A pápai Honvéd Bajtársi Klub felkérésére, 2019. március 28-án délután vetített képes előadás keretében beszélt a kerek 170 esztendeje zajlott dunántúli és környékünkhöz fűződő eseményekről, különösen a csornai és az ihászi csatákról Kerecsényi Zoltán lokálpatrióta, pápai önkormányzati képviselő.

Mint azt Farkasdi Lajos nyá. őrnagy, klubelnök bevezetőjében elmondta, fontosnak érezték utóbbi összejövetelükre Kerecsényi Zoltánt meghívni, hiszen hosszas évek óta lelkes segítője-szervezője, kezdeményezője az Ihászon lévő emlékalkalmaknak, nem egy emlékjelet is ő szorgalmazott ott, s nem utolsó sorban családi kötelékek is fűzik a történelmi ihászi helyszínhez, és a klubtagságnak igenis tudnia kell arról, hogy miért is koszorúzzák rendszeresen, évről-évre az ihásziak mementóit.

Kerecsényi elmondta, hálás a gondviselésnek, hogy gyermekkorától fogva, majd a pápai Helyőrségi Művelődési Otthon keretein belül évekig munkálkodva, s azt követően egészen mindmáig így, vagy úgy foglalkozhatott-foglalkozhat 1848/49 helyi és térségbeli emlék-dolgaival. Mint mondta, erre kötelezi egyik ükapja emlékezete is, aki 1848/49 során lovashuszárként teljesített katonai szolgálatot, és azok az értékek is, amiket a néhai negyvennyolcasok képviseltek, amik közül többet manapság is igen fontosnak tart felidézni. Kerecsényi szerint 1848/49 Magyarország egészséges identitása; ’48 jelképezi a jogokat, a méltóságot, a szabadságot, a függetlenséget, a felelős kormányt, a közteherviselést, a sajtószabadságot, a jobbágyfelszabadítást, a nemzetiségi törvényt, a zsidók állampolgári jogegyenlőségét, illetve az akkor megteremtődött nemzeti színeket: a piros-fehér-zöldet is. Nem elsősorban büszkeséggel, de inkább hálával kell mindezen értékekre tekinteni, – hálával lenni ennyi idő távolából is az ezekért egykoron vérüket adó neves, és kevésbé neves honvédőknek, olyanoknak, mint a csornaiak, vagy az ihásziak voltak.

Az előadó Buda visszafoglalásától az ihászi csata végéig vette sorra az eseményeket, kiemelten a Kmety György vezette hadosztály sorsát. (Az alábbiakban az előadás vázlata, fontosabb pontjai olvashatók:)

A Buda alá felvonuló magyar sereg északi részén a Kmety-hadosztály áll. A vár bevételéről szóló jelentést Kmety György ezredes viszi Debrecenbe Kossuthnak. Kossuth családja körébe is meghívja az ezredest, s egyik fiának a következőképpen mutatja be: „Nézd meg fiam e bácsit, s midőn a legvitézebb magyarról hallani fogsz, akkor jusson eszedbe e bácsinak arcképe.”

A Dunántúl nagy részén ebben az időben jelentős katonai erő nincs, csupán Magyaróvár és Sopron térségében állomásoznak osztrák alakulatok. A magyar hadvezetőségnek mégis biztosítania kell a Dunától északra hadakozó csapatokat egy innen várható átkarolás ellen. Ez a feladat Kmety ezredes hadosztályára vár. Tudniillik, hogy éppen Buda bevételének napján állapodik meg végleg Varsóban I. Miklós orosz cár és I. Ferenc József osztrák császár az orosz hadsereg magyar szabadságharc elleni intervenciójában.
A magyar hadvezetőségnek komolyan hozzá kell fognia a megvert, de újjászerveződő osztrák hadak elleni hadműveletek megindításához.
Görgei hadügyminiszter parancsára Kmety hadosztálya Veszprém felé, majd Komárom felé tart a Duna jobb parti vidékének fedezésére. De nemcsak Komáromnak, de a Győrnél álló, Pöltenberg Ernő vezette 7. magyar hadtestnek is szüksége van arra, hogy déli irányból fedezetet kapjon. Az osztrák lovasság több ízben nyugtalanítja a 7. hadtest hadállását, de Pöltenberg mindannyiszor visszaveri a támadásokat. Pöltenberg május 27-én Pápa vidékének megszállását sürgeti.
Kmety hadosztálya 1849. június 11-én érkezik Pápára, ekkor hangzik fel a „Söprik a pápai utcát” kezdetű nóta is. Kmety-hadosztálya két dandárból áll: Pongrátz alezredes dandárja három gyalogzászlóaljból és a Nádor-huszárokból. Üchtritz alezredes dandárjához tartozik a fennmaradó két zászlóalj, a vadászszázadok, a Vilmos-huszárok, az utászok és a tüzérség. Három volt pápai diák is szolgál Kmety hadosztályában: Pap Gábor százados, a „Csiri kompánia” (besztercei tót zászlóalj) ötödik századának parancsnoka, a későbbi neves református püspök, Kovács Antal tűzmester a gyalogütegnél, és testvére Kovács Imre köztüzér. A Csehországból származó, poroszországi és szászországi nemesi családban született Emil von Üchtritz báró pedig szintén környékbeli kötődésű, 1841 és 1853 között Amádé Dominika férjeként él Marcaltőn.

1849. június 11-én este, pápai várkastélybeli szállásán Kmety megkapja a fővezérkari iroda parancsát: Tét felé kell vonulnia, kapcsolatot kell teremtenie Pöltenberg altábornagy alakulataival. Június 12-én délután Ihász-Marcaltő irányában vonulnak. A kiküldött osztrák járőrök a délelőtti órákban, a nagy hőségben még kihalt mezővárost találnak, az esti órákban azonban már Kmety egész hadosztálya Marcaltő utcáin és terein táborozik. Kis pihenés után, a sötétség leple alatt indulnak tovább, egész éjszakai menetelés után 1849. június 13-án hajnali három órakor érkeznek a Csorna melletti Szilsárkányba.
1849. június 13. a szabadságharc egyik legutolsó győztes csatájának, a csornainak piros betűs dátuma! Kmety György 5000 fős honvédserege a csornai „nagyutcai kertek alján” vonul be 1849. június 13. hajnalban déli irányból a községbe, alaposan meglepve az itt állomásozó 3000 fős császári sereget. Heves utcai harcok során tehát magyar győzelem születik; a csatában elesik Franz Wyss császári dandártábornok is (a csornai temetőben máig megtalálható sírja!). Az ütközetben tevékeny szerepet vállal a premontrei rend, a Laky Dömötör vezette féltucatnyi harcképes szerzetesből álló szabadcsapat a környékbeli falvakból.
A csornai fényes sikerért a magyar seregnek is fizetnie kell, Kmety a sebesülteket szekerekre rakva Pápára küldi. Kórházzá lesz a Várkastély, az izraelita iskola, az irgalmasok háza. Sebesüléseikbe belehalt katonákat temetnek el Marcaltőn, Téten, Pápán. Közben Kmety hadosztálya elfoglalja helyét a Rába vonalában, hogy a Győrnél álló Pöltenberg vezette 7. hadtestet biztosítsa az ellenséges támadások ellen. Kmety a csornai csata után nem gondol támadásra, hadosztályát ezért több részre osztja. A főhadiszállás és Pongrátz alezredes dandára Téten van, az Üchtritz dandár Marcaltőre vonul. A Vilmos-huszárok és a két század vadász négy ágyúval Pápán tanyázik, ők képezik a mozgósítható tartalékot.

Kmety járőrei állandó felderítést végeznek a Rábán túl. Üchtritz alezredes egész huszárosztályt (két század) küld több napos portyára. Kmety június 24-én jelenti, hogy a következő naptól kezdve Marcaltőn vonja össze csapatait, oda helyezi át a hadosztályparancsnokságot is.

A magyar alakulatoknak nincs tudomásuk az ellentáborban folyó előkészületekről. Drámai fordulat lesz 1849. június 26.: A császári hadsereg-főparancsnokság ekkor már Magyaróváron van. Innen adja ki Haynau hadparancsát a hadműveletek megkezdésére, fölhívást intéz a katonákhoz, kitartásra és „Európa békéjének megmentésére” hívja fel őket.

Az ellenséges hadoszlop éle 1849. június 26-án délben már eléri a Rába partját. Bár az összes átkelő pontot figyelteti Kmety, s lerontatja a Marcal hídjait is, végül a Csornán keresztül előrenyomuló osztrák hadoszlop Árpásnál este 9 órakor átkel a Rábán. Június 27-én kora reggel már Marcaltő előtt, Várkeszőnél élénk tüzérségi tűz kíséretében megkezdik az osztrákok az átkelés kierőszakolását.

A tarthatatlan folyóvonalat feladva, a bekerítéstől tartva, Kmety június 27-én dél tájban a Pápa melletti Ihász-pusztához vonul, összevonja hadosztályát, és harcra készen várja az ellenséget, Adolph Schütte von Warensberg altábornagy császári seregét (akik közben délután két órakor már harc nélkül megszállják Marcaltőt).
A Marcaltő és Ihász közti, lesházai majorságnál, a magaslatokon foglalnak állást az osztrák lövegek. A csatát a magyar tüzérség kezdi, amikor az ellenséges csapatok arcvonala az ágyúk lőtávolán belül ér. A meginduló tűzpárbajba Kmety kezdetben 13, majd később 15 ágyút vet be, de ebből hét 12 fontos nehézágyú. Az osztrákok csak tizenkét 6 fontos gyalogsági löveget tudnak ezzel szembeállítani. Csakhamar bebizonyosodik, hogy a magyar tüzérség fölényben van. Két osztrák ágyút sikerül is elhallgattatni. Schütte a pusztító ágyútűz hatása alatt gyorsjelentést ír a 3. hadtest parancsnokságának Árpásra, melyben tüzérségi erősítést kér.

Kmety a honvédtüzérség tevékenységével elégedetten parancsot ad a Vilmos-huszároknak az ellenséges ágyúk elfoglalására. A meginduló lovasságot azonban egy búzatáblában elrejtőzött vadászzászlóalj hatalmas sortüze várja. Az ágyúk újra teljes erővel dolgozni kezdenek. A tűzpárbaj hevessége Kovács Antal tűzmester visszaemlékezéséből:
„Ez egy igazi, hosszan tartó ágyúharc volt… A hosszas ágyúzás töltényeinket majdnem teljesen fölemészté, a tartalékunk pedig Pápán állt tisztes távolságban, ágyúink annyira kihevültek, hogy már nem sokáig lehetett volna velök működni, – forró mocskos lé folyt ki belőlük amint a hátsó csavarral a cső elejét lefele hajtották”.
A tüzérségi tűz csendesül, mindkét fél lőszerkészlete kifogyóban van, az ágyúk hasznavehetetlenné válnak, az ellenfél hadsorai meginognak. Ezt kihasználva Kmety újabb rohamra küldi a Vilmos-huszárokat. Az ellenséges lovasság szétzúzása a támadás célja, de a rejtőző vadászzászlóalj gyilkos erejű sortüze ismét visszafordulásra kényszeríti őket. Az ellenfél lovassága üldözőbe veszi őket, mire Kmety kiadja a parancsot a támadásra az egész vonalon. Mindkét csatavonal teljes szélességében megindul, hogy közelharcban, kézitusában döntse el a csata sorsát. De alig mozdulnak meg az alakulatok, Kmety máris felfedezi, hogy az osztrákok bekerítő hadmozdulatra készülnek. Gyorsan parancsot ad a visszavonulásra.

Az ellenséget meglepi a váratlan fordulat, a magyar had rendkívüli fegyelmet sugárzó mozgása. A visszavonulásról a hadosztály egyik vezérkari tisztjének leírása:
„Éppen akkor, mikor Kmety a csatározásnak beszüntetését elrendelte, megtörtént az, hogy a jobb oldalon működött mindkét ágyú előtt befogott lovak ágyúgolyótól találva elestek, ami nagy zavart okozott a szekerészek között. Az ellenség ezt látván, egy vadász zászlóaljt vezényelt elő az ágyúink rohammal való elfoglalására. Már a két ágyút elveszettnek tartottuk. Azonban az ágyúk fedezetére rendelt 33. zászlóalj egyik fél századának vezetője szuronyt szegezve rohamot parancsolt és a fiúk ’éljen a magyar’ kiáltással előretörtek, ami által ez ellenséges zászlóaljat zavarba hozták, úgyannyira, hogy megállott, s egy lépést sem mert tovább tenni. Ez alatt szekerészeink más lovakat vezettek elő és így sikerült mindkét ágyút megmenteni. Az ellenség a vitéz szegediek elől meghátrált és ezek veszteség nélkül társaikhoz visszatérhettek.”

Miután a császáriak beszüntetik rohamukat, Schütte nem üldözi Kmetyt, teljes hadrendben hagyhatja el az ütközet helyszínét Pápa-Tapolcafő felé. Összességében elmondható, hogy a Vilmos-huszárok rohamán kívül voltaképpen csak tüzérségi harc folyt az ihászi csatatéren. Kmety jelentése szerint a csata ¾ 4-től 6 óráig tartott. A veszteségekről szóló jelentések ellentmondóak, nem pontosak. Nem tudni, hogy a rengeteg halottat hol temethették el. Egyes források szerint az ihászi és marcaltői határban, valamint a marcaltői temetőben, jelöletlen sírokban is nyugszanak a csatában elesett katonák közül. Napjainkban, az Ihásznál elesettek közül csupán csak egy hősnek ismert konkrétan a nyugvóhelye: a nemesszalóki temetőben Szalóky Sámuel Vilmos-huszáré.

Előadásának zárásaként Kerecsényi forrásait, a téma iránt érdeklődők számára fontos irodalmakat ajánlott hallgatósága figyelmébe: Hermann Róbert Az ihászi ütközet emlékkönyve, 1849-1999, Hermann István: Plosszer Ferenc káplán feljegyzései 1848-1849-ről, Huszár János: Kmety tábornok 1849-es dunántúli hadjárata, valamint Kis Ernő: A Pápa mellett fekvő ihászi pusztán vívott 1849. jún. 27. csatának emléke címűeket.

(Forrás: EpVE, fotók: F.G., M.ZS., archív)