Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. December 07. 13:21, szerda | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Milliárdos fejlesztéseket jelentetett be a húsgyár új tulajdonosa

Milliárdos fejlesztéseket jelentetett be a húsgyár új tulajdonosa

Már most megduplázta a termelést a gyár új menedzsmentje, melynek komoly tervei vannak a Pápai Hússal. Három éven belül az árbevételt 20 milliárd, a vágások számát pedig 300 ezer fölé kívánják növelni.

Nagy lehetőségek a távol-keleti exportban

Frank Liu a cég új tulajdonosa úgy fogalmazott, hogy a Pápai Hús történetében új fejezet kezdődik. A hongkongi bejegyzésű Famous Yield Enterprises társtulajdonosa bejelentette, több milliárd forint értékű friss tőke érkezik a vállalathoz, a szükséges karbantartási munkálatok és technikai fejlesztések elvégzésére. Mint mondta, nagy lehetőséget lát a Pápai Hús termékei számára a távol-keleti piacon.

Nagy hatással volt rá Kövér László lokálpatriotizmusa

A húsipar telephelyén tartott sajtótájékoztatón Frank Liu visszaemlékezett arra az évekkel korábbi találkozóra, melyen először találkozott Áldozó Tamással, Pápa polgármesterével és Kövér László házelnökkel. Mint mondta, nagy benyomást tett rá az Országház elnöke, mely elkezdte érlelni benne a magyarországi befektetés gondolatát. Véleménye szerint minden adott ahhoz, hogy Magyarország a távol-keleti befektetők számára a kelet-közép-európai régió kapuja legyen. Hozzátette: a vállalat számára továbbra is a magyar piac az elsődleges, emellett a Távol-Keleten és az Egyesült Államokban terjeszkednének. A Távol-Keletre egyelőre főként darabolt húsrészeket értékesítenek, de három éven belül a magasabb hozzáadott értéket képviselő húskészítményeket is szeretnék ismertté tenni a kínai piacon. Az Egyesült Államokba 1968 óta exportál a cég, itt a sonka és a bacon a két legismertebb termékfajtájuk.

Korábbi kereskedelmi igazgató tér vissza

Az új tulajdonos örömét fejezte ki, hogy a pápai gyökerekkel rendelkező, komoly húsipari tapasztalatokkal rendelkező Kovács Lászlót sikerült megnyerni a cég vezetésére, biztos abban, hogy az általa irányított vállalat képes lesz elérni a kitűzött célokat.

Megvan a forrás a fejlesztésre és a marketingre

Kovács László köszöntet mondott a Pápai Hús felszámolójának, hogy működőképesen adta át a gyárat az új tulajdonosnak, melyhez a dolgozók is nagy mértékben hozzájárultak. - Ezúton is szeretném megköszönni nekik is, hogy bíznak a vállalat jövőjére vonatkozó elképzelésinkben, az új befektetőben és a kinevezett vezetőségben - fogalmazott az új ügyvezető igazgató, aki szerint a hosszú távú célok eléréséhez rövid távon is komoly fejlesztésekre van szükség. - Az elkövetkezendő 2-3 évben mintegy két milliárd forint keretösszeget szán a fejlesztésekre az új tulajdonos, melyből megújíthatjuk a technikai berendezéseinket. Hasonlóan fontosnak tartjuk a marketinget is, így a Pápai Hús nevének erősítésére is rendelkezésre fognak állni a pénzeszközök.

Öt éven belül jól csengő névvé kell tenni

Szeretnénk a Pápai Hús termékeit stabilizálni a hazai piacon, mellyel párhuzamosan külföldi piacokat nyitnak. A siker attól függ, hogy a vállalat képes lesz-e élni a megnyílt piac lehetőségeivel. Kovács László szerint öt éven belül jól csengő márkává kell válnia a Pápai Húsnak Kínában, a Távol-Keleten és az Egyesült Állomokban - mondta el az igazgató hozzátéve, jelenleg is már zajlanak tárgyalások az említett térségből érkező kereskedőkkel. Az ügyvezető 2017-ben 16,5 milliárdos árbevétellel számol, melyet 2020-ra 20 milliárd fölé szeretnének növelni. A sertésvágások számát is 300 ezer fölé kívánják emelni az évtized végére, a dolgozói létszám pedig a tervek szerint addigra meg fogja haladni a 900 főt.

A minőség alapelv

Kovács László kiemelte, a termékfejlesztésben csak olyan termékek jöhetnek szóba, amelyek minőségben magas színvonalat képviselnek. Jelentős emberi és technikei erőforrásokat fognak mozgósítani az innovációra, kutatásra és képzésre. Fejleszteni kívánják a sertéshizlaldákat is, melyek vezetését az az Uzsoki András fogja ellátni, aki az önkormányzati tulajdonlás idején irányította a húsgyárat. - Ígérem, hogy 680 alkalmazottal közösen minden elkövetünk annak érdekében, hogy Frank Liu befektetése eredményes legyen, hosszú távon további magyarországi befektetésre ösztönözze. Ígérem, a Pápai Hús név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez - zárta gondolatait Kovács László.

Nyugat helyett keletről jön a tőke és az innováció

Áldozó Tamás úgy fogalmazott, hogy voltak idők amikor Magyarországra és Pápára is a tőke nyugatról érkezett, a legújabb időkben azonban ez a tőke és innováció keletről jön, utalva arra, hogy Pápa két legnagyobb cégének tulajdonosi háttere kínai. A városvezető köszönetét fejezte ki Ékes Józsefnek, a Magyar-Tajvani Parlamenti Baráti Társaság vezetőkének, aki három és fél éve az első találkozót szervezte a kormány és a befektetők között. Áldozó Tamás azt mondta, Pápa nehezen képzelhető el a Pápai Hús nélkül, a cég ügye a város minden polgárát foglalkoztatja - mondta a polgármester, aki a város partnerségét ajánlotta fel a gyár új tulajdonosának.

A kormány számára rendkívül jelentős üzem

Takács Szabolcs, Veszprém megye kormánymegbízottja a magyar kormány számára rendkívül jelentős üzemnek nevezte a Pápai Hús Kft-t. Kiemelte, a cég nemcsak a dolgozók számára fontos, hanem a térség sertéstartói, mezőgazdasági termelői számára is, akik közvetlenül vagy közvetetten kapcsolatban állnak a húsgyárral.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 09:28, péntek | Helyi

Figyelem, elindult a rendőrség akciója az utakon!

Ma reggel 6 órától 24 órán keresztül az egész vármegyében kint lesznek a sebességmérők az utakon.

2024. Április 17. 13:48, szerda | Helyi

Megvan a Játékfesztivál első fellépője!

Többszörös visszatérő zenekar lép fel pénteken.

2024. Április 17. 13:41, szerda | Helyi

Pápai Történetek - Krahulcsán János volt a vendég

Közösen Pápáért Egyesület által szervezett programsorozat első alkalmán a pápai erdészet nyugalmazott igazgatója volt a meghívott vendég, aki szenvedélyes túrázó, 70 évesen járta először végig az El Camino-t.

2024. Április 16. 16:18, kedd | Helyi

Az E.On segítségével biztonságosan építhet fészket a gólyapár a Közgáznál

A Pápán Hallottam csoportban kezdődött egy felhívással a történet, az áramszolgáltató gyorsan reagált.