Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2012. November 09. 11:20, péntek | Helyi
Forrás: Petőfi Asztaltársaság

170 éve \"született\" Petőfi Pápán!

170 éve \

170 évvel ezelőtt írta le először és vette fel választott nevét a költő. Az évforduló kapcsán tartotta soron következő összejövetelét a pápai Petőfi Asztaltársaság a Boszorkánykonyha Étteremben.

A megjelenteket az Asztaltársaság ügyvivője, Kerecsényi Zoltán köszöntötte. Mint bevezetőjében elmondta, Petőfi pápai kötődését az elmúlt száz évben sokan vizsgálták, úgy mint többek közt Dienes András, Nádasdy Lajos, Kövy Zsolt, Huszár János lokálpatrióták. Ők több ízben igyekeztek is publikálni kutatásaikat. Ma is élnek olyanok a városban és környékén, akik szívesen foglalkoznak Petőfivel, annak diákoskodásával, és példaként próbálják állítani a ma vagy a jövő magyar generációi számára. Ilyen tiszteletre méltó ember a nagy múltú református kollégium nevelője, Veress Zsuzsanna tanárnő is, aki a Petőfi Asztaltársaság vendégeként szólt a költő és Pápa kapcsolatáról. - mondta felvezetőjében Kerecsényi, majd bemutatta a másik vendéget is, aki megyei, veszprémi kutatóként élete tekintélyes részét fordította a másik pápai diák, későbbi irodalmár, Petőfi barátja: Jókai Mór életének kutatására. Dr. Ács Anna a veszprémi múzeum ny. munkatársa, irodalomtörténész, a balatonfüredi Jókai-villa egykori "gondozója" Petőfi és Jókai barátságáról tartott igazán kerek és figyelmet megkapó előadást az Asztaltársaság érdeklődő közönségének. Mindkét előadó hölgy versekkel is színesítette előadását a hallgatóság örömére. Ács Anna Jókai levelezéséből is felvillantott pár részletet, olykor-olykor bemutatva mindkét irodalmár humoros oldalát is.
Az emlékesten Grőber Attila az Asztaltársaság másik ügyvivője, önkormányzati képviselő mondott zárszót.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 11. 17:00, vasárnap | Helyi

Ujvári Szilvia: Takács Péter úgy lenne jelen a körzetben, mint Columbo felesége

A Tisza jelöltje szerint a képviselet nem kampányidőszakos jelenlét, hanem mindennapi felelősség.

2026. Január 11. 12:24, vasárnap | Helyi

A doni katasztrófa hőseire emlékeztek Pápán

Az 1943-ban, 83 éve történt a doni áttörés, melynek évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Pápán, a második világháborús emlékműnél.

2026. Január 11. 11:13, vasárnap | Helyi

Leégett egy szerény otthon Bakonyszücsön, gyűjtést szerveznek a károsultnak

Mária egy befogadó telkén, a lakókocsiban élt, mindene odaveszet a tűzben, ő ki tudott menekülni.

2026. Január 11. 10:00, vasárnap | Helyi

Nem elég, hogy nekiütközött, még meg is ütötte

A 42 éves pápai férfi hirtelen áttért a szemközti sávba, nekiment egy autónak, majd bevert egyet a sofőrnek.