikonokban. Azonban kitűnő helyi művésztanárunk, Zsuppán István 1995-ben, a pápai Nagytemplom felszentelésének 200. évfordulóján tartott tudományos konferencián „Hubert Maurer pápai oltárképe” című előadásában szerencsére már felhívta rá a figyelmet, mely írásban is fennmaradt. Ő írja:

„Hubert Maurer, mint »hithű« klasszicista festő, a szigorúan szerkesztett formában, világos, áttekinthető kompozíciók festésére törekedett. Így a képein a rajzos-lineáris stílust érvényesítette, az észre apellálva, az érzelmeket visszaszorítva… a barokk, mint a színek kedvelője az érzelmeket részesítette előnyben. Vele szemben a felvilágosodás stílusa a klasszicizmus inkább a kivehető formákat és az ábrázolás valósághű megjelenítését tartotta elsődlegesnek…”

Hubert Maurer pápai főoltárfestményének gyújtópontjában a jeruzsálemi keresztény közösség első hét diakónusának egyike, a haldokló István alakja látható. Krisztus után 36-40 környékén kövezte halálra a csőcselék. Ő lett az első keresztény vértanú. A pápai Nagytemplom és Pápa város védőszentje. A festményjeleneten a jeruzsálemi falakon kívül, kivégzőinek körében látható.

„A városfalat igazi és valódi klasszicista szabállyal festette meg Hubert Maurer: nem hiányzik az előtér, a középtér és a háttér hármas egysége. A kompozíció kimértségével a lezajló dráma, mely teátrálisan kimért, mintha kimerevedett pillanatkép volna. A protomártír álló pozíciójából térdelőn át fekvő helyzetbe »megy át«. Ez a pozíció mesterien lett kitalálva. Ez az életet a haláltól elválasztó határmezsgye. A mártír előtt ott áll a két hamis tanú is, kik elsőként vetik rá a követ. Az égből szálló angyalok már nem a barokk kor angyalkái. A koronát hozó angyal inkább görög istennőt idéz, mint a kedves mosolyú, teltkarcsú, lengő ruhás barokk megfelelője…”

Zsuppán tanár úr szerint az István vértanú megkövezését szemléltető alkotás elemzésébe feledkező nézőt meglepetés érheti, ha a kép csomópontjait lineákra fűzi! A négyzetek, háromszögek az egyiptomi hellenisztikus matematikus, Eukleidész geometriáját „zengik”. Az élénkebb fantáziájú képszemlélők a csomópontok kiemelésével a Nagy-Göncöl csillagképet is beleláthatják az alkotásba. – S talán nem is kell ehhez oly nagy fantáziával rendelkezni! – A főangyal kezében tartott korona – a vértanúság koronája – akár a hetedik csillag, vagyis az Északi-sarkcsillag is lehet. (Csak érdekességként: az Északi-sarkcsillag, vagy Északi-csillag, mint szimbólum már a szabadkőműves mozgalomban is megjelent, de ugyebár bibliailag is nagy jelentőséggel bír. A Biblia utalásai szerint a messzi észak irányában fekszik az isteni trónterem, amelynek elbitorlását tűzte ki célul egykor a lázadó Lucifer. Ésaiás próféta könyvének 14. részéből: „12. Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál! 13. Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. 14. Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.”)

Tehát Hubert Maurerrel a magyar művészettörténeti irodalom igencsak gyéren foglalkozik, pedig nem volt jelentéktelen a Rómát is megjárt bécsi, akadémiai klasszicista mester. „Előadásmódját” sokan „hidegnek” tartják (a pápai Nagytemplom Franz Anton Maulbertsch alkotta mennyezetfreskói mindig is jobban tetszettek a híveknek, mint maga a Maurer-féle főoltárkép – ahogy feljebb Kazinczynál olvashattuk, idekerülésekor le is nyisszantottak belőle, hogy beleférjen az elméretezett keretbe, később pedig be is szakadt), viszont az én véleményem szerint méltóságteljes. Évtizedek óta, egészen kisgyermekkoromtól fogva kísér ez a kép; fotómása elsőáldozási emléklapomon is rajta van, s számtalanszor lefényképeztem már jómagam is. Az a koronát tartó, hozó, zöldruhás főangyal alak pedig különösen beleégett a tudatomba. De szerintem máséba is.

A pápai Fő téren két hónapja avattuk fel Mayer György és Zala – Mayer – György márványtábláját. Akkori beszédemben a következőket említettem: „A Zala vármegyei, alsólendvai születésű Zala György is méltán illeszkedik az ún. »pápai pantheonba«, akit gyermekként tán a pápai Nagytemplom Maulbertsch freskói, s Prokop márvány szobrai is hozzásegíthettek a művészet melletti elköteleződéséhez…” Úgy hiszem, hogy nemcsak Franz Anton Maulbertsch és nemcsak Philipp Jakob Prokop, de természetesen Hubert Maurer is. Amikor Zala György 1870 körül ide, pápai nagybátyjához került, a posztógyári munka helyett inkább csak rajzolgatott, mással nemigen törődött. Szerintem elképzelhetetlen, hogy Pápán élve, gyermekeskedve, lakóhelyének szomszédságában, a „Főpiacon” magasodó Nagytemplomba ne tért volna be egyszer sem, s szerintem elképzelhetetlen, hogy tizenegynéhány évesen, rajzolgatva, élénken érdeklődve a szépség, s a művészetek iránt, ne lettek volna rá hatással az ott látottak, így a főhelyen, a főoltárképen látottak is.

Elég „gyanúsan” hasonló a pápai Nagytemplom Hubert Maurer alkotta főoltárképének kitárt szárnyú, jobb kezében koronát hozó, koronát tartó főangyalának alakja a Zala György által megformált, a budapesti Hősök terei Ezredéves-emlékmű központi, harminchat méteres korinthoszi oszlopának tetejére helyezett, kitárt szárnyú, ugyancsak jobb kezében koronát, a Szent Koronát tartó arkangyalának alakjával. Lehetséges, elképzelhető, hogy Zala Pápáról meríthetett anno ihletet; emlékezhetett fiatalkorából a pápai Nagytemplom főoltárképének angyalábrázolására, megragadhatta ez a szimbólum (?). Számomra mindenesetre mindez érdekes, elgondolkodtató. Szakemberek állítják, hogy a Hősök terei angyal szoboralak egyedinek mondható Magyarországon; amikor elkészült, osztatlan sikert aratott, bár – úgy tudni – eredetileg annak helyére Hungáriának, a „magyarok istennőjének” a szobrát tervezték. Nem az lett. Nagy, kitárt szárnyú, jobb kezében koronát hozó, koronát tartó Gábriel arkangyal-szobor lett. Ebben – az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert – Zala-féle angyal-jelképben a nemzeti-állami függetlenség és az európai integrálódás eszméje nyert megfogalmazást.

Írta-összeállította, fotózta:

Kerecsényi Zoltán
(lokálpatrióta,
az Elsősorban pápai
Városbarát Egylet ügyvivője)

Felhasznált és ajánlott irodalmak:

- Cs. Dobrovits Dorottya: Pápa, Római Katolikus Nagytemplom. Tájak-Korok-Múzeumok kiskönyvtára – 182. Budapest, 1984.
- Hajós György: Hősök tere. Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatala, Budapest, 2001.
- Dr. Hermann István (szerk.): Tudományos konferencia a pápai Nagytemplom felszentelésének 200. évfordulójára, 1795. május 3. – 1995. május 3. Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa, 1995.
- Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete. Aigner Lajos kiadása, Budapest, 1879.
- Kazinczy Ferenc: Magyarországi utak. Debreceni Egyetem, Debrecen, 2015.
- Pigler Andor: A pápai plébániatemplom és mennyezetképei. Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa, 1998. (Jókai Reprint – 9.)
- Prohászka László: A millenniumi emlékmű. Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1988.