Hírek
2016. Május 18. 09:36, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Megújuló egység Pápán
Immáron hatodik alkalommal szervezték meg Pápán az Ökumenikus Napot. Az időjárás idén sem volt kegyes, ám ez a hangulatot cseppet sem befolyásolta.
„Pünkösd a Lélek ünnepe. Azé a léleké, amely nem ismer korlátot és nem ismer lehetetlenséget. Azé a léleké, amely évszázadokig hamuban lappang, míg egyszer kitöltetik a zsarátnok mindenekre. Azé a léleké, amelynek végtelen árnyalatai, megfoghatatlan finomságai és alig kifejezhető erői vannak” - idézte Reményik Sándort Unger Tamás nyitóbeszédében, a VI. Pápai Ökumenikos Nap megnyitóján, a pápai Fő téren. A szemerkélő esőben az alpolgármester arról beszélt, hogy Pünkösd annak az egységnek, egymásra találásnak a jelképe, ami közös nyelvet adott az eltérő nyelveket beszélőknek, a másként gondolkodóknak, képessé tette őket arra, hogy megértsék az üzenetet, ezzel erőt adott és egységet teremtett. Megteremtette a kereszténységet. Unger Tamás szerint manapság számos veszély leselkedik erre az egységre, ezért is nagyon fontosak az ilyen rendezvények. - Kívánom, hogy ez az egység tartson ki, erősödjön, tudja magát megújítani, újra és újra megmutatni és csatlakozzanak hozzá minél többen - zárta gondolatait az alpolgármester.

A nyitóbeszédet követően került sor a délelőtti Floorball bajnokság eredményhirdetésére. Az eső miatt az összes többi programelem a katolikus iskola aulájába szorult, csakúgy, mint az elmúlt három évben, ám ez különösebben senkit nem zavart a jelenlévők közül, csupán a szervezőknek okozott némi fejtörést.

Az érdeklődők láthattak bábelőadást, a katolikus ovisok néptáncát, de a Refis diákok színdarabja is sikert aratott. A legkisebbek kézműves foglalkozásokon vehettek részt. Az idei évben is az egyik legkedveltebb programelem volt a bibliai és reformáció korabeli ételek kóstolása. Az idei ökumenikus nap is közös énekléssel, majd Istentisztelettel folytatódott. Orbán Attila evangélikus lelkész prédikációjában a felekezetek közötti összetartozás fontosságát hangsúlyozta. Az estet a Karneol zenekar koncertje zárta.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 12:14, vasárnap | Helyi
Visszaadnák a pápaiaknak az Esterházy-kastélyt
Újra várja a látogatókat az Esterházy-kastély, amely az elmúlt években eltávolodott a pápaiak mindennapjaitól. Az új vezetés célja, hogy újra magáénak érezze a közösség a pápai kastélyt.
2026. Február 01. 08:14, vasárnap | Helyi
Negyven év a harcművészet szolgálatában
2026. Január 30. 19:07, péntek | Helyi
Bige Dávid: Akkor lesz erős gazdaságunk, ha a kormány békén hagyja az embereket
Bige Dávid közgazdász, a magyar nagyvállalkozó, Bige László fia tartott előadást a pápai Huszár Közösségi Házban, ahol a magyar gazdaság állapotáról és a versenyképesség kérdéseiről beszélt.
2026. Január 30. 18:42, péntek | Helyi
Fókuszban a megelőzés Pápán
A rendőrök prevenciós foglalkozásokat tartottak általános iskolásoknak.

