2019. október 19-én, szombaton délelőtt, a pápai Alsóvárosi köztemetőben kis lokálpatrióta küldöttség kereste fel a néhai neves polihisztor, a napra pontosan kerek 170 esztendeje született Kapossy Lucián nyugvóhelyét, hogy az Elsősorban pápai Városbarát Egylet (EpVE) ügyvivőjének, Kerecsényi Zoltán városi képviselőnek a vezetésével piros-kék szalagos emlékkoszorút helyezzenek el ott.

A szürkegránit sírobeliszknél tartott beszédében Kerecsényi Zoltán emlékeztetett, két éve, Kapossy elhunytának kilencvenéves évfordulójakor hajdani lakóhelyénél, pápai Szent László utcabeli emléktáblájánál is emlékeztettek már Kapossyra, s most, a kerek 170 éves születési évfordulón is nélkülözhetetlennek tartották fölhívni a figyelmet erre a néhai rendkívüli pápai személyiségre, ezúttal sírhelyénél tisztelegve. Az Egylet önkéntesei mellett – a Kapossy emléke előtt tisztelgő pápaiak között – megjelentek a helyi nyugalmazott pedagógusok, természetjárók képviselői is, valamint Kapossy családi leszármazottainak részéről Radics Erika is.

Kerecsényi Zoltán kiemelte: Pápán mindenkinek illik tudni, hogy az 1849. október 19-én született dr. Kapossy Lucián nevéhez nem kevesebb, mint a legelső Pápa-monográfia összeállítása fűződik!
Hajdan Huszár János (1924-2017) tanár úr írta: „A szülőföldhöz való ragaszkodás egyik fokmérője az is, milyen mélységben ismerjük annak múltját, jelenét. Így gondolták ezt a régiek is, azért bízták meg a 19. század végén a Jókai Kört, készíttessen a városról egy mindentudó könyvet. Az egyesület főtitkára, tudós Kapossy Lucián szervezte meg ezt a remek szerzői gárdát, mely múlt századunk elején megírta, s 1905-ben meg is jelentette a Pápa város egyetemes leírása című monográfiát. Ez a mű mindazt tartalmazza, amit abban a korban a város múltjával és jelenével kapcsolatban rögzíteni lehetett. A könyv szép példa volt arra, hogyan kell és lehet egy vidéki városban nemes kezdeményezést elindítani és véghezvinni. Ugyanakkor biztatás is a mai Pápa lakóinak, hogy vigyék tovább méltó módon a múlt századfordulón elindított kezdeményezést...”

Dr. Kapossy Lucián Pápai Református Kollégiumbeli, tanári működése mellett igazán sokrétű, igen aktív tevékenységet végzett; azon túl, hogy a város szinte egyik legelső lokálpatriótájaként, népművelőjeként tekinthetünk rá, ki kell emelni, hogy az 1890-es évek végén ő volt a megszervezője a városi gyorsírókörnek, a női kereskedelmi szaktanfolyamnak, alapító-elnöke a Pápai Tanári Körnek, igazgatója a kereskedelmi tanonciskolának, jegyzője az ipar- és kereskedelmi iskola felügyelőbizottságának, haláláig tanára a pápai izraelita polgári fiúiskolának; tagja a városi képviselőtestületnek és különböző városi bizottságoknak, buzgó munkása a város fejlesztésének. Főtitkára a Jókai Körnek, parancsnoka az 1914 őszén megszervezett polgárőrségnek, s mint író-tankönyvíró is figyelemreméltó munkásságot végzett.

„Jóllehet nem volt főiskolánk neveltje, sőt a mienktől egészen idegen környezetben nőtt fel, mióta azonban intézetünk szolgálatába lépett, annyira megszerette főiskolánkat s ifjuságunk hazafias szellemben nevelésére oly áldásos hatást gyakorolt és működésével annyira beirta nevét a főiskola történetébe, hogy halála alkalmából méltán öltött gyászt az ősi kollégium…
Bizonyosan sokat tépelődött, vivódott, küzdött ez a komoly, tanult, alapjában véve komolyan vallásos lélek, mire arra határozta el magát, hogy meggyőződését és lelkiismeretének el nem némítható szavát követve, a római katolikus egyházból kilépjen és a református keresztyén egyházba térjen át. Jobb meggyőződésének engedett; nem vezethette utilista szempont, sem önérvényesülési vágy…” – idézte a Dunántúli Református Egyházkerület Pápai Főiskolájának 1927/28-as értesítőjéből Kerecsényi Zoltán Győry Elemér (1891-1978) theol. akad. tanárt, későbbi református püspököt Kapossyra emlékezve.

Igen, a későbbi jeles pápai református tanár, Kapossy bencés szerzetesként kezdte életét. 1867-ben lépett a bencés rendbe, a teológiát és a tanárképzőt Pannonhalmán végezte. 1881-ben vált meg a szerzetesi élettől, s lett a Pápai Református Kollégium tanára; s lett hű és buzgó tagja a református egyháznak is, és mint presbiter munkálta annak megerősödését és fejlődését.

Ugyancsak Győry Elemér írja: „Mint tanárnak a szigorú fegyelemtartás és az erős nemzeti érzés voltak főjellemvonásai. Azért emeljük ki csupán ezt a kettőt, bár volt több értékes vonás az ő tanári egyéniségében, mert ez a két vonás annyira markáns volt dr. Kapossy Lucián egyéniségében, hogy azok egészen az övéi voltak s megkülönböztették mindenki mástól…
Sohasem, vagy csak ritkán dorgált, de volt a nézésében, a személyiségében, még a puszta jelenlétében is valami olyan rendkivüliség, ami föltétlen tiszteletet követelt és a szellemiségnek oly varázslatos ereje áradt ki egész lényéből, hogy semmiféle fegyelmezési eszközre sem volt szüksége, a szelleme, a lelke, melyek naggyá tették ezt az egyszerű, kis termetü embert, mint valami hatalmas évszázados alkotások, csodálatot, megilletődést és engedelmességet keltettek. Kapossy egyéniségével fegyelmezett. Óráin mindenki figyelt és az ő tárgyait – főleg a felső osztályokban stilisztikát, magyar irodalmat, philosophiai propedeutikát tanított, e mellett azonban szivesen tanította a latint, görögpótló irodalmat és a franciát is – mindenki megtanulta és tudta.
Erős nemzeti érzése tette a magyar klasszikus nagy költők rajongójává; ifjuvá lett az öreg tanár és fiatalos lelkesedéstől ragyogtak szemei, amikor Vörösmartyról, Aranyról, Petőfiről, Jókairól – a Képzőtársaságban megcsillant ragyogó tehetségükről – Tompáról, Szabolcskáról és a későbbi pápai diákról, Kozma Andorról és Lampérth Gézáról stb. beszélt.
»Az a buzgó fohász emelkedik ajkamról – mondotta a Jókai-centenárium alkalmával Ünnepi beszédében s ez jellemzi Kapossy nemzeti érzését – a Magyarok hatalmas Istenéhez, adjon nekünk jelen kétségbeejtő viszonyaink között egy új Jókait, aki egyrészt ideál-reálköltészetével – mert a szépnek mindig erkölcsinek, jónak s költőileg igaznak kell lenni – (ezt állandóan hirdette) irtsa ki irodalmunkból azt az irányt, mely a költészetet félretéve, hazát nem ismerve, erkölcsöt megtagadva, sőt meggyalázva, érzéki élvezetek fertőjének nemtelen rajzával rombolja a magyar lélek becsületes, tiszta gondolkodását; másrészt meggyőző s megrendítő példákban szemléltesse a nemzeti összetartás, egyetértés szükségességét s legyőzhetetlen hatalmas erejét; tanítson meg hazafias kötelességeink teljesítésére, hogy minden gondolatunkban, minden tettünkben érezzük kötelező szentségét e négy szónak: a haza minden előtt s így necsak fogalmilag ismerjük, de eszmeileg is megvalósuljon bennünk a szent hazaszeretet.«…”

„Egy a teendő, hogy a művészet, irodalom, költészet ne elvezessen az élettől, hanem hozzávezessen; minden irodalmi mű igazi szépségével, nemesítő hatásával erősítse a hit, a remény, a szeretet áldását, gyönyörét, a valódi emberi élet iránti szeretetet, mert szép az élet, csak normális emberi lélek kell hozzá, hogy azt meglássa.” – vallotta Kapossy.

„Amikor már megfehéredett a haja, mint az örökhó borította hegycsúcs, akkor is az ifjú diákok jókedvével tudott ünnepelni, dalolni, szónokolni, március 15-ére színdarabot rendezni. Megifjudott az ifjak között és 78 esztendejével is fiatalon halt meg. Kapossy Lucián életének legszebb része s az ifjuságra gyakorolt hatás szempontjából egyuttal legértékesebb része is talán az volt, mely a főiskolai képzőtársaságban és gyorsirókörben folyt le. Itt látott »Tavasz«-t és maga is átélte: az idő pénz. Ezekben a körökben is tanár volt, nevelő volt a szó legtisztább értelmében és megvalósította a pedagógiai célt, amiről az ’Irodalmi érték’ című kis értekezésében így írt: »A pedagógiai célt úgy értem, hogy midőn ifjaink elméjét ismeretekkel gyarapítjuk, ugyanakkor erkölcsi érzületük, izlésük nemesedjék, erősödjék a szépnek megérzésére, a jónak gyakorlására.«” – írja róla szintén Győry Elemér.

(Forrás: EpVE-Hírlevél,
fotók: EpVE)